Rotáció!

Pár nappal azt követően, hogy az ünnepek alatt elfogyasztott olajos halak kicsit megfeküdték gyomrunkat, majd másnaposan, színes ásítással kibélelt nejlonzacskót plüssmackóként magunkhoz ölelve vegetáltuk végig,…



Ronda egy meccs lesz

Amikor elkezdtem összeszedni a gondolataim a meccsel kapcsolatban, képtelen voltam kiűzni a Mansfield elleni parádét a fejemből. Kegyetlen unalmasan induló, majd a végén körömrágóssá váló, de összességében ritka gyenge teljesítmény volt az a részünkről, olyannyira gyenge, hogy ezek után a Sport 2 is csak azért adja most nekünk ezt a meccset, mert nincs másik az idősávban. A terhelő bizonyítékok ismeretében komoly hiba volna azt feltételezni, hogy egy kellemes vasárnap estének nézünk elébe, ez a meccs inkább az essünk már túl rajta címke alatt fut már most is, pár év múlva pedig már a méltán elfeledett meccsek sorát gyarapíthatja.



Iskolás röplabdameccs

A képen Luis Suárez mutatja be, hogyan ismerkedik egy gyerek a röplabda alapállásával. Bár a be nem rogyasztott térdek nem látszódnak, jól megfigyelhetőek a további tartásbeli hibák: a könyökeit túl szélesen tartja, a kézfejek a szem vonala alatt, és egymástól M7-es széles távolságban vannak. Ez az elkapott pillanat tartalmazza annak a pozíciónak az összes elemét, mint amit látni szeretnénk, de egyik elemét se tudja nem, hogy tökéletesen, de kielégítően sem végrehajtani. Ez csak az elégséges szint, ami egy ilyen alacsony nívójú röpi-meccsen még el is megy, de ezek mind-mind olyan hibák, amiket soha többé nem akarunk látni, mert máskor, mások ellen ez bizony kevés lesz.