Lesz ez még jobb is!

Nem akartam ennyire elhúzni a kiharangot, de az élet nevezetű játék sok tervet felülír, szóval elnézést, hogy csak most jövünk a legutóbbi meccs összefoglalójával. Vasárnap egy száguldó City találkozott egy formáját keresgélő Liverpoollal a tok üres Anfielden, így mondhatnánk, hogy végül papírforma eredmény született. Persze-persze, az elmúlt évek két legjobb angol csapata találkozott egymással, de sajnos a saját brigádunk most túl sok sebből vérzik ahhoz, hogy valós kihívót jelenthessen Guardiolaék számára.

Igaz, a Citynek is van ám bőven hiányzója, hiszen De Bruyne és Aguero sem elérhető, de 1) De Bruyne helyett Bernardo Silva, míg Aguero helyett Mahrez/Foden szerepel; 2) a City sérültjei nem egy csapatrészre koncentrálódnak. Emellett fontos hozzátenni, hogy a kékek kőműves középpályája (Rodri- Gündogan-Bernardo Silva) sokkal hatékonyabb letámadásban, mint ami a korábbi években jellemző volt rájuk. Ennek a hatékony letámadásnak köszönhetően a magasan megszerzett labdákat gyorsan tudták eljuttatni a szélsőkhöz, akik 1v1-ben vezethették az akciókat a liverpooli védelemre.

Ez volt az alapfelállás. Ez még akkor is életveszélyes lett volna, ha vannak elérhető középhátvédek a csapatban, de hát mint tudjuk nem voltak, és Fab valamint Hendo védelemben szerepeltetése kb öngyilkossággal ért fel, mert mindketten nagyon hiányoztak a középpályáról. Nem mintha Phillips vagy Williams jobb lett volna, ami megint csak alátámasztja a téli középhátvéd-igazolás fontosságát (annak ellenére, hogy személy szerint nem hiszek Kabakban, és szerintem nyáron visszaküldjük Gelsenkirchenbe, de erről majd később). Hendo és Fab között végig túl nagy volt a terület, amelynek a levédekezését a brazil meg tudta volna oldani, ha nem a védelemben kellett volna szerepelnie.

Tizenegyes előtti szitu. Hendo és Fab között hatalmas a terület. Emellett a feketével körülhatárolt területből hiányzik Fabinho, aki alapesetben ott fogadta volna Sterlinget, de most nem 6-osként szerepel, mert középhátvédet játszik.
Első City gól előtti helyzet. Hasonló, mint előbb, Fab és Hendo között hatalmas terület, Gini későn eszmél, nagyon hiányzik a középpályás Fabinho.

Amellett, hogy a védekezés folyamatosan úszott, támadásban is jócskán visszaestünk az elmúlt időben. Ez nem feltétlenül csak a támadóink hibája, hiszen igazából hátulról támadást sem tudunk építeni. Mind VvD mind Gomez a támadójátékunk kiindulópontja volt az előző szezon során. Előbbi a hosszú labdákkal (rá leginkább Hendo hasonlít, de ő jobb lábas és bal oldali belső védőt játszik, ami megint csak lassítja a támadásépítést), míg utóbbi a megindulásokkal tudta szervezni megindítani az akciókat. Ez teljesen megszűnt mostanra, így nincs hátulról építkezés. A labdakihozataloknál látszott egyébként, hogy a Hendo és Fab mennyire máshogy helyezkedik Gomezhez, Matiphoz és VvD-hez képest. Ezért nem maradt más opció csak, hogy 1) adjuk ki a szélre a labdát TAA-nak aki megpróbálja előre vágni Szalah irányába, de ezt már lesi az ellenfél; 2) Ali megpróbálja előre vágni a játékszert (hiszen igazából nincs más opciója), és vagy lesz belőle valami vagy nem. Nah ebből most két gólt összehoztunk, csak nem jó irányba. Csóri Ali kereste elől a társakat, de senkit se talált, közben még be is aludt, és pff-pff 3-1 nem ide. A bajokat tovább tetőzte, hogy Fab és Hendo hiányában nem volt aki begyűjtötte volna a lepattanó labdákat(second ballokat, ebben volt kimagasló az elmúlt két három évben a csapatunk). Nem szereztünk a kapuhoz közel labdákat, nem volt gyors támadásvezetés, nem volt könnyű gól. (Igazából ezek a jelenségek nem csak a meccsre, hanem az elmúlt fordulókra is tökéletesen ráilleszthetjük.)

Nah itt tartunk most, és ez idén már nem lesz tökéletes. Mindazonáltal továbbra is tartom, hogy Fabinhot minél előbb vissza kell vinni a középpályára, mert még mindig azzal veszítjük a legkevesebbet. Hendo pedig Kabakkal maradhat hátul a védelemben. A török sráccal nekem több bajom is van. Elsősorban elég sokat hibázott a Schalkéban, gyakran nem követi a védővonalat, ami a mi lescsapdás védelmünkben annyira nem jó, és volt egy eltiltása köpködésért is, vagyis nem túl fegyelmezett arc. Ha maradéktalanul bízna benne a szakmai vezetés, akkor tuti nem akartak volna annyira option és nem obligation to buy-t. Meglátjuk, reméljük Kloppmaci ki tudja hozni belőle a legtöbbet, mert ha valaki, akkor ő képes rá.

Engedjetek meg egy kis bírózást így a végére. Ez most nem befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, de esküszöm nem értem, hogy a picsába képesek kézszabályt szezon közben módosítani, hiszen ami ősszel tizenegyes volt(Gomez esete), az most nem az (Rodri vagy Cancelo kezezése, most nem emlékszem). Teljesen egyértelmű, hogy egyik sem büntető, de ép ésszel nem tudom felfogni, hogy lehet az, hogy az az eset egy szezonon belül egyszer büntetőt ér, egyszer pedig semmit. Ezenkívül nem értem, hogy miért kell elesnie egy játékosnak ahhoz, hogy valami szabálytalan legyen. Ezekkel tényleg azt fogják elérni, hogy össze vissza fogják dobálni magukat a játékosok. A “hogyan basszunk el egy király játékot” tökéletes esetei ezek.

Így a végén pedig emlékezzünk meg Jürgen édesanyjáról is, aki a hetekben hunyt el. Nagyon nehéz időszakon megy át mesterünk, kitartás Neki és szurkoljunk a srácoknak, hogy együtt kitaláljanak a gödörből. Szombaton pedig folytatás a Leicester ellen.

Szeressétek édesanyátokat addig, amíg tudjátok!