Kiadják a számok

Mostanában kétféle összefoglalót lehet írni: szar minden és VAR, szar minden és VVD. Ez a West Ham meccs sem tud kiállni eme sorból. A bírói bűnbarlangok, illetve McA és Máté taktikai elemzései után viszont most egy egész más szemüveget igyekszem felvenni: a Moneyball-osat.

Természetesen VAR-ról nem szeretnék ma értekezni, annyi szidalmat, ami bármelyik szurkolóban gyűlik már egy ideje, nehéz nem máshova terelni, mint a kommentmezőbe. Ott viszont rendes bajtársakként egyként tudjuk elküldeni az édes anyukájába bármelyik inkompetens brit huszárjanit, s együtt vele a laptopot, tv távirányítót.

A Liverpool jelenlegi valós problémája szerintem hármas.

Az első akkut fájdalom, amiről nem sokat beszélünk: formaidőzítés. Könnyű elfelejteni azt a jó néhány meccset, amit VVD-vel csináltunk ebben a szezonban. Még a 7-2-n túl is szembeötlő volt, hogy a srácok bizony (különösen VVD és Cirmi) nem szeptemberre lettek kihegyezve. Felháborodásra okot adhat, de Klopp alatt gyakorlatilag nem volt szezon, ahol a szezonhossz miatt ne viszonylag gyengébb, lecsavartabb ősszel kezdtünk volna. Különösen igaz ez most a legtöbb csapatra Európában. A sérülteket figyelembe véve kimondottan meglepő, hogy elöl ennyire jók vagyunk Robbo-TAA szuperképességei nélkül is. Na nem a bajnok Pool kvalitásán, de mikor Cirmit, vagy főleg Szalahot elküldjük a bánatos csócsányba, akkor kiszalad egy WTF a billentyűzetemből. Legtöbb xG-nk van a PL csapatok közül, 7 forduló után össze nem csokiznám éppen magamat, hogy Firmino nem lő gólokat.

A második, hogy nincs elérhető 6-osunk. Mármint ha az alaptaktikánkra, a 433-ra gondolok. 4231-nél sincs persze normális DP, de az amúgy is halálra ítélt a rendes busztörésben 38 meccsen keresztül.

Ez az első kettő probléma nem tart 38 meccsen át. Max még néhány, de Thiago is jön vissza, hamarosan Fabinho is, és Firmino is lesz még jobb. (Utóbbihoz persze a DP elfelejtése is szükséges, hogy hamis 9-esként ficánkolhasson. Ne felejtsük el, hogy ő legjobb szezonjaiban sem gólt ontani volt fent.)

A harmadik probléma a már sokszor körbejárt és nyilván állandó téma: VVD hiánya. Sokrétű ez a baj, mely már mindenki könyökén jön ki:

  1. A fejpárbaj nyerési mutatónk csökken, így több gólt fogunk kapni.
  2. A halálpontos hosszú labdáinak hiányával nem tud eleget előremozogni a támadásépítés elején a csapat illetve Robbo-TAA. Ha mégis, akkor nem elég most a középpálya, vagyis jön a 4231, illetve eltűnik a pressing.
  3. A labdaszerzések és szerelések hiányából adódó bizonytalanságot a szélsővédők visszahúzása pótolná védekezésben, de állandó jelenség a téves lesvonalra állítás a CB-kkel való összeszokatlanság miatt. Így védelmi vonal is mélyebb, pressing még zéróközelibb.

A legutóbbi poszt alatt parázs vita volt róla, hogy Lovren miért és hogyan volt hülyeség nem pótolni a nyáron A, B és C tekintetében. Ez nyilván egy pénzbeli kérdéskör is, megkoronázva a koronával, de legyünk egy kicsit most Billy Beane, és nézzük a számokat. Spoiler: tudatos volt és nem hiba-kategóriájú, hogy nem jött CB.

Az Athletics baseball csapata, mikor elvesztette kulcsjátékosait, mert lerabolták a gazdagok, a jó öreg statisztikához fordult: kiesett x futás, y elkapás, stb. (nem értek a baseballhoz) – ezt kell pótolni. Nem játékost játékossal, hanem teljesítményt teljesítmények aggregáltjtával és meccsek nyerésével. Ebből lett aztán a történelmi húsz meccses nyerési sorozatuk.

Vegyük a nyár első lépését: Lovren elmegy, nem pótoljuk.

2019/20-as per90 alapú védelmi statok

Mi esett ki Lovrennel, 3.-4. CB-nkkel? Kb. semennyi hosszú pontos előrepassz (32.5%-ot bárki hoz, borzalmas), egy 64%-kal fejbárbajt nyerő, és egy nagyon jól szerelő védő, aki viszont inkább sokat tisztáz és blokkol, semmint interception-öket ér el. Vagyis a fenti A és B pontban gyenge, C-ben közepesen erős CB.

A fenti squawka mátrixon az látszik, hogy ezeket a számokat Fabinho megfejeli: jobb hosszú labdák, fejelés hasonló, védekezés statok pedig gyengébbnek látszanak, de középpályán ez egy erős teljesítmény. Az, hogy a world class 6-os Thiago mellett létező Fabi-t képzeltük egy Lovren pótléknak, egy teljesen védhető döntés, konkrétan középpálya és védemi upgrade a bajnoki idényhez képest. Sőt, Nat Philips és Williams koruknál fogva javuló teljesítménye bőven kielégítő 5. és 6. opciót nyújt a sérülések esetére.

Jön az a szcenárió, hogy kiesik VVD. Én úgy gondolom, hogy ha egy data science részleggel rendelkező fociklubnál azt gondoljuk, hogy ilyen szcenárióval nem számoltak, akkor az túlzott naivitás. Ismét elővéve a számokat – ami persze elég felületes, az említett részlegen hasonló, de sokkal-sokkal profibb módon elemznek.

szintén 2019/20 védelmi statok per90

Mit vesztünk VVD kiesésével? Fent már volt, de nézzük hogyan pótolja a néhai statisztikus:

  1. Fejpárbaj: Matip konkrétan erősebb számokat hoz VVD-nél. 90% vs. 76% aerial duels win a tavalyi szezonban. A két fiatalunk pedig szintén jól teljesít. Szezonátlagban – még ha ki is esik valamennyi időre Matip – ezt a számot bőven tudja hozni a csapat tavalyhoz képest.
  2. Long passes: Igen, VVD-nél konkrétan nincs jobb CB ilyen tekintetben a világon, ezért hoztuk 75 misiért. Mégis, Gomez számai ebben ha el is marad 10-15%-kal, az mégsem egy olyan dolog, ami miatt meg kéne zuhannia a csapatnak. Gominak hozni kéne ezt a szerepkört. Plusz KP-upgrade és megint ott vagyunk, hogy túléli a csapat zuhanás nélkül VVD kiesését.
  3. Földön párbajok: Matip és Fabinho nem rosszabbak klasszisnyival VVD-nél. Ez a különbség viszont valóban vezethet magas védemli vonalnál több kapott gólhoz a VVD-s csapathoz képest. Egyelőre viszont inkább eltűntettük a magas védelmi vonalat.

VVD (és Lovren) kiesése tényleg le lett fedezve azzal, hogy jött Thiago. Illetve egy évvel öregebb lett az 5. és 6. számú CB-nk. Az, hogy VVD után kiesik Thiago, nincs kreatív közzéppályánk sem (Ox, Keita), lesérül Fabinho is és Matip még mindig nem elérhető, na az már az a szituáció, amire racionális erőforásokkal nem lehet felkészülni. Elhagyta egy bajnokcsapatot a kiöregedő 4. CB-je, jött a világ legjobb 6-osa és egy nagyon jó támadó Jota személyében. Mátéval ellentétben én ezt nem nevezném stratégiai hibának.

Azt viszont annak fogom, ha néhány meccsen túl ragaszkodunk a 4231-hez. VVD kiesése számomra nem testesít meg egy ilyen szintű visszalépést. Az alapjátékunk nem szenvedheti meg ezt ennyire, ugyanis Fabinho-Gomez, Matip-Gomez, vagy hasonló kevert kobinációknak hoznia kellene a védekező számokat és így eredményességet – amennyiben Thiago elérhető. Nem érdekelnek az okosságok, hogy de össze kell szokni meg a nüanszok meg anyámtyúkja… 10 hónapon keresztül heti 1-2 meccsel a fenti táblák számai kijönnek, ahogy az Athleticsnél is. Ha kell pár meccs, amíg megszokják egymás szagát, értem.

Remélem, az ilyen West Ham szintű sanyarúságainkon nevetni fogunk nemsoká. De amúgy nyertünk és top of the league, szóval nem is értem, mit rinyálok.