A csend itt a legszebb

A tegnapi délutáni mérkőzés továbbra sem tölthetett el minket elégedettséggel, ugyanakkor mégsem lehetünk teljesen elkeseredve: az elmúlt néhány mérkőzésünkre jellemző szabadesés most nem jelentkezett, a csapat összelapátolta magát és addig küzdött, amíg bírt. Kár, hogy megint vitatható (=rossz) bírói ítéletektől függött az eredmény, de leginkább azért kár, mert ez simán lehetett volna egy győzelem is.



És akkor megint nekifutunk…

…ennek a focimeccsként emlegetett valaminek, hátha negyedszerre sikerül ez az úgynevezett pontszerzés. A Newcastle-mérkőzés után némileg módosult az elvárásaink sorrendje: 1. lőjünk gólt 2. kettőnél kevesebbet kapjunk 3. győzzünk… – egyszóval senki sem állíthatja, hogy irreális célokat tűztünk ki. Mégis, egészségtelen állapotnak tartjuk, hogy így kell gondolkodnia egy Liverpool-szurkolónak.



Egyszer véget ér…

Talán még sosem hagytunk ennyi időt két poszt közt, de egyrészt az előző bejegyzés mondanivalója, másrészt a szokatlanul unalmas elmúlt hét miatt indokoltnak tartottuk a hallgatást – most viszont itt a hétvége, a Liverpool pedig – ismét – kísérletet tesz rá, hogy legalább az Evertont megelőzze azon a rohadt tabellán, hogy kicsit szépítsen az elmúlt hetek eredményein.



A tegnap este igazi vesztese: Sebastian Coates

Kevés olyan csapat létezik, amely egy mindkét fél számára fontos Chelsea – Manchester City mérkőzést is képes letolni a címlapokról, de a Liverpool ebben az elitklubban van. Tegnap este nagyon rossz érzés volt Liverpool-szurkolónak lenni, ez pedig mára sem változott sokat. És akkor mit mondjon Coates, aki meglőtte élete gólját a nagy semmiért?



Megvan a recept?

Ma esti ellenfelünk a Mark Hughes vezette QPR a túlélésért küzd, ami rossz hír a kiscsapatokkal rendre szenvedő Liverpool számára. Ugyanakkor az elmúlt egy hétben az a csoda esett meg, hogy mi, szurkolók egymás után két mérkőzéssel is elégedettek lehettünk. Elmúlt egy hét vs. az eddigi szezonunk.