Az első igazi idei nyári igazolás kifejezetten gyorsan megtörtént pár nappal a BL döntő után, ami a hangulatnak azért segít nem is kicsit. Főleg, hogy Keita igazolást, ha akarjuk, számolhatjuk az idei nyárhoz, így már két új érkező van a középpályára, ami az idei hosszú szezonban a sérülések miatt kissé elfogyott a végére, így nehéz nem pozitívan tekinteni erre az igazolásra. Nézzük kit is igazoltunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyon is van.
Sok volt ez a 13 nap a döntőig, az izgalom egyre csak nőtt, és veletek együtt én sem nagyon tudtam már meccs előtti napokban másra gondolni. Ünnep, váratlan ajándék, aminek megfelelő körítésben teltek a döntőt megelőző napok, majd órák, míg el nem kezdődött a meccs maga. Amely biztató kezdet után valahogy elvesztette mindenféle ünnepi jellegét, és egyre inkább átcsúszott valamilyen reménytelen érdektelenségbe, dermedtségbe. Mint egy olyan rossz álom, amiről nem is hiszed el, hogy tényleg megtörténhet, akár csak álmodban is. Ahogy a klasszikus riporteri bonmot szólt: “Ilyen nincs, és mégis van!” Hogy miért is alakult ez így, és hogy ez valójában classic Liverpool-way, hajtás után írok többet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sok csapatnak a himnusza a YNWA, de sehol sincsen olyan jelentéstartalma, mint nálunk. A 80-as évek két tragédiája formálta szeretett klubunkat azzá, ami ma. Emlékezzünk a tragédiában elhunytakra.
Nem mondok azzal újat, hogy három hete csak egy meccs létezik bármelyik liverpooli érzelmű ember fejében. Nem csak, hogy meccs nincs másik, de gondolat sem nagyon akad a nagy vörös visszaszámlálás útjába a szinapszisok erdejében. Jómagam egy enervált ‘meh’-vel vettem tudomásul, hogy Thanos csettintett egyet a hétvégén, egyedül Thorban láttam meg a rutinos Milner sziluettjét, ami megemelte a pulzusom egy kicsit. Szombaton este tizenöt perccel kilenc óra előtt elhangzik egy sípszó, ami útnak indít egy több mint tíz éve várt döntőt. Emberpróbáló ilyen felfokozott hangulatban, a poszt cunami közepén józan gondolatokat megfogalmazni, ellenben nézzünk bele mit várhatunk a meccstől.
Ahogy telnek a percek és az órák, ahogy közeledik a nap, úgy veszi át fokozatosan a józan gondolkodás helyét az érzelmem és a szenvedély, és ez megy már hetek óta, de a Brighton meccs lefújása óta biztosan. Talán ezzel, és csak ezzel tudnék védekezni akkor, amikor felmerül a kérdés, hogy miért a kiváló Madridi Merenguésnek jutott eszébe előbb megkeresni minket egy közös poszt ötletével, és nem fordítva. Annyira egyértelmű, annyira nyilvánvaló, csak a szemünket nem szúrta ki. Mentve a menthetőt azért jól kikérdezzük őket mi is úgy, ahogy ők minket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Meleg, súlytalan este volt 2018. május 2-án. Összehasonlíthatatlanul melegebb és könnyebb, mint 2010. október 15-én.
Eddig. Ennél már csak jobb lehet, rosszabb nehezen, elhoztuk a Wenger kupát (az egyetlen belföldi kupát, ami egy kicsit is érdekel), majd kövi szezonban egy selejtező (ha lesz ilyen) választ csak el minket attól, hogy BL főtáblások legyünk, egymás után kétszer. Nem 10 év szünettel, csak úgy „simán”. Nem, ez most nem szezon értékelő, csak pár gondolat egy meccsről, ami meglehetősen hamar csapott át babazsúrba.
ClayMatthews52 különlegessége következik.
2016. május 24. A nap, amikor a Liverpool leigazolja a kapus mancrushomat, aki megtestesíti a pályán Deion Sanders (legendás NFL játékos) „look good, feel good, play good” idézetét. Áhh, nézzetek rá srácoklányok. Nem is kéne semmit írni, csak képeket betenni róla. Na de ki a tököm ez a fiatal srác a Mainzból, egyáltalán miért egy Bundás gyenge középcsapat kapusában látjuk a hosszútávú megoldást?!
Egy, a mindenféle előjelek, események, érzések ellenére meglehetősen sikeres szezon vége felé járunk. Meglátásom szerint a szezonnak a mai lesz az utolsó tétmeccse (a BL-döntő ajándék). Most már csak egy (két) nagy erőbedobásra van szükség, hogy maximálisan elégedettek lehessünk a magunk mögött hagyott szezonnal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
