Az ünneplés elmaradt

Sok volt ez a 13 nap a döntőig, az izgalom egyre csak nőtt, és veletek együtt én sem nagyon tudtam már meccs előtti napokban másra gondolni. Ünnep, váratlan ajándék, aminek megfelelő körítésben teltek a döntőt megelőző napok, majd órák, míg el nem kezdődött a meccs maga. Amely biztató kezdet után valahogy elvesztette mindenféle ünnepi jellegét, és egyre inkább átcsúszott valamilyen reménytelen érdektelenségbe, dermedtségbe. Mint egy olyan rossz álom, amiről nem is hiszed el, hogy tényleg megtörténhet, akár csak álmodban is. Ahogy a klasszikus riporteri bonmot szólt: “Ilyen nincs, és mégis van!” Hogy miért is alakult ez így, és hogy ez valójában classic Liverpool-way, hajtás után írok többet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jegyzetek a Krawietz playbookból

Nem mondok azzal újat, hogy három hete csak egy meccs létezik bármelyik liverpooli érzelmű ember fejében. Nem csak, hogy meccs nincs másik, de gondolat sem nagyon akad a nagy vörös visszaszámlálás útjába a szinapszisok erdejében. Jómagam egy enervált ‘meh’-vel vettem tudomásul, hogy Thanos csettintett egyet a hétvégén, egyedül Thorban láttam meg a rutinos Milner sziluettjét, ami megemelte a pulzusom egy kicsit. Szombaton este tizenöt perccel kilenc óra előtt elhangzik egy sípszó, ami útnak indít egy több mint tíz éve várt döntőt. Emberpróbáló ilyen felfokozott hangulatban, a poszt  cunami közepén józan gondolatokat megfogalmazni, ellenben nézzünk bele mit várhatunk a meccstől.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….