Liverpool 2012/2013 évértékelő: támadók

Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.

A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel  Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.



A súlytalanság gyönyöre

A Liverpool egész jól játszik mióta elment a szezonja. A társulat tegnapi előadása során hét lövésből négy gólos mutatóval fricskázta saját helyzetkihasználási statisztikáit, mutatott egy vintage Pepe Reinát és egy több mint biztató Coutinhot, illetve tisztán az első helyre repítette Luis Suarezt a góllövőlistán. Mi, szurkolók pedig hátradőlve élveztük mindezt.

Luis Suarez



Két elhagyott pont

A vasárnapi City – Pool annak a döntetlennek volt a prototípusa, amit előzetesen simán aláírtunk volna, a meccs képe alapján viszont dühítő az, hogy nem nyertünk minimum egy góllal. Szép játék, sok lövés, dominancia és két megbüntetett védelmi kihagyás. Ismerős a sztori.

Reina Manchester City



Tökéletes ellenfél

Szeretem a Fulhamet. Mindig is szimpatikus kiscsapat volt, aki bár ránk sózta előbb Roy papát, majd közvetlenül utána Koncheskyt is, de ennek ellenére is szimpatikus tudott maradni. Kisebb részben azért szeretem őket, mert a Fulham volt az a csapat, akivel Gera EL-döntőig jutott, de nagyobb részben azért tetszenek, mert régi vágású kiscsapat módjára mindig megadják a nagyoknak a tiszteletet, még akkor is, ha az adott nagycsapat jelenleg épp csak nagycsapat szeretne lenni. A tegnap esti viselkedésükkel, és úriemberi modorukkal pedig csak még közelebb lopták magukat a szívemhez. Liverpool – Fulham 4-0.



Mégsem a fiatalokról szól

Már-már a régi szép BL-szereplések idejét idézi a Liverpool-Udinese: szinte már nem is emlékszünk rá, mikor járt ilyen patinás európai csapat az Anfielden. Egészen a Norwich elleni mérkőzésig azt mondtuk volna, hogy az EL – és vele együtt ez a meccs is – a fiataloké lesz, most viszont úgy tűnik, inkább a tavalyi kezdőnk fogja felhasználni arra, hogy valahogy visszajusson a pályára.



Kapufák és nullák

29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le  szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.

Liverpool kapufa



Hearts, átigazolások és egyéb izgalmak

Másfél éve nem készülhettünk ilyen izgalmas végjátékra az átigazolási időszakban, ezért most rendhagyó, dupla beharangozóval támadunk, amelyben szó lesz a ma esti Hearts-találkozóról, az érdekesnek ígérkező kezdőnkről és a holnapi őrületről. 30 óra van már csak hátra, és kilenc játékos sorsa még nem dőlt el – és Rodgers titkos Asszaidi-kártyáiról még nem is tudunk. Meccs. Deadline Day. Feszültség a köbön.



Túl korán jön a City

Nagyon félünk a Manchester Citytől, ezt kár lenne tagadni. Tavaly már-már minket idéző bénázással szorosra vették a bajnoki versenyt, de a bizonytalankodó felszín alatt egy kész csapat van, meg egy keret, amiért annyit fizettek, mint két éve Henryék a teljes Liverpoolért. Erősek, összeszokottak, tapasztaltak. Minden, ami mi nem vagyunk.



A film még nincs kész, de a kazetta már kapható

Komoly meglepetést okozott ez a tegnapi mérkőzés, hiszen egy félig-meddig működőképesre tákolt Liverpool helyett Rodgers tegnap már a nagyközönségnek szánt demoverziót adta ki, jelezvén a világnak, mire is gondolt a csapat jövőbeni játékát illetően. Gyors passzok, kreativitásban tocsogó összjáték és fullasztó labdafölény – ilyen lesz a jövő Liverpoolja. Reméljük.