Poloskák

Szeptember végi késő délutáni, bár így őszbe menve már estinek érződő.. napszak. Jó heteken vagy túl, terv szerint mennek a dolgok. És akkor bejön egy poloska a nappaliba. Öt. Tizenegy.

Kalapot a süvegemről felemelve kell hunyorognom, hogy rajtunk kívül bajnokesélyest találjak. Én sem értem, vagy nem éltem még ilyet. A City vásárol, értem, a Chelsea javul, aha, a MU még a Diginél is első, jól van, Ancellotti csodát tesz, haha, BR rókák, aha. És Arsenal, 100%-os kezdés. Volt. Ulala.

Nem rossz ez az Arteta-féle szemlélet. Sokkal kevésbé középszerű csapat, mint voltak mondjuk tavaly. Amikor az 5.0-ás oddsot megláttam meccs előtt a 2-esre, még komolyan el is gondolkodtam egy kis hazárdíron. Mert kicsit azért erősnek tűnt. A meccs végén persze ugyanígy éreztem, csak a másik irányból.

Én nem tudnám azt mondani, hogy csokikáim ágyúsaim tényleg Crystal Palace-szinten jöttek ide seggbehúzva. Jó, nyilván a kontrákra mentek, és azt hitték, olyan cápák, mint az ezüstös outscore csapatunk, de hát akár még azok is lehettek volna. Csak az volt a nagyon nagy szerencsétlenségük, hogy leültek ide a dohányzóasztalhoz futóbicepszeket kipattintva, és bejöttek azok a kurva poloskák.

Ha nem lett volna a pressing visszatekerési hadművelet Buvac távozása után (távozásával együtt?), akkor azt mondanám nem voltam meglepődve a bajnoki Arsenal meccsünkön. Hát de volt, és meg lettem lepődve. Ez a pressing olyan teljesítmény volt, ami a fenti süvegemelős hasonlatot életközelivé teszi. Talán homályos itt-ott a horizont, mert van ez a spanyolnátha, de ettől ez a Liverpool olyat mutatott, ami a zenit zenitje. Ha volt az Arsenalnak bajnokaspirációja (haha), akkor most már nincs. Mert látták, ki a bajnok(aspiráns).

Az idény hátralévő része pedig valami hasonlóképp fog alakulni, ha hiszek Lijnders szavainak. “Our identity is intensity.” Pedáns diákok leülnek tanulni a szobájukba, majd bejön egy halom poloska. És mikor egy árva betűt szeretnének lekaparni a füzetükbe, ott fog zümmögni egy poloska a fülüknél. Mikor azt nagy nehezen sikerül elhajtani, egy másik már ott lesz a könyvükön. Bárhova néznek, azt sem tudják, hol van még mögöttük, még több poloska. Ha pedig mégis csend ülne a szobára, a fülükben már akkor is zümmögni fog valami, ami vagy valós vagy képzelt. Amíg Pool elleni 90 perc lesz, addig viszont zúgni fog a fülük.

Mikiegérben persze inkább egy csapat légy volt a pályán, akik ellen Arteta sikkerrel hajtotta a gyermeki csapkodást. Mármint lecsapni nem sikerült, csak kinyitotta az ablakot mosolygó néger fiúival, hogy visszarepüljünk az értelmesebb kupák légterébe.