Tudom, hogy fizikailag semmi sincs ott, mégis mintha valami nyomná a mellkasom. Nem tudom mozgatni fel-le. Nem csak a vegetatív rendszerem tagadja meg tőlem, de tudatos énem is képtelen tenni bármit ellene. Nincs több levegővétel, csak a bent maradó egyre kevesebb oxigén. És egyre szaporodván, talán öt vagy hat csillag a szemem sarkában. Kápráznak. Pedig nincs körülöttem víz, nem süllyedek. Csak száguldok egy kocsi volánja mögött. Egy isteni vörös verdában. Csúfolták, kiröhögtek bizonyos részei miatt, avíttnak ítélték. És mégis. A verseny célra fordító kanyarjának kiforduló utolsó nagy gázfröccsén én láttam meg az elsők közt a kockás zászlót. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
