A sötét nagyúr visszatért. Mintha csak a soha véget nem érni tudó Star Wars saga legújabb, lassacskán unalomba fulladó részét látnám jönni szombaton. Mourinho újra Angliában kísért. Legutóbbi képem róla egy megkeseredetten anti-Barca futballt világuralomra juttatni vágyó, bukott vezér alakja. Ez valamelyest változni látszik, de mindez a hajtás után.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Anno matematika professzorom (statisztika) kérdezte meg a minimum 5 oldal kaparást követelő tétel-bizonyítások “leoktatása” végén, hogy “Kérdés?”, csalafinta mosollyal arcán. Mi sok évig csak bambultuk csorgó nyállal debilnek érezve magunkat, még ha annyira hülyék tán nem is voltunk. Vagy röhögtünk egy kicsit, hogy hát baszd meg megint mit akar ez tőlem, hülyétől?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Na, nem feltétlen a tegnapi Palace és Liverpool futball teljesítményének szimbólumaiként szánva ezeket a nagy szavakat. Sokkal inkább szól ez a poszt arról az unalomba fulladó, mégis albionian liverpooli izgalmakat adó 90 percről, mely alatt egy elméleti közgazdász, egy alkalmazott fizikus és egy statisztikus együtt élvezi a meccset egy sör mellett.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hosszú távon mind meghalunk. Mondta volt a nagy klasszikus, John Keynes, bár mondhatta volna ezt anno Arséne Wenger is azzal a filozófával, amivel konzisztens sikerben és kissé unalomban tartotta névrokon csapatát. Ligakupa nyolcaddöntő jön, és remélem van még itt más is, akit szintén a 2009-es Insua bombagólos meccs emléke kerített hatalmába. Az eredmény most is oly mindegy lenne, mint akkor volt (2-1-re fordított az Arsenal). De legalább egy Larouci bombát most is megnéznék, mint anno a következő Fabio Aurelionak kikiáltott argentin fekete-arany (éppen Adidas) mezben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Crucible színház, szerda este, rivaldafény. Ordít a közönség csendje, zeng a golyókoccanás mikrorezgése. Kivételes 2 frame-es snooker meccs. Ronnie vagyok. Zseni és híres az érzelmi labilitásomról. Az egész élettörténetem tükrözi, de 3 percen belül tudok a legmélyebb depresszióból játszi örömökön át jutni vissza a mennyország sokácos kapujából a depresszív fekete, üres utcatérre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
’bokor szavait átemelve számítanék a következő meccsünkön egy élvezeti érték nélküli meccsre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Miközben mindenki Salah önzőségéről, TAA brumi (ön)góljáról meg Mané klasszis formájáról beszél, a Burnley ellen is Firmino volt, aki ellopta az igazi show-t. Megtestesíti mindazt, amin a Pool 2016 óta végigment, és megtestesíti mindazt, ami a Pool éppen, és ami lesz ebben az idényben: konzisztencia. Burnley-meccs összefoglaló méretes mea culpa csúszással túlórák, miegymás csúfos okán.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szuperkupa: azoknak a tinédzser gyerekeknek szóló egymeccses, apukák által felhypolt, kukinövelő meccs, amitől az apa által eddig is jól megszponzorált gyerek még egy simítást kap a zselétől csillogó homlokára a pocakos öltönyös bácsiktól, apu furcsa barátaitól. Csak, hogy tudja mindenki, hogy Mr. Férfi fia nemcsak jól érzi magát, de földbedöngölve mindenki mást teheti ezt sportsikerei rengetegében. Ennél kissé szofisztikáltabb megfogalmazás, mikor azt mondják, hogy a szuperkupa egy sorozat függönyemelője, vagyis egy gálameccs, amivel indul a sorozat. (De akkor meg minek nevezik kupának a meccset?)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
