Liverpoolban jártam

Rynald vendégposztja. Talán néhányan még emlékeztek, hogy idén februárban volt szerencsém részt venni a vírushelyzet előtti egyik utolsó látogatható bajnokin, a 4-0-val végződő Soton elleni gálameccsen. Ugyan különböző okokból kifolyólag borzasztóan megkésve, de végre elkészültem az erről ígért meccsélmény beszámolómmal. Remélem a csúszás ellenére – vagy talán pont azért, mert a kellős közepén járunk ennek a rideg, szurkolók nélküli világnak – szívesen olvassátok majd, igyekeztem ugyanis a meccstől függetlenül számos időtálló infót és érdekességet összegyűjteni benne, melyek a vírusmentes időkben akár a ti utatok során is segíthetnek eligazodni. Szóval hajtás után, ahogy mondani szokás, fogadjátok szeretettel kalandjaimat, pontokba szedve azoknak, akik nem szeretnek sokat olvasni 😊  

Utazás, városnézés

Január 31-én pénteken, Szent-Brexit napján, késő délután érkeztem Manchesterbe, ahonnan vonattal mentem tovább Liverpoolba. A vonat közvetlen a reptérről indul, 1 óra alatt ér be Liverpool belvárosába, és elővételben 6-8£-ért lehet rá jegyet szerezni, szóval mindenkinek tudom ajánlani, hogy így utazzon, hisz Manchesterbe napi több (olcsóbb) gép is megy Ferihegyről, ha épp nincs vírus, ellentétben szeretett kikötővárosunkkal.

Az én szállásom a belvárosban volt, 15 perc sétára a pályaudvartól, úgyhogy lecuccoltam, az este hátralévő részét pedig kellemes kis városnézéssel töltöttem. A kivilágított Royal Albert Dock és a Liver Building (tudjátok, a híres tornyok a madarakkal) is hangulatos látvány, a Cavern Pub pedig kötelező minden Beatles rajongónak, és bár én nem vagyok az, de nem sok híresebb kult-kocsma létezhet a világon, úgyhogy természetesen nem hagytam ki én sem.

Útközben a Cavernbe egyébként szembejött egy ilyen hely is, igaz péntek este teljesen üres volt, de azért jár a pacsi a tulajoknak:

Alapvetően azt tapasztaltam, hogy a belvárosban séta távolságban van minden, az éjszakai élet meglepően vibráló, már-már a pesti bulinegyeddel vetekvő, de annál jóval kulturáltabb, az itt lakók pedig olyan büszkén hordják a Liverpoolos dolgaikat, melyhez foghatót talán egyedül Philadelphiában láttam eddig. Csak hát Amerikában sokkal inkább része a kultúrának a sportcsapat-logós cuccok hétköznapi hordása, meg ott az egész város ugyanazoknak a csapatoknak szurkol, ennek kifejezése pedig része is a helyiek identitásának. Szóval jó PL rajt ide vagy oda, nem lehet túl jó dolog mostanság Everton drukkernek lenni: Nem elég, hogy a szomszéd halomra nyeri magát, még amerikai módira Liverpool lelkét is teljesen kisajátította magának.

All in all, bár vannak furcsaságok, egy nagyon kellemes belvárosról van szó, ahol szerintem átlag turistaként is könnyedén el lehet tölteni 1-2 kellemes napot, ha Anglia ezen részére téved az ember.

Meccs előtt, avagy útmutató hogyan találd meg a Követ

Szombat, a meccs 3-kor kezdődik, de én már 11 körül kimentem a stadionhoz. A durva, hogy több ezer másik ember is így tett, gyakorlatilag tiszta foodtruck-fesztivál ami órákkal a mérkőzés előtt zajlik: a stadion melletti területek jelentős része el van kerítve, több helyen is szól az élőzene (sziasztok Jamie Webster klónok), folyik a sör és kolbász, egyszóval minden adott, hogy az ember egy nagyon családias, és kellemes légkörben hangolódjon a meccsre.

A stadiontúrát én szkippeltem a kizárólag kora reggeli elérhető időpont miatt, a múzeumot pedig külön is meg lehet nézni, így ide vezetett az első utam. Itt abszolút fogyasztható mennyiségben tárják elénk a különböző relikviákat, ínyencek talán rövidnek is találhatják a kiállítást. De természetesen a klub történetének összes nagyobb trófeáját megtekinthetjük, a csúcspont (a PL még nem volt meg ugye!) viszont egyértelműen a BEK-BL serleg terem volt, ahol a vitrin mögött egymás mellett áll a 6 trófea másolata, immáron kiegészülve az újdonsült, és szívünknek oly kedves madridi darabbal:

Kicsit arrébb egyébként 15£-ért fodosni/fotózkodni is lehetett a BL serleggel, gondolom akkor az volt az eredeti kupa, ha már ilyen szép árcetlit akasztottak rá.

A megastore alapvetően hasonló stílusú, mint más global brand csapatoké, egy fokkal talán mez-orientáltabb, mint mondjuk Barcelonában vagy Münchenben, a bejárat előtt pedig immáron lassan egy éve ott áll a klub alighanem legeredményesebb edzőjének, Paisleynek a szobra is (és bár jobb később, mint soha, magamban felteszem a kérdést, hogy biztos 2020-ig kellett várni ezzel az emlékművel?).

A stadion körbejárva természetesen érdemes megnézni a Shankly Gatet, illetve a Hillsborough emlékművet is, ezekre viszont most nem szaporítanám a szót, úgyis megtalálja őket mindenki, ellentétben a Fonat saját kövével, ami többeknek okozott már gondot. Úgyhogy következzék az ulitimate „hogyan találjuk meg Emmát” tutorial, hogy többé senkivel ne fordulhasson elő, hogy nem találja meg közösségünk elsőszámú zarándokhelyét!

A kőpark a Mainstand mögött helyezkedik el, nekünk a Main Stand Anfield Rd-hoz közelebbi sarkára kell állunk, ahol a kövek Stevie G szektora található, a kővel szemben állva pedig pontosan ezt látod a stadionból:

Fordulj 180°-ot a kövek felé, és láthatod, hogy ezt a szektort egyetlen helyen metszi keresztül egy fehér elválasztó vonal. Kövünk közvetlenül ennek jobb oldalán található, alulról pontosan az 5. a sorban a nagyméretű kövek közül. Ez itt:

És ennyi, nem is volt olyan nehéz megtalálni 😊 Ha mindezeket kipipáltuk, akkor már mehetünk is enni-inni, amerre csak szeretnénk. Nekem a szabadtérhez még túl hideg volt, az Alberthez és a Sandonhoz (az általam ismert híres szurkolói kocsmákhoz) pedig túl nagy tömeg, úgyhogy egy random harmadikat választottam a stadion tövében, hogy gondoskodjak a megfelelő folyadékbevitelről, és felkészüljek a meccsre.

Gondok a jeggyel

A sörözést követően, nagyjából egy órával a meccs előtt elindultam a helyemre, hogy legyen időm bent is magamba szívni az atmoszférát, de amint beléptem volna a stadionba, nyakamba ömlött a feketeleves. A jegyemet én az egyik legismertebb utazási irodán, a Focitour-on keresztül vásároltam, akik lényegében nem belépőket adnak el, hanem jegyeket és bérleteket közvetítenek. Ezekről a közvetített másodkezes belépőkről – amik viszont a méregdrága, és ehhez képest szvsz nem túl jó helyekre szóló Hospitality jegyeket leszámítva talán az egyetlen jegyvásárlási opciót képezik itthon – tudni érdemes, hogy bár ezt egyáltalán nem reklámozza az iroda, de abszolút illegálisnak tekintettek a klub részéről. Azonban mivel nem igazán lépnek fel ellenük, és nem is ellenőrzi senki, hogy ténylegesen az megy e be a stadionba velük, akinek a neve rajta is van a jegyen, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hacsak nem futsz bele egy túlbuzgó beléptető emberbe, akkor nyugodtan járhatsz másodkezes belépővel is a meccsre. Viszont felelősséget ezekért a klub nem vállal, ha esetleg gond lenne velük. Hogy átlagban hány ilyen utazási irodán keresztül továbbértékesített jeggyel/bérlettel van para, azt nem tudom, az enyémmel pont igen, ugyanis a nekem eladott belépő egy érvénytelen bérlet volt, mint az a stadion bejáratánál kiderült.  

Úgyhogy kénytelen voltam kontaktálni az iroda helyi emberét, aki ilyenkor kint vár a közelben, hogy meccs után visszaszedje a közvetített bérleteket, így gyorsan tudott hozni nekem egy másik belépőt. De nem ám a pálya melletti szektorba, nagyjából a 15-20. sorba, ahova az eredeti, forintban már 6 számjegyű összegért vásárolt jegyem szólt, hanem a Main Stand legtetejére, a sarokba.

Ebben az esetben azt hiszem az egyetlen helyes dolog, amit tehetsz, legyél bármennyire is önérzetes vásárló, hogy a kezdeti teljes agyfasz után megpróbálsz lenyugodni, hálát adsz olyan „apró” örömökért, hogy legalább a meccsre bejutottál, és próbálod élvezni azt, amiért jöttél. Nem fogok hazudni, ez nem ment egyszerűen, és ennek nem a kellemetlen közjáték volt az oka, hanem hogy tapasztalatból tudom mekkora játékélmény-beli különbség van a pálya közeli helyek és a kakasülő között.

Intermezzo: És bár ha ennyi pénz fizet az ember egy jegyért, akkor nem esik jól elfogadni ezt, de mégis alapvetően megértem, hogy az iroda nem igazán tudja ellenőrizni az ilyen közvetített bérleteket, hogy érvényesek e, amennyiben ők is először kapják kézbe azt az eladótól. Ugyanakkor azt már nehezebb volt megértenem, hogy napokkal később, amikor felvettem velük a kapcsolatot, maguktól valami nevetséges 10%-os visszafizetést adtak volna ezért a jegycseréért, arra hivatkozva, hogy eredetileg ennyi volt a különbség náluk a 2 jegykategória árai között (ez ellenőrizhetetlen egyébként, ha a neked küldött árajánlatban nem szerepelt mindkét kategória). Én ezt abszolút nem éreztem arányosnak, így végül egyébként egy komolyabb, több körös levelezés után korrektek voltak, és megegyeztünk abban, hogy a harmadát visszakapom a jegyárnak. End of story ez így részemről, ha van kérdés, persze szívesen válaszolok, de remélem sikerült objektív szemszögből megmutatnom, mi is a probléma ezzel az egyébként alapvetően valószínűleg működő jegyhez jutási formával. Pro, hogyha érvénytelen az általad kifogott belépő, akkor az iroda vállalja a felelősséget, így a meccsre bejutás alapvetően biztosított (merem remélni legalábbis, hogy mindig van tartalékjegy). Kontra hogy ennek meg is van az ára ahhoz képest, ha közvetlenül próbálnál másodkézből jegyhez jutni, és még így sincs teljes garancia arra, hogy pontosan azt kapod, mint amit szerettél volna.

A meccs

Ugyanakkor, hogy végre a lényegre térjek: Ahogy szépen lassan közeledett a mérkőzés kezdete, úgy szerencsére én is egyre inkább kezdtem elfogadni, majd élvezni a helyzetemet. A hangulat egy egyszerű bajnokin is magával ragadó, még ha ez sokszor a TV-n keresztül nem is jön át, a meccs előtt énekelni 60 ezer emberrel a You will never walk alone-t pedig hátborzongató érzés. Nem is kameráztam egy másodpercig se, csak megéltem, elejétől a végéig. Egyébként összességében elég korrektül lehet látni a focit fentről, az apró mozdulatok és a dinamika nem ugyanaz, de maga a játék nem szenved sok csorbát felülnézetből. És ahogy elkezdődött a meccs, bennem is kikapcsolt a hoppon maradt vásárló, és rögvest átváltoztam azzá a Liverpool drukkerré, aki ugyan életében először látja hazai pályán a kedvenc csapatát, de a szereplőket és a helyszínt mégis úgy ismeri, mint a tenyerét, és minden egyes alkalommal ugyanaz a csodálatos érzés fogja el, amint leülhet nézni kedvenc csapatát játszani.

A meccsről magáról sokat nem beszélnék így fél év távlatából, röviden a lagymatag kezdés ellenére is tökéletes gépezet, ahol a védelemben QB-ként funkcionáló sztárjaink lazán küldözgették előre a hosszú passzokat tudva, hogy előbb utóbb eggyel majd úgyis megfutja valaki a touchdownt. Erre végül a 2. félidőig kellett várni, ezen a meccsen pedig Salah és Firmino voltak a főszereplők, utóbbi elképesztően klasszis támadó teljesítményt nyújtva. 4-0 lett a vége (de lehetett volna több is), Oxlade bombagólt lőtt, én pedig kijelenthetem, hogy bár ehhez hasonló magabiztos győzelemből bőven akadt a szezonban, a klubtörténelmi év és a bajnoki menetelés egyik legszórakoztatóbb és leggólgazdagabb meccsét sikerült kifognom.

A mérkőzés után még nagyon sokáig néztem (és fotóztam), ahogy a kivilágított Anfield szépen lassan kiürül, majd egy utolsó gyönyörködést követően én is elhagytam a fedélzetet. A móka azonban nem ért véget, hazafele menet ugyanis ismét – szó szerint – betévedtem a The Albertbe, ahol ezúttal már nem zavart a nagy tömeg, és durván egy órát töltöttem ott, ilyen hangulatban (KATT):

Végszó

Másnap, mivel Liverpoolban már mindent megnéztem, amit szerettem volna, a gépem pedig csak este indult Manchesterből, volt időm egy kicsit Mordor éjfekete földjén is körbe nézni, ahol ellátogattam a National Football Museumba. Ha Manchesterben jártok, és nincs kötött programotok, akkor ajánlom mindenkinek, egy ereklyékben (mezek, régi felszerelések, serlegek, meccs kiadványok, stb.) borzasztóan gazdag és informatív kiállítás az angol foci múltjáról és jelenéről, nem kevés magyar focis vonatkozással megspékelve. Én sok érdekes dolgot tanultam belőle, ráadásul sikerült összefutnom egy régi, kedves ismerőssel, akire őszintén szólva a legkevésbé sem számítottam 😊

Összegezve, a körülmények ellenére baromi szerencsésnek érzem magam, hogy a vírus előtt még sikerült megvalósítani ezt az álmom, és élőben láthattam minden idők egyik legjobb Liverpoolját egy fantasztikus meccsen. Csak remélni tudom, hogy ha egyszer visszaáll a sportélet a normális kerékvágásba, sokunknak lesz még lehetősége kilátogatni. És bátorítok is mindenkit, hogy a nem egyszerű jegyhez jutási lehetőségek mellett is vágjon bele, ha teheti, ugyanis garantáltan pótolhatatlan, életre szóló élményben lesz része.