Delphoi Jakuzzi 2020/21

Kezdődik az új szezon érkezik jó szokás szerint az új jósda. Meglátjuk idén mennyire járunk majd a valóság közelében.

Mi lenne az álomszezon?

Gringow: PL címvédés normál keretek között, értsd tavaszi versennyel és nézőkkel. Megvolt a maga hangulata a tavalyi láncolatnak is, de jó volna megfejelni az egészet úgy, hogy nem a laptop előtt nyerünk. Ennek szívesen alárendelem az összes kupát, de ha már álmokról beszélünk, nyerjük meg a Bajnokok Ligáját is mellé újra.

guthmate: Hosszú éveken keresztül egyértelmű volt mi az álom: megnyerni a PL-et. Most, hogy ez megvan nem olyan egyértelmű. Nekem nincs is kimondott álom szezonom.

McA: Nagyon régóta vágyom már egy mikiegér győzelemre. HÁHÁ, nem. Szerintem a címvédés magában tökéletesen lefedi nálam az álomszezon kategóriát. 

McB: Tottenham előtt 4. hely, ligakupa és FA kupa győzelmek a csirkéket ütve tyúkszaros 0-0 után tizipárbajban. Az egyik döntőben elvesz a VAR tőlük egy szabályos gólt egy lábkörömnyi les miatt, a másikban pedig nem ad meg egy 95. perces 11-est nekik, az hogy melyik melyik meccsen történik szabadon választható. A BL-ben az egyenes kieséses szakaszban felnyalatjuk a padlót 1-0ra mindenkivel is. Milner gólkirály, MVP, aranylabda mindezt egy színtelen terített durchmars 20-100-zal a kezében, kreatívan. #alegfehérebbnéger

Benyo: Az elmúlt években először a BL címet, majd a bajnokságot nyertük meg két egymást követő szezonban, így nem is lehetne más az álomszezon, mint ennek a két címnek az egyidejű begyűjtése. Viszont először is annak örülnék a legjobban, ha minél hamarabb visszatérhetnének a nézők az Anfieldre.

Glen: Pénzügyileg kevésbé földbeállni, mint bárki más; rekordalacsony covidos esetszám a csapatban; kibaszott vakcina a PL címvédésünk előtt.

Mi lehet a realitás?

Gringow: az álomszezon scenarióm, mínusz az utolsó két tagmondat.

guthmate: Elég széles skálán mozog a realitás ebben a várhatóan furcsa szezonban. A sima címvédéstől az éppen, hogy top4-ig bármit el tudok képzelni. Idén a Pep féle City sem tudta lehozni sorozatban a harmadik űrszezont, nekünk is erősen benne van a pakliban, hogy nem lesz meg sorozatban a harmadik űrszezon közel 100 pontos végeredménnyel.

McA: Szerintem most jön az a pont, amikor már addig tartottuk vissza a levegőt, hogy le fog ereszteni a társaság. Ami még idén megvolt akarat, hogy a tavalyi után csak azért is megnyerjük, szerintem eléggé lefogyasztotta a motivációs raktárakat, én egy ilyen jó harmadik helyet várok kb, top4-be azért illene beférni, de nagyjából decemberben már érezni fogjuk, hogy ebből nem lesz címvédés. 

McB: A dobogó bármely fokán végzünk és Milner örökélet+1 napos szerződéstkap, miután kiszorította Szalaht a zuhanyzóból is.

Benyo: Ezt egy ilyen nyári időszak után nagyon nehéz megmondani. Azt is el tudom képzelni, hogy az első helyért megyünk a végelszámolásnál, de az is benne van, hogy attól jócskán elmaradva, csak a harmadik negyedik hely környékén jövünk be a lefújáskor. Szerintem ezt befolyásolhatja, hogy tudunk-e egy-két új arcot hozni az átigazolási időszak hátralévő részében, akikre a vérfrissítés szempontjából lenne nagy szükség. Viszont az állandóság egyértelműen a mi malmunkra hajtja majd a vizet. Nálunk nem kell több új embert egyszerre beépíteni a csapatba, szemben sok riválissal. A BL-ben a legjobb nyolc közé várom a csapatot, de már láttuk, hogy egy oda-visszavágós párharcban bármi megtörténhet, és simán benne van, hogy tovább menetelünk majd.

Glen: Putyin olyat kaszál az első covid vakcinával, hogy megveszi a West Ham-et, és második Chelsea-t csinál belőle.

Mi az a minimum, ami még elfogadható?

Gringow: némileg döcögünk, de a Top 4 nincs veszélyben, a Bajnokok Ligájában pedig vagy a rájátszásba, vagy az Europa Ligába leejtőernyőzünk (továbbra is guilty pleasure-ön egy EL menetelés)

guthmate: A BL olyan jelentős pénzszerzési forrás főleg ezekben a Koronás időkben, hogy bármi, ami BL indulást eredményez, így top4 vagy BL vagy EL győzelem elfogadható.

McA: Top4 igazából a minium, meg szerintem érdemes lenne legalább a BL csoportból továbbmenni. 

McB: Egy kisebb európai kupa ELfogadható.

Benyo: Legjobb négyben kell végezni, ez nem is kérdés. A BL-ben pedig tovább kell menni a csoportból, mert ha az nem jön össze, akkor az túl nagy bevételkiesést jelentene a csapatnak, ami a következő nyári költés sínylene meg.

Glen: Év végén nem úgy állni itt, hogy kiöregedett a csapat, és semmilyen refresh nem történt, amiből jövő évi földbeállás következne.

Mit gondolsz a Korona mennyire fog beleszólni a szezonba?

Gringow: ha tudnám, jövő ilyenkor rettentő gazdag ember lennék. Remélem a szezon derekán el tudják kezdeni visszaszivárogtatni a nézőket, még ha a mostani októberi cél elég valószínűtlennek is tűnik. Az már most látszik, hogy a piacot rendesen felborítja, ott vagyunk mint ‘16-ban csak más előjellel: gyakorlatilag nincs is piac, mivel nincsenek egymáshoz hasonlítható termékek csak egyéni mikrokozmoszok, amik végén majd valami fogódzkodó nélküli ár kijön. A vadkapitalistákon kívül senki sem költ lényegesen, így a Liverpool sem. Ez a későbbiekre nézve annyiban problémás lehet, hogy együtt öregszik a 2 éve felállított keret, és jobb lett volna idén már elkezdeni keverni a kártyákat, a jelenleginél jobb van. Persze október 6-ig még sok idő van.

guthmate: Nem vagyok benne biztos, hogy előre látható, hogy milyen módon, de az biztos, hogy jelentősen befolyásolja a Korona a mostani szezont. Már csak azzal is, hogy nem volt hagyományos értelemben vett előkészület. A játékospiac teljes mértékben felborult, kvázi megszűnt. A csapatok pénzügyi helyzete tervezhetetlenné vált. Nem lepne meg túlzottan, ha 1-2 csapat becsődölne az európai fociban.

McA: Szerintem annyi várható, hogy megint lesz egy ilyen splash the cash nyár, amikor veszünk 1-2 komolyabb kaliberű csokit, az a kérdés, hogy a következő nyár lesz ez, vagy az azutáni. 

McB: A pénzes csokkerzonok mindent megtesznek, hogy se leállás, se zártkapuk ne legyenek majd, de hát a vírus nem kérdez és egy két közeli hozzátartozó betegsége, ne adj Isten halála azért majd elgondolkodtatja az egyszeri szurkolót nem kellemesebb-e mégis a fingszagú kanapéról pörköltszaftos asszonyverőben nézni a meccseket. A sör is olcsóbb úgy. Ha lesz őszi szünet, akkor megint indulnak az orgiavonatok az egybites játékosoknál, az egyszerűbbek eltitkolnák, az élelmesebbek streamelik, hogy az élvezet mellett legalább a büntetést kifussa a donate.

Benyo: A szezont már azzal befolyásolta a korona, hogy nem igazoltuk le Wernert. A 20/21-es naptár nagyon sűrű lesz, háromnaponta meccset fog játszani a csapat, így a regeneráción és az erőnléten lesz a hangsúy. Az utóbbival nem lesz gond köszönhetően a “pici Kloppnak”, viszont az egészségügyi részleg jelentős átalakuláson esett át az elmúlt időben, és nem tudjuk, hogy az új dokik hogyan fognak teljesíteni. Ez nálam valamelyest aggodalomra ad okot. A szurkolók visszatérése adta érzelmi löket jól jöhet majd a nagy hajtás közepén, ezért is várom a nézőket annyira. Ezen kívül nekünk volt az egyik legnyugodtabb nyarunk felkészülés szempontjából, aminek szintén ki kell jönni a szezon vége felé.

Glen: Teljesen kiszámíthatatlan, de az biztos, hogy kurva nagy meredek zuhanások lesznek minden tekintetben. Mindegy, ilyenből van a felpattanás, csak remélhetőleg mi az élmenők között kerülünk majd ki ebből pár éves távlatban.

Mit vársz taktikai és management szempontból a szezontól? 

Gringow: a keret változatlan jellege miatt sok újdonságot nem. Valamivel több pressing visszajöhet egyes etapokra, de a nagyon rövid nyári szünet miatt csínján fognak bánni Kloppék.

guthmate: Túl nagy változást nem várok. A stabil meglevő taktika és a stabil ma még jó korban és egyben levő keret rövid távon, így a most következő szezonban előnyünk lehet, hiszen mindenki pontosan tudja mi a dolga.

McA: Vicces, hogy pár hónappal ezelőtt belenéztem az előző delphoi posztba, és most is valami hasonlót tudok mondani, mint akkor: A középpálya támadó részlegén a világ szeme, ott tudunk szerintem taktikailag valami olyan újat mutatni, ami döntő lehet. Utolsó esélyt adom én fejben Keitának, mert bár még csak 25 éves, lassan elfogynak a kifogások és ki kell derülnie, hogy tud-e 30+ meccses állandó kezdő lenni, vagy marad egy sérülésekkel bajlódó örök prospectnek. 

McB: Valamit kurvára ki kell találni a busztörésre, mert az hogy Trent meg Robbo baszkodja be a labdákat aztán fejbe találunk vele valakit a hosszún igen kevés lesz a poszt-Stoke csapatok ellen. Szép szép ez a rekord gyorsan összekapart bajnoki cím, de ha a kőművesek kezéből kicsavarják a vakolókanalat, akkor megnézhetjük magunkat, kellene pár gyors ember, akinek számít az élete, főleg a középpályások közé.

Benyo: A rövid nyári felkészülés nem vetít előre túl nagy taktikai változtatást, és furcsa felkészülési időszak okozta rendkívüli helyzetben az állandóság előnyét ki tudjuk majd használni a bajnokságban. Ennek ellenére egy kis finomhangolásra számítok. A szélsővédők (elsősorban szerintem Robertson) szerepét részben a középpályások (Taki, Keita, Jones) fogják átvenni a támadások vezetésénél, amire egyébként láthattunk is néhány példát a felkészülési meccseken. Meglátjuk a téttel bíró találkozókon mi marad meg ezekből.

Glen: Nálunk a lassan megszokott konzisztenciára számítok. Amúgy a szezon (már amennyi lesz) Bielsa-ról fog szólni.

Mit gondolsz a keret mélységéről?

Gringow: not great, not terrible. Ha az angol duplázást priorizálják felül és emiatt beáldozzák a kupákat, akkor patent lesz így.

guthmate: Amíg a Mané-Firmino-Salah trió le tud hozni megint egy kvázi sérülésmentes szezont, akkor nem lesz gondunk. Sajnos a Korona a keret mélyítési és fiatalítási terveinket jelentősen felrúgta.

McA: Na majd akkor indul meg a fogak csikorgatása, ha véletlenül Bobby lesérül. Elképesztően kellenek az ő passzai, mozgása, jelenléte a támadó harmadban, nélküle annak szoríthatunk csak, hogy Salah nem a tendeciózusan hülyefasz oldalát veszi elő. Meg annak, hogy ha már ő (mmint Salah) van kinevezve elsőszámű befejezőnek és góllövőnek, akkor méltóztatik végre egy 30 gólos szezont produkálni, mert egy bajnok csapatban ilyen szerepben 19 gól lófasz és sarki fény nálam. 

McB: Ha Milner velünk, ki ellenünk?

Benyo: Én a védelem mélységétől nem félek. Ha véletlenül lesérül Matip vagy Gomez, akkor beáll majd oda Milner, vagy valamelyik fiatalt is ki lehet próbálni VvD mellett. Ha a holland esik ki, akkor meg mind1 kb, olyan kaliberű játékost, mint ő úgyse tudnánk hozni. Középpályára várom még Thiagot és előre Sarrt, ami szerintem koronás időkben is reális elvárás lehet (ha távozik Gini, Grujic, Wilson, Brewster, Shaqiri egyéb más ifi játékosok mellett). Ha ezt így sikerül lehozni, még a sűrű menetrend ellenére is elég erősnek érezném a keretet, hogy harcban legyünk a BL és a PL címért.

Glen: A fentiek mellett én még azt várom izgatottan, mikor 5-10 embereket karanténra ítélnek, és akkor jöhet a másdoik sor. Nem tudom, ez mennyire reális, de hasonló helyzetben sajnos a City padjával semmi sem érhet fel. Nekünk ilyen kockázat mellett kimondottan rövid a pad, de valahol azért érthető, hogy idén nem lehet össze-vissza költeni a lóvét.

Mennyi gólt fogunk szerezni?

Gringow: 75-80 közt, valamivel rosszabbul fog menni a biznisz.

guthmate: 80+ gól. Hinnünk kell abban, hogy a Mané-Firmino-Salah sérülés nélkül le tudja hozni a megszokott szezonját.

McA: 60 + amennyire a szerencsétlen Salah homologizálva lesz. 

McB: 90+

Benyo: 75-85 gól között valahol

Glen: Csak hogy levegyem a korona risk faktort: meccseink száma * 2.1

Mennyi gólt fogunk kapni?

Gringow: 55

guthmate: 30. A sikeres szezonhoz nagyon fog kelleni a kevés kapott gól.

McA: Háhá. Ha összeáll a padról a Gomez – Van den Berg duó, akkor lesz az 50 is.  

McB:  Egy laza 40-es benne van, ha Gini elmegy és Bobby lesérül

Benyo: az előjelek az előző szezon végi forma alapján nem túl kecsegtetőek, de én valahol 33-38 gól környékén várom a csapatot.

Glen: meccsenként 1.0

Ki lesz a legjobb játékosunk?

Gringow: Thiago Alcantara (híres utolsó mondat!)

guthmate: Firmino

McA: Kurvára boldolok egy Keitát, különben nagyon rá fogunk baszolni. 

McB: Krawietz, bemutatkozik Matip oldalán és megmutatják ketten mi fán terem a védelem.

Benyo: Ha egészséges tud maradni, akkor Keita.

Glen: TAA

szederbokor: Mané