A priori post VVD era

Bár történelminek lett beharangozva, és a maga almanach módján az is volt, mégis valami teljesen másról szólt ez az Ajax-Liverpool meccs: az újra csúcsra emelkedett Pool első VVD utáni megmérettetéséről. Hogy hogy ment? Hajtás után.

Ajaxot sajnos csak én is kétévente látok: mikor BL-menetelnek és mikor lázad a feleség. Előbbinek van egy, az évtizedek alatt már lassacskán jól megszokott ciklikus üteme: nevelik a jobbnál jobb holland embereket a 433-as rendszerükben => pár év alatt egyre jobbak, akár BL-elődöntőkig jutnak => mindenkit sok tíz millióért még 23 évesen eladnak, és a ciklus újraindul. Lehet ezen röhögni, meg hogy ez a holland nemzet annyira PC, hogy tudatosan fekszik be ennek a nagyok által irányított közegbe, csak ezt inkább onnan érdemes megközelíteni, hogy ez a tizenmilliós nép felfogta, hogy innovációban mindenkit le tud nyomni tudással (totális futball, akadémiák), de a nagyokkal már piaci szinten vagy keleti tőkésített felfogással nem tud, de nem is akar versenyezni. Az eredmény az, hogy mindenki imádja őket, a focijukat, minden top klubnál vannak daccsok, és bármely világversenyen esélyesek. Annyira nem is szar.

Szóval ez az Ajax most a ciklusa elején tart. A 2018-as BL menetelés után gyorsan tűntek el a top játékosok és bukkantak fel az euró tízmilliók. Erik ten Hag pedig nyilván megkapja a bizalmat, hogy új csapatot építsen. Az új akadémistákkal egyre jobb a csapat, cserébe beletüzdelt néhány öreget is, hitet téve amellett, hogy ez az egyensúly jó aranyközépút. Tudjuk, hogy az, csak ugye inkább középszerű eredményekre rövidtávon, de pár év és azok a csikók talán ellesnek pár hasznos mozdulatot a nyugdíj mellett még oktatást vállaló Blind-Tadic-Huntelaar triótól, vagy épp a dán istentől a stábból.

Komolyra véve: pontosan tudták, hogy az Achillesünket, a VVD okozta lyukat kell támadni, főleg úgy, hogy egy vonalkapussá avanzsált Adrián áll mögötte. Baromi jól használták a széleket, és folyamatosan 4-5 emberük mozgott lesvonalra, hogy megszivassák a mi jelenleg hadilábon álló lestaktikánkat. Ügyes elgondolás volt, kivitelezés is, de most eléggé mellénk állt fortuna.

Kanyarodjuk is rá erre a VVD témakörre. Nehéz felfogni, nekem még nem is igazán sikerült, hogy itt most egy komoly időszak lesz nélküle, nem néhány elpötyögött meccs, vagy idényvég. Lehet persze okolni az átigazolás politikánkat, de azzal a valószínűséggel nem tudunk egy koronás időben (pénzügyi értelemben) számolni, hogy a legjobb CB kidől egy évre. Várható értékben (valószínűségszer * várhatóan kieső eredmények) ez a veszteség egy egészséges VVD-vel még olyan kicsi volt a priori, hogy egyszerűen nem lehet józanul lefedezni egy hasonlóan rendkívüli kaliber leigazolásával. A posteori majd persze most kell januárban fejet vakarni. Egyébiránt a explicit ki volt mondva nyáron, hogy ilyen esetben Fabinho lesz a CB, ezért hoztuk Thiago-t, szóval ez egy szcenárió, ami nem teljesen felkészületlenül éri a klubot.

Fabi. Tényleg nagyon jó volt, megérdemli a dicséretet. De. A Gomival kivitelezett 19 clearance a Skrtel-i időket időzi. Dicső volt, de nem hiába nem nyertünk semmit, csak egy Ligakupát. Ennyi tisztázás, gólvonalról kirúgás sajnos egy nagyon nem stabil védelmet mutat, ami a képernyőn is szemmel látható volt. A fenti Ajax játék hatékonyan működött, nagyon látványos volt, hogy Fabi még középpályás felfogással előrébb mozog, Gomi ezért még hátrébb fél méterrel és így akkora lyukak keletkeztek, amiben számtalanszor rúgta be az Ajax a labdát. Nem hogy 1, de akár 3 pontot is megérdemeltek volna. Nagy szerencsénk volt.

Az Adrián clean sheet teljesen csodaszámba megy, én még mindig nem értem. Amikor kellett, vagy jól mozdult, vagy nagy mákja volt, amikor hozta az idióta rontásait, akkor meg nem volt elég nagy a bajhoz. A magabiztossága level 0-ját pedig jól mutatja, hogy miközben ő valahol sweeper keeper jelleggel jött, teljesen vonalon állt 90 percen keresztül.

Ebből a két nagyon mély bizonytalanságból pedig persze Kloppék is úgy jöttek fel a pályára, hogy Robbo-TAA a lesvonalunk környékén szaladgált hátul, a középpályánk pedig nem volt kit támogasson, bár ez a szerda esti Wijn-Milly-Jones trió nem is tudott volna mást támogatni, még magukat sem. Borzasztóak voltak úgy őszintén. A helyükre meg van egy szem Hendo. Vékony az a pad, koronavírusos időkben pedig hatványozottan ez dönt. Nincs még talán óriási baj, Fabinak és Gominak kell összeszokni nagyon gyorsan, amúgy még mindig jól mehet a szekér, ha nincs több sérült. Érzi ezt a mester is, a front sor 30 perces pihentetése talán rosszul sülhet el néhány meccsen az ősszel, de beigazolódó döntés lehet tavasszal.

Ettől függetlenül nyertük a BL-őszünk egyik legfontosabb meccsét, úgyhogy legalább emiatt boldogság van.