Egy kemény tavasz előképe

Erőlködés, szép pillanatok, óriási hibák, ingatag Top 4  – üdv az első kemény tavaszunkon 2017 óta!

Bölcs volt, aki először mondta, hogy a jóhoz könnyen hozzá lehet szokni. Pláne igaz ez, ha teljes évszakokról és több évről beszélünk. A Liverpool 2018 év eleje óta több mint elkényeztetett minket, és főleg a szezonok utolsó harmadánál okozott felejthetetlen pillanatokat. Melyikünk ne emlékezne a ‘18-as BL menetelés lila ködére? Mindannyian életünk végéig visszük a Barcelona visszát. És a tavalyi kényszerszünet után elérkezett pszeudo-tavaszi bajnoki mámort is még jó sokáig mosolyogva emlegetjük majd fel.

Főleg amiatt, mert a 2021-es tavasz minden lesz, csak diadalittas nem. Nézzünk szembe a realitásokkal: a Top 4-ért fogunk küzdeni, mivel a mostanában körről körre 15-20 percnyi syntax errorral focizó, nem sokkal ezelőtti Mentality Monsters minden meccse három esélyes lesz. Elég ránézni az oldalvonalnál dermedten álló Kloppra, aki szimplán nem néz ki önmagának ebben az időszakban. A pályán lévő viszonyok, valamint a recens magánéleti eseményei ismeretében embertelen is volna, ha ereje teljében látnánk most.

Az viszont igaz, hogy ha ő nem teszi, akkor senki más nem fogja most a Liverpoolnál. Egyszerűen nincs benne a levegőben az, hogy most bárki fel tudná emelni a még mindig irtó tehetséges vörös bandát lelkileg. Ennek okán pedig játszhatunk 75 percen át úgy, mint egy kicsit nehezebb napjait élő, de stabil címvédő, aki a Top 4-ért küzdő felső-középcsapat ellenfelével szemben szűken nyerni tud egy klasszis összjátéknak köszönhetően. Aztán pedig, ha szétesünk egy VAR bizonytalankodás, ifjonc vagy veterán hiba miatt, akkor nem sokat ér, mi volt előtte. De nem is ez a lényeg. Sőt az sem, hogy most speciel mindezek egy összeomló 3:1-es zakót eredményeztek egy amúgy jó Leicester ellen.

A lényeg, hogy sem fokhagymaszagú optimizmust, sem armageddon hangulatot nem kell gerjeszteni magunkban. Ehelyett el kell fogadjuk, hogy egy komplex láncreakció okán az idei tavasz olyan lesz, mint amilyen az első kettő volt a mostani menedzserrel: áthatja majd az erőlködés és izzasztóan jönnek a pontok. Benne van, hogy egy jobb etap a kínzó matekot lazítani fogja majd nyárra. Főleg, amennyiben a jó idővel együtt érkezik majd a heti egy meccses terhelés is, mivel azt azért nehéz elképzelni, hogy ez a csapat újabb menetelésnek indul a Bajnokok Ligájában. Azt viszont több mint könnyű magunk előtt látni, hogy sok ideges meccsel a hátunk mögött, hasonló Top 4 billegéssel zárunk, akár 2017-ben.

Még egy bölcs mondást idézve: ez van.