Harry Redknapp lehet, hogy nem tud írni, betűzni, sőt, talán egy emailt sem tud megírni, mégis Anglia egyik legjobb csapatát rakta össze: a Tottenham tavalyelőtt a BL-helyünket nyúlta le, tavaly az EL nyújtotta edzőprogramot ragadta el tőlünk, egy alkalmat leszámítva pedig 2009 óta rabolja a pontjainkat.
A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Úgy látszik, a Molineux valami szent hely a Liverpool számára, mert ahányszor idelátogatunk, felfrissülten távozunk. Tegnap láthattunk egy határozottan javuló Andy Carrollt, egy nagyszerű Spearinget, egy továbbra is zseniális Bellamyt, de legfőképp egy olyan Liverpoolt, amely képes volt kihasználni a Wolves védelmi hibáit.
A Molineux tavaly egy új éra kezdetét jelentette, ugyanis majdnem egy éve, a Wolverhampton Wanderers ellen szerezte meg Kenny első győzelmét. Nagyon csodálkoznánk, ha hasonló fordulópont helyszíne lenne ma is a stadion, ugyanakkor a Bolton elleni vérlázító 3-1 után van mit jóvátenni, még ha a komoly problémák továbbra is fennállnak.
A most következő poszttal gringow, a közös meccsnézések rendíthetetlen szervezője keresett meg, alapossága láttán pedig a megjelenés sem volt kérdés. Mivel nem áll tőle távol a marketing, gondolta körbejárja a témát: hogyan változott, és hol tart most a Liverpool-márka, miért jött jól az internet térnyerése, vagy hogy miért nehéz Ian Ayre-nek lenni.
Még mindig nehéz elhinni, hogy a Liverpool egy hét alatt kiejtette a Manchester Cityt és a Unitedet is Anglia két kupasorozatából. Szürreális az egész: három kulcsemberünk is hiányzik, a játékosok egy része mélyrepülésben van, nem tudunk gólt lőni és mégis, amikor elvi kérdést csinálunk egy mérkőzésből, a Liverpool megállíthatatlan, leállíthatatlan, kicsinálhatatlan.
A holnapi derbi sajnos elvonta a figyelmünket egy olyan sztoriról, ami mellett igazán kár lenne szó nélkül elmennünk: hihetetlen, de Stewart Downing begyűjtötte első liverpooli assistját – a kitünő beadással pedig élt is előbb az angol-, majd a magyar sajtó és kíméletlenül bevarrta azt a saját kapujába.
Bombaként robbant nemrég a hír, hogy a Liverpool töketlen tulajdonosai egy kamuvideó alapján figyeltek fel Stewart Downingra, Tom Werner, a klub vezérigazgatója pedig annyira begerjedt ettől a kis kukázástól, hogy rögtön leigazolta.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=6HCvpk1QsaM&version=3&hl=en_US]
Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.
A Liverpoolt láttuk tegnap. Nem a Liverpoolt, hanem A Liverpoolt. A csapatot, nem tizenegy játékost néhány éneklő szurkolóval, nem régi meg új igazolásokat, lelkes, meg kevésbé lelkes arcokat, hanem azt, ami erejétől függetlenül bárkit és bármit darabokra szed, ha akar, azt amire igazán büszkék vagyunk. Hogy bejutottunk a Carling Cup döntőjébe? Ez szinte mellékes. Liverpool – Manchester City 2-2.