A Fab4-ról

A Vasárnap esti meccsen Londonba látogatunk a Fulham csapatához. Az idei évben még a megszokottnál is nagyobb a pörgés, így decemberben. A sérült listánk meg nem nagyon akaródzik elfogyni, így bizony ez nem lesz egyszerű.

A Fulham az elmúlt években liftező csapat lett. Ennek keretében idén ismét a PL-ben tolják. Az a Scott Parker az edzőjük, akit még láthattunk a többek között a Fulhamben is ellenünk focizni. Ha jól rémlik ő volt a korai Abramovics éra egyik első nagy igazolása, ami rendesen félrement. Repül az idő.

A keretükben első rápillantásra túl sok érdekesség nincs. Kölcsönben náluk van a PSG-ből ismert kapus Areola, az ifjoncként az Ajaxban nagy ígéretnek tűni jobbek Tete, a Newcastle színeiben túl nagyot nem alkotó Mitrović, a középpályára a Chelseaből kölcsönbe Loftus-Cheek és a korábbi nagy Franciaországból jött passzoló középpályás tehetség Seri. Ez a keret a kiesés elleni harcra jó. Nem lepne meg túlzottan, ha idén is kipottyannának.

Magunkról szólva a sérült listánk és a menterend ismeretében minden meccs nehéz lesz Januárig, így ez is. Az idei szezonban a sérülések nincsenek velünk, amint visszajön valaki esik is a következő fontos láncszem. A magam részéről hiába van jegyem az EB-re elég bosszús vagyok az EB-re, ami miatt még a megszokottnál is sűrűbb a szezon. Minden persze a Korona miatt rendes alapozás nélkül. Szóval annyira nem meglepő. Csak tehetetlenül dühöngős.

Ez a mai a poszt a Fab3-ről pontosabban Jota berobbanásával a Fab4-ról fog szólni.

A gondolatmenetem alapvetése, hogy az álmoskönyv szerint a támadók pályafutásának csúcs időszaka 26 és 30 éves koruk közé esik. Ekkor nyújtják a legjobb teljesítményt. Persze egyénenként ez erősen el tud térni a sérülés történetük, egyéni fiziológiájuk, játékuk stílusa (mennyire épít sebességre, robbanékonyságra), fiatalkori kihasználtságuk milyen és még kismillió tényezőre. Csak házunk táján tudjuk, hogy owen, God és Torres is, akik mind tiniként komoly bajnokságban komoly játékpercekkel terhelődtek és sérüléseik is voltak igazából 26-27 éves korukra már elhasználódtak. Finomabban fogalmazva már a csúcs teljesítményüket nem tudták hozni. Eme gondolat menet mentén ebben a szezonban 29-et töltő Firmino, Mané és a 28 éves Salah a csúcs éveiknek a vége fele jár. Persze, ha színezni akarom, akkor egyikük sem rendelkezik komoly sérülés történettel, egyikük sem volt komoly bajnokságban tiniként csapágyasra hajtva, így azért kinéz nekik, hogy a csúcs teljesítményben van még 1-2 évük.

A gondolatmenetem következő fontos vonulata, hogy támadók karrierje meghosszabbítható. Amennyiben a presszing és a védekezés alól felmenti edzőjük őket, akkor a meccsek jelentős részét töltheti egy támadó kímélő üzemmódban és szélsőséges esetben csak akkor kell megerőltető mozgást végeznie, ha támadásban a közelébe kerül a labda. A fociban a gól annyira ritka, így egy stabilan nagy mennyiségű gólszerző akkora érték, hogy megérheti átalakítani az egész csapatot a kímélésére. Ennek a mindannyiunk által ismert szélsőséges példája Messi. Fiatal korában a Guardiola féle csúcsra járatott Barcában egy igazi presszing gép volt, ment, zaklatta az ellenfelek védőit. Ellenben ahogyan idősödött és a gólokat továbbra is elképesztő mennyiségben szerezte. Edzői teljes mértékben felmentették a védekezés alól. Mindannyian emlékezhetünk a híres Barca visszavágós videóra, ami Messit követte a meccsen végig és azt lehetett szemlélni, hogy a félpályán a kezdőkörben sétálgat a meccs nagy részében. Futni csak akkor futott, amikor a labda a közelébe került. CRoni kapcsán is évek óta az van, hogy védekezés alól felmentett. Mindketten szerzik per90 olyan ütemben a gólokat, hogy megéri e felmentés köré felépíteni a csapatot.

A gondolat menet harmadik fontos eleme, hogy a Kloppi magas védelmi vonalas foci rendes presszing nélkül öngyilkosság. Főleg Angliában, hiszen akkor a kicsik és az erre specializálódott nagyobb csapatok is egyszerűen szétkontráznak. Ez ellen magas védelmi vonallal presszing nélkül nem tudsz tenni. Az életben maradáshoz valamelyiken alakítani kell.

Íme a tábla, ami mutatja, miért hozom ezt most fel.

 meccs/90t+i/90presszing kísérlet/presszing sikerességpresszing saját harmad/90presszing középső harmad/90presszing támadó harmad/90
2018-19 Salah BL+PL47.840.7319.0224.18%1.257.6110.16
2019-20 Salah BL+PL40.070.8217.5732.81%1.455.0911.03
2020-21 Salah BL+PL14.341.1214.6433.81%1.195.028.44
2018-19 Firmino BL+PL36.741.6127.5427.87%2.4513.2511.84
2019-20 Firmino BL+PL40.171.5921.8832.42%1.929.7610.21
2020-21 Firmino BL+PL11.521.3016.9226.67%1.487.557.90
2018-19 Mané BL+PL46.941.9021.7126.59%3.549.338.84
2019-20 Mané BL+PL37.532.0817.1332.19%3.416.027.70
2020-21 Mané BL+PL13.201.6715.3831.03%2.205.088.11
2018-19 Jota PL26.171.4918.8824.70%3.6710.594.62
2019-20 Jota EL+PL29.541.4623.4621.65%4.8412.466.16
2020-21 Jota BL+PL9.571.5720.0724.48%4.818.157.11
Csúsztatható minden adatért.

Mielőtt az adatokat nézegetnénk meg kell említeni, hogy az idei szezonra vonatkozó adatok kismintások, így félre vezethetnek. Minden most következő megállapításnál célszerű ezt észben tartani. Az FbRefről vannak a védekezési és presszing adatok. Az elmúlt három szezonra elég egyértelmű trendet látunk mindenkire a Fab3 tagjai között. A per90 presszingben nagyon szépen az látszik, hogy mind3-an szezonról, szezonra egyre kevesebbet presszingelnek. Az idei szezonra is mindhárman visszavettek a presszingből. Firmino, aki a mai napig a legtöbbet presszingel közülük a leglátványosabb a visszavétel. Azt gondolom, hogy nem csak gondolom, hogy ebben az edzői stáb tudatos döntéséről van szó, mert különben nem jönne ki ennyire jól láthatóan mindhármuk esetében. Azt gondolom az idei szezonra való visszatekerést abban a fénytörésben érdemes nézni, hogy az idei az első szezon, hogy Jota személyében kaptak egy kvázi egyen értékű váltó társat, aki ugyan a legkevesebbet játszott, de mondjuk Firmino vagy Mané Bajnokok Ligája és bajnoki perceitől nem lényegesen marad el. Azaz a fab3 volt aktívan rotálva és mégis látunk egy egyértelmű presszing lecsavarást esetükben. A presszingjükön pályán belüli megoszlásával is érdemes foglalkozni. Salah esetében azt látjuk mindhárom szezonban, hogy egy támadó esetében leglényegesebb támadó harmados presszing az, ami nála kiemelkedik. Sosem járt nagyon visszább a pályán presszingelni. A támadó társaival összevetve mondhatjuk, hogy mindig is kímélve volt többek között a kontráknál fontos sebessége miatt. Firmino és Mané esetében is az látszik, hogy még 2018-19-ben a pálya középső harmadában többet presszingelt, mint a támadó harmadban. A középső harmados presszingjük az, ami szépen fokozatosan eltűnik, azaz ebben vannak kímélve egyre inkább. A támadóharmados presszing nyilván egy támadó esetében a legfontosabb, itt nem látszik egyértelmű trend, hiszen nem mindannyiuk esetében az idei kismintás szezon a legkevesebb presszinget hozó.

 meccs/90t+i/90presszing kísérlet/presszing sikerességpresszing saját harmad/90presszing középső harmad/90presszing támadó harmad/90
2020-21 Jota BL+PL9.571.5720.0724.48%4.818.157.11
2020-21 Firmino BL+PL11.521.3016.9226.67%1.487.557.90
2020-21 Mané BL+PL13.201.6715.3831.03%2.205.088.11
2020-21 Salah BL+PL14.341.1214.6433.81%1.195.028.44
Csúsztatható minden adatért.

Érdemes csak az idei szezonra is koncentrálni, mert itt két fontos dolgot látunk. Egyrészt a fiatal Jota presszingel rendesen, mint a Fab3 régen. A másik megállapítás, hogy Jota nem a támadó harmadban hanem a pálya középső harmadában presszingeli a legtöbbet, mint Firmino és Mané régen. Ez amolyan ellen próbaként egy olyan magállapításra jó, hogy Kloppék, ha van egy terhelhető fiatal támadójuk hajlanak ugyan azt focizni, mint régebben, viszont a Fab3 Jotával összehasonlítva úgy néz ki kímélve van.

A nagy kérdés innentől az, hogy a Fab3 miért van kímélve? Két válasz adja magát.

Az egyik a hosszabb távra rosszabb verzió az az, hogy korosodásukat kompenzálandó folyamatosan tekerik nekik vissza a presszinget. Az adatokból ez a verzió kiolvasható. A stáb gondolkodása is megérthető. Mondjuk, felmerül, hogy hosszabb távon, amikor már tényleg vissza kellene nulla közelébe tekerni a presszinget bármelyikük esetében megérné-e? Igazából egyikük sem hoz olyan ütemben gólokat, főleg Firmino nem, hogy érdemben a válasz az lehetne, hogy persze megéri kímélni, hiszen rúg elég gólt, hogy kompenzálja, hogy a csapat teljes játékát át kell alakítani. Idén még nem vagyunk ezen a ponton. Lehet jövőre se lennénk. De magam részéről nem lenne meglepő, hogyha jövő nyáron megfelelő pénz letétele esetén vihető lenne valaki a Fab3-ből.

A másik lehetséges megoldás az idei szezon különlegességében keresendő. Tudjuk, hogy nem volt rendes alapozás, a szezon sűrűbb, így megterhelőbb még az Angliában megszokottnál is. A keret tagjai hullanak is, így okos menedzsment döntés kímélni a keret összeszokott gólszerző trióját, hiszen VvD kiesésével egyébként is alakítani kell az alapfocin.

Persze az is adja magát, hogy a két magyarázat egyszerre játszik. Akkor én hajlanék arra, hogy ismerve a Klopp-Edwards duó támadó találási képességét hozzunk valakit és menjen vagy Mané vagy Salah ha mondjuk a Real leteszi valamelyikükért a nagy ZS-t. Az biztos, hogy az egyik legkomolyabb feladata lesz a teljes szakmai stábnak megoldani a problematikát.