Jota ft Lincoln

Szokás szerint kettő az egyben, nespresso lófasz, játékos bemutató és tusikupa beharang. Jotával végre lesz rotáció a front3-ben, a Lincolnnak hála meg tudjuk mutogatni a félsittes squadplayereket a játékosmegfigyelőknek úgy, hogy még a valagukat se kell megemelni a kanapéról, ami ebben a korban elég nagy win.

Alapvetően az van, hogy gecire aggódom Jotáért. Pusztán azért, mert az általam írt, és adott esetben általam rajongással fogadott játékosok, hogy is mondjam, nem teljesen értek fel imádatom fennsíkjára. Így kapásból Balotelli teljesítményére mondhatjuk, hogy a szkeptikusabb Vonat olvasók ha nagyon keresnek, tudnak hibát találni a nálunk töltött időszakában. Shakira meg helyenként jól szállt be, rúgott gólokat, még talán fontosakat is (például a MU elleni dupla), de nem úgy marad meg az emlékezetünkben, mint aki Salah torkán tudta volna tartani a kést. Ki is túrtam a régi bemutatót amit írtam, és így utólag azért látszik, hogy nem volt elég gyors, meg túl sokat volt sérült ahhoz, hogy komolyan lehessen vele számolni. Csak azért, hogy plusz egyediknek betukmáljuk valahogy a rendszerbe, azért nem álltunk át 4-2-3-1-re, 4-3-3-ban meg középpályán azért nem volt elég erős a jelenléte. Érdekes, hogy az akkori posztot és kommenteket olvasva (2018 nyaráról beszélünk) kicsit ilyen ugyan abban a folyóban tapicskolás érzésem volt: Jó lesz ez a csapat, csak kéne egy csere balbekk (ez ugye lett), hátha Keita villantani fog, és a középpályáról is többet lesz fenyegetve az ellenfél kapuja (ezt azóta várjuk), és itt van Shakira, végre, aki majd rotálja a front3-at, és minden nagyon fasza lesz. Na eltelt két év, Jota a Shakira, csak mondjuk most nem a top4, hanem kimondva – kimondatlan a bajnoki címért való küzdelem a cél.

Mert a gyors négerek fontosak, ezt lehet, hogy mondtam már. Hamar leérnek a boltba kifliért, meg sötétben kevésbé látszanak, szóval van egy ilyen beépített lopakodó üzemmódjuk is, ami szerintem menő. Nem utolsó sorban gyorsak és négerek, amit én rettenetesen tudok élni egy játékosnál. Apró szopó ebben a világképben, hogy a fasznak nem sikerült még egyetlen színesbőrű gyors négert se igazolnunk, hogy baszná már meg a pék. Azt meg, hogy kicsit alacsony, kicsit lassú, kicsit fehér, de a miénk, na ezt a pojjént már ellőttem. Szopó.

Érdekesség, hogy maga a leigazolás menete is ilyen gyors négeres volt: Jé, jön Thiago, kurva jó, hoppá, ki a faszom az a …. és bumm, dől a falnak, Jota aláírt, pizsama. Egyrészt vicces szerintem, hogy szoktuk itt gyártani a teóriákat az életről kelet-közép európa közepesen sittes vidékéről, hogy hogyan működhet egy PL klub, aztán csinálnak valamit amit meg lehet így utólag magyarázni. Persze, rájöttek, hogy sok mez ment el, meg hogy mégis van pénz (ha nem vettünk volna senkit, akkor nyilván nincs pénz), mert belementek a részletfizetésbe, meg mert szegény Húvernek szóltak, hogy pajtikám, kell a pénz lóvéra, arra van a faszerdő és lehet nagyra tátani. Egy biztos, sikerült egy elég jó reputációt kialakítani a piacon annak a tekintetében, hogy nem baszakodunk sokat az árral, ha kell valaki megvan mennyit fizetünk, ha nem adják, megyünk tovább – és egyébként ez szart se érne, ha mellette a csapat nem lenne sikeres. Mert lehet játszani ezt, ha mi is ott baszódnánk a top4-ért mint a többi szerencsétlen, akkor pont ugyan úgy szart se érdekelne, hogy mekkora sheriffnek gondoljuk mi magunkat.

Jota személyében nekifutunk most mégegyszer a Shakira sejtésnek, vagyis hogy lehet berakni egy hasonló stílusú, de még kevésbé befutott játékost a front3 mögé rotációs célból. Shakirához képest ami szembeötlő különbség, hogy gyorsabb, hasonlóan jól cselez, viszont borzasztóan jó a munkabírása és durván tolja a presszinget. Mint egy Milner, aki tud focizni, nem rossz kombó. Sebességben nem egy Salah / Mané, illetve szerzett gólokban se akkora mágus (9 és 7 az előző két szezonban a PL-ben, igaz az EL-ben jobban villogott), viszont azért azt is be kell látnunk, hogy nagyjából egy ilyen típusú játékosra volt keret. 23 éves, ha 20+ rúgdosta volna a gólokat minden szezonban, akkor bőven nem álltunk volna meg a 40M-es kategóriában – illetve nehezebb is lett volna eladni neki, hogy a padról kezdi a karrierjét.

Érdekesség, amit már itt a Vonat egyik szerelvényében ki is lett emelve, mennyire hasonló számokat hoz, mint amit hozott Mané azonos korban, még a Sotonból való átigazolása előtt.

Szóval gyors, nem teljesen proper, inkább csak ilyen wellness-néger szinten, korának / tapasztalatának / vételárának megfelelően szerez gólokat. Hátránya, hogy szeret inkább batchelve gólt lőni, vagyis lő 3-at, aztán 5-6 meccsen át semmi, viszont góljai felét szerezte a gyengébbik lábával, ami rotációs szempontból elég kurva jó dolog. Ideális korban van, és ami a legjobban tetszik az igazolásában, hogy ő már nem az a szint, akit berakunk ha sérült valaki, hanem meg tudja már remélhetőleg bontani a status quot, és ha pl. Salahból kitör megint valamikor a hülyefasz, akkor lesz olyan a padon aki a helyére tud lépni, és adott esetben gondolkodni a pályán.

És nézzétek el nekem, de ebben a Jota témában igazából tényleg ennyi van, szanaszét lehetne szálazni az eddigi teljesítményét, hogy honnan, hány százalékban, milyen pontosan, milyen messziről lő, milyen pontosan passzol, és mennyi sikeres csele van és mi a fasz várható. Az van, hogy kb mindenben 20%-ban a két csokifagyink mögött van, és ebben a kurva nagy madárcsontból jóslásban és ott vesztettem el a hitemet, amit bitre kiraktam, hogy miért lesz kurva jó Shakira, és hát lófaszt nem lett. Szóval ha Jota nem sérül le, akkor a technikája, sebessége, work ethicje bőven megvan, hogy akár még ki is szorítson valakit a kezdőből, addig meg csak bizakodni lehet és türelemmel várni. Van még ugye a Lincoln mint topic, és hogy mennyire szarom keresztbe ezt a meccset, te jó ég, nehéz elmondani. Jó lesz ez a kicsiknek / padozóknak, meg talán az említett Jotának, hogy szokja egy kicsit a légkört. Mivel idegenben lesz, ezért 1-2 ide, de lehet, hogy még jobban megszalad majd Wilson ballába.