Merseyball most

Laza győzelemmel kerekítettük le a szezont, melyet sosem fogunk elfelejteni. Sokat dolgozunk a Vörös Fonat könyvön, melyet az ősszel hozunk ki. Most megosztjuk veletek a borítóját.

Egy gyors #öltözőbenmaradtakafiúk után könnyed 3:1-es győzelmet arattunk a szebb napokat megélt (meg majd nemsokára megint szebb napokat megélő) Newcastle United ellen, mellyel 99 ponttal zártuk az első Premier League aranyat hozó Liverpool szezont. Bárhonnét is nézzük, szép ez: kis híján 100, 18-cal előzve a másodikat, továbbá 33-mal lelépve a Unitedet. Sok mindent leírtunk már erről a csodálatos szezonról közben is, illetve itt az elmúlt hetek több hullámos bajnokká válása alatt is, így erről a találkozóról csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy igazi “jó mulatság, férfi munka” hangulatban zártuk a dolgokat. Aki pedig nem látta a gólokat, legalább azokat nézze meg, mert igen szépek voltak mindannyian.

Van viszont egy másik dolog, ami szintén remek meló a háttérben és úgy araszolunk a cél felé, hogy arra a Minden héten háború-féle Al Pacino karakter is elismerően csettintene. Ez a munka az első Vörös Fonat könyvről, a Merseyball létrehozásáról szól (itt lehet róla többet megtudni). Annyi háttér infót elárulunk róla, hogy napokon belül az összes fejezetet befejezzük első körös formában – ami nem kevés, lévén egy körülbelül 300 oldalas könyvről beszélünk – , a Fonat-alapító Donnelly bőszen szerkeszti a már lement írásokat, a grafikai csapásirány és elemkészlet jó részével megvagyunk, továbbá elkészültek azok a póló design tervek is, amiket a Patreon támogatóink között szavaztatunk meg a héten. Minden a terv szerint zajlik ahhoz, hogy az év eleji ígéretünkhöz híven az ősszel, az FSG hatalomátvétel 10 éves évfordulójának a környékén megjelenjen a Merseyball.

Addig is, amíg dolgozunk tovább, bemutatjuk most nektek a végleges borítót, elő- és hátlappal. Nagyobb felbontásért katt a képre.

Köszi mindenkinek, aki vagy így – vagy úgy velünk van ebben a sztoriban, izgatottan várjuk a végkifejletet. Addig még jelentkezünk róla párszor!