Bielsa az Anfielden

Leeds 16 év után jutott vissza az élvonalba és rögtön a 30 év után első bajnoki címét nyerő csapatunkhoz látogatnak. A 2020-21-es szezonban talán ezt a meccset várom a legjobban, nem csak az elmúlt fél év tétnélkülisége miatt, de egyrészt egy teljesen új ellenféllel találkozunk, másrészt pedig a legizgalmasabb focit játszva nyerte meg a Championshipet a Leeds 10 pontos előnnyel.

Aki nem ismerné az ellenfél menedzser életútját itt egy csodás portré cikk. Sokat elmond a leedsi projekt komolyságáról, hogy immár a harmadik évet kezdi meg zsinórban a padon a mester, amire utoljára a Bilbao élén volt példa majdnem 10 évvel ezelőtt. Mikor a yorkshire-i csapathoz megérkezett, a Leeds egy szürke „átlagos Championship csapat volt, akik nem tartottak sehová és nem tettek semmit”. Innen már első évében a tabella 3. helyére repítette őket El Loco, épphogy lecsúszva a feljutásról, második évében pedig itt vannak és a bajnok ellen kezdik a PL kalandot.

Saját stílust és hitet adott a csapatnak és a szurkolóknak, akárcsak német kollégája pár évvel korábban pár mérfölddel nyugatabbra egy hasonló szunnyadó óriásnál tette. A Leeds pénzügyi kálváriája iskolapéldája annak, hogyan lehet félremenedzselni egy jól teljesítő európai porondon szereplő klubot. A saját pénzügyi kereteiken túlnyúlva irtózatos kölcsönöket vettek fel, hogy a kiesett bajnokok ligája pénzeket pótolják és finanszírozzák a megnőtt fizetéseket. Rengeteg Championship klub teszi ezt, eladósítva magát és magas költségeken fenntarthatatlanul építkeznek, hogy elérjék a PL pénzesbödönét. A Leeds zuhanása elképesztő volt, előbb az európai porondról búcsúztak, majd kiestek a PL-ből és végül a zuhanás a 3. osztályig meg sem állt. A 91-92-es bajnokság győztese, akik az ezredfordulón stabilan a Premier League top5-ös csapata volt, 2004 őszén a kiesés után arra kényszerült, hogy eladja majd minden játékosát, a stadionját és az edzőközpontját is, hogy a felvett kölcsönöket törlessze.

Bielsa munkássága egyértelműen a nagy intenzitású magas presszingre épül. Csapatai egytől egyig ugyanazokat a vonásokat hordozzák magukon, hasonlóan a terület védekezés előtti korokból ismert emberfogáshoz, Bielsa hasonló emberközpontú letámadásra vezényli csapatait, ami még a dortmundi és korai liverpooli idők kloppi letámadásnál is nagyobb fizikai igénybevétellel jár. Klasszikus példája volt ennek a Bilbaobeli tavaszi kipukkadások sorozata. Angliába településekor pont ugyanazt a fenntarthatatlanságot hozták legfőbb ellenpontnak rendszerével szemben, mint Kloppnál évekkel ezelőtt.

Leedsi első évében szokás szerint érkezett a tavaszi leolvadás, kitudja COVID-19 nélkül mi lett volna idén tavasszal, de a nagy presszing mester megérkezett a PL-be, ahol viszonylag kevesen játszanak ilyen intenzív futballt. Poch távozása óta a Tottenham nem, házunk táján is finomabbra, okosabbra lett tekerve a presszing potméter, kedvenc bevásárlóközpontunkban délen azonban megmaradt az őszinte rohanás és Ings lubickol benne.

Elképeztő, milyen okosan használja a súlypontképzést, hogy területet nyisson és kihozza a legtöbbet a szélsőhátvédjéből.

A liverpooli presszingállóság sokat javult Kloppék alatt, ennek köszönhető az elmúlt évek megnyert címei is, a meccsen pedig az egyik legnagyobb teszt elé állnak a fiúk. Egyáltalán nem volt véletlen a Salzburg elleni felkészülési mérkőzés sem, akik szintén magasan és nagy intenzitással támadtak le, mintegy főpróbaként a szezon rajtra. A meccs másik kulcsa pedig Firmino lesz, akinek egyrészt a liverpooli presszing vezénylése mellett területe nyílhat a magasan letámadó leedsi középpálya és a védelem között, kiszolgálva a befelé induló Salaht és Manét.

Őrült meccsre számítok, ahol az első félidőben nem lepne meg a vendég fölény, majd a második félidő elejére megmutatja Krawietz mit is kell csinálni, valamint a meccs végére a fizikális fölény és a rutin a javunkra fordítja a meccs képét. Az egyetlen kérdés számomra, Klopp hogyan áll a meccshez, engedi-e kialakulni az őrült futóversenyt a szezon elején, vagy inkább próbál a csapat labdával kontrollálni és kevésbé agresszíven játszani, nagyban fog függeni ez a középpályától is, ahol a 8-asok kiléte lesz csupán kérdés, tippre Keita-Gini párost várok Fabi elé.

Tanulságos történet a Leedsé. Talán a legjobbkor jutottak fel és jött ez a meccs, hiszen érdemes minden szurkolónak fejben tartani, mennyire el lehet szállni pénzügyileg, még egy jóval kiszámíthatóbb időben is. A vírus okozta bizonytalanság körbelengi az élet minden aspektusát; egészséget, munkahelyet, családot, gazdaságot, vásárlóerőt. Minden középhosszútávú terv borul, hiszen ezt sehol nem prognosztizálta senki egy biztos, hogy semmi sem biztos a közeli jövőre nézve. Féltve kell őriznünk az elmúlt 10 évben megteremtett stabilitásunkat. Sokan elfelejtették mekkora kincs ez, és milyen hamar dőlt romba az előző tulajok idején a Rafa által ütőképesre formált csapat önhibáján (mármint a csapat hibáján, a tulajok vastagon benne voltak) kívül. A Swiss Ramble tweet folyamán egészen logikusan levezették, hogyan is állnak jelenleg a liverpooli pénzügyek és miért nem bocsátkozik a klub nagy vételekbe, csak akkor, ha azt a jelenlegi keretből ki tudja gazdálkodni. Aki klikkelt az látja mennyire könyvelés technikai mélységek rejtik a jelenlegi pénzügyi lehetőségeket. Nem mellesleg 97 és 99 pontos szezonok pontosan mutatják a jelenlegi keret erejét.

Fontos hangsúlyozni, a tulajok és a stáb ezzel a kockázatkerülő építkezéssel hozzák az igazolások során azt a hihetetlen beválási arányt, aminek köszönhetően 3 évtized után lett újra bajnok a csapat. Igen 300 millió fontért vették a klubot jelenleg 2 milliárd körül tart az értéke, ellenben a kezdeti befektetéseket és a szekrényből kieső csontvázakat szó nélkül nyelte be az FSG és adott kamatmentes kölcsönt a stadion fejlesztésre, tehát igenis ha arról van szó raknak pénzt a klubba, illetve nem veszik ki feltétlen kamat címén, amit ugye szívük joga lenne megtenni.

Lehet idén nem lesz címvédés. Lehet idén nem fejeződik be a bajnokság sem. Az is lehet, hogy a nagybevásárlást tartó klubok tulajdonosai nem omlanak össze. Azonban engem sokkal inkább megnyugtat, hogy az FSG nem helyezi magát a too big to fail kategóriába. Én örülnék a legjobban, ha érkezne Thiago és még Gini is maradna, de jelen esetben ez álom kategória. Egy biztosnak tűnik azonban, a Liverpool az FSG alatt nem kerül a leedsi bukás közelébe.

Milneres fun factektől hemzseg a net, valószínűleg a közvetítés is fog, így fogadjátok a legjobb Milneres címkéinket helyettük.