A Torres-probléma

A felröppent pletykák, valamint a blogon és Facebookos oldalunkon zajló beszélgetések poszt után kiáltottak: vajon viszontlátnánk-e Torrest? Tegyük most félre a tényeket (AVB cáfolata, ez a blama talán még a Chelsea-nek is sok lenne stb.), csak úgy elméletileg: mi lenne, ha Torres visszajönne? A kérdés még szerkesztői hármasunkat is megosztotta.



Fernando Torresről utoljára

Immáron higgadt fejjel, nyugodtan ítéletet mondunk a Liverpool egykori kilencese, Fernando Torres felett. Távozása jelentette azt a pofont, ami – ahelyett, hogy padlóra küldött volna minket, – felrázta a Liverpoolt. Nevezhetjük ezt valamifajta válságnak is, ami kétségbeesés helyett régen látott összetartást hozott: mert tizenegy ember jött rá, hogy most már nélküle kell boldogulni. A 2010/2011-es szezon emlékezetéhez hozzátartozik ő is. Fernando Torresről utoljára.