És most…?

A nagy kérdés jelenleg a hogyan tovább. Vasárnap az Aston Villa csapata látogat az Anfieldre egy jó kis Koronás zártkapus mérkőzésre, így a bajnoki cím megszerzése és a City vereség után. Nehezen felfogható szituáció.

Valószínű egyedül vagyok ezzel, de nem tudom hova tenni ezt a bajnoki címet. Itt van valami, amire az életem nagyobbik felében vártam és sokszor álmodoztam róla, hogy milyen lesz, ha egyszer bekövetkezik. Sokszor gondoltam azt, hogy sose fog megtörténni, aztán Klopp-Edwards okos építkezés hatására mégis meglett. Sőt már hónapok óta lehetett tudni, hogy már csak idő kérdése. Most mégsem tudok igazából mit kezdeni vele. Lehet benne van, hogy a Korona kicsit átértékelte a dolgokat és a foci kicsit hátrébb szorult a prioritási listán. Nem tudom. Nagyon furcsa érzés.

A mérkőzésről annyit érdemes tudni, hogy a Villának sokkal fontosabb lesz, hiszen jelen pillanatban kieső helyen állnak a szokás szerint sűrű alsó házban, így nekik minden pont számíthat a kiesés és ezzel az óriási anyagi veszteség ellen. Miközben a mi fiaink már bajnokok és túl sok effektív dolog nincs, amiért játszani érdemes. Az biztos ugyan, hogy a csapatot nálam tuti jobban érdekli a pontrekord megszerzése, de azért a bajnoki cím 30 év utáni megszerzéséhez képest belátható, hogy ennek és igazából bárminek túl nagy jelentősége egyszerűen nincsen.

A magam részéről a hosszú távú stratégiai gondolkodást hajlamos vagyok előtérbe helyezni, akár a rövid távú érdekkel szemben is, ezért nem vagyok benne biztos, hogy a csapatnál is így gondolkodnak, de nekem elég egyértelmű, hogy a Korona miatt az idei szezon és a következő is elég furcsa. A mai élsportolóknak ki van kalkulálva az étkezése, alvása, mozgása, fitnesze mindene, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani. Ezen minden csapatnál, de nálunk különösen egy csomó szakember dolgozik étrend szakértők, orvosok, fizikoterapeuták tömegei. Nem nehéz belátni, hogy a legkisebb zavar az erőben erősen belekavar az egyénre szabottan közel tökéletesre felhúzott rendszerbe. Márpedig a Korona miatti leállás és otthoni karantén nem kis zavar volt az erőben. A játékosok otthon kellett maradjanak. Meg lehetett és meg is próbálták pótolni, de teljesen nem lehet a klubnál meglévő szakemberek munkáját pótolni otthon. Látjuk a Korona utáni teljesítményeken, hogy egyszerűen nem olyan, mint előtte. Ebben szerintem semmi meglepő nincs, ha végig gondoljuk azt a tudomány mennyiséget, ami belekerül a játékosok top formájának kialakításába és fenntartásába.

Nem tudom és szerintem senki sem tudja a Korona miatt, hogyan fog kinézni a következő szezon, lesz-e benne leállás, de annyi biztosnak látszik, hogy a megszokott felkészülési, alapozási sörmeccsezős időszak nem lesz. Ebből nekem az következik, hogy a korona utáni meccseket főleg, így a bajnoki cím megszerzése után. Nem tétmeccsként kell értelmezni, hanem sörmeccsnek, ami közben alapozó tréninget kellene végezni a fiúknak. Rajtunk kívül kevés csapat teheti meg ezt teljes nyugalommal, így lehetne felbecsülhetetlen előnyt szerezni a következő szezonra. A nagy melegben nézők nélkül tartott meccsek egyébként sem alkalmasak szerintem arra, hogy tétmeccsek legyenek. Sokkal jobban hasonlítanak tréning meccsekre, hát használjuk őket erre.

Azt látjuk, hogy a Korona gazdasági hatásai elég kemények és nehezen felmérhetőek. Kiragadott eset, de elég érzékletes, hogy a Tottenham 175 millió fontos Állami Korona kölcsönt vett fel a túlélése jegyében. Azt is látjuk, hogy teljes a bizonytalanság a játékos piacon a játékosok piaci értékét tekintve. Azt látni, hogy mindenki tippelget, hogy ki mennyit is érhet ebben az új helyzetben. A választ meg senki sem tudja. – Kis kitekintő: Nagyon érdekes lépcsőjéhez ért a Liverpool a nagycsapattá való válás rögös útján az idei nyáron, hiszen Abra papa megjelenése óta Werner az első játékos, aki inkább azért ment a Chelseabe, mert ott könnyebb bekerülni a csapatba és egyszerűen több játékidőt tud kapni a Londoniaknál – Wernernél maradva nekem a nem leigazolása azt mondja, hogy pénzt szórni a Koronás bizonytalan időkben nem fogunk. Pénzköltés szempontjából konzervatív lesz a csapat. Azt gondolom nagy potenciálú fiatalok és nehéz pénzügyi helyzetben levő csapatok elképesztő leakciózott játékosai várhatóak az idei nyári piacon nálunk. Ami nálam rendben is a van a legyünk okosabban, mint a többiek alapelv mentén.

Ennek az elvnek egy másik megjelenése lehet, hogy használjuk a már meglevő erőforrásokat. Legyen ez az utánpótlásból felhozható fiatal pl.: Curtis Jones, Neco Williams, Brewster, Hoever, Larouci stb. vagy simán csak fiatal pl.: Elliott, van den Berg. De most van idő és lehetőség Minamino rendes kipróbálására is. Másként megfogalmazva most van szerintem lehetőség kvázi tét nélkül próbálgatni és építgetni a következő évi csapatot, ami jövőre megint nagy helyzetelőny lehetne.

Nagy kérdés melyik irányba indulunk el. Remélem a csapatnál is nyer az analitikai szemlélet és hangsúlyt kap a következő szezonra való felkészülés az idei szezonnal szemben. De ha nem is az biztos engem az idei szezon már csak abból a szempontból érdekel, hogy mennyire segíti a következő megint nem hagyományos szezont.