Kristály Palack Beharang S01E02

Lehet egy kisebb elvi tévedésbe bonyolódtam ezzel a szépen leegyszerűsített poszt-cím választási elvvel, mert amikor megírom majd a huszadik Palack beharangot mindenki vakarja majd ott is ahol nem viszket, hogy ez akkor melyik is pontosan. Ez lesz akkor az első évad második rész, mert én tudományos alapon mindent onnan számolok, ahonnan azt jónak gondolom. És kuss, én így szállok le a bicikliről.

Amikor utoljára posztot írtam, akkor éppen Moyesi bandáját vertük nem kevés faszmák segítségével, és bár eltelt pár hónap azóta, sportszakmailag olyan eszméletlen nagy változás nem történt. Oké, ez most ilyen furcsa állapot, hogy meg lehet nézni hogyan focizgatnak profi sportolók ha a normál alapozás reciprokát csináltatják velük, amolyan emberkísérlet szerűen. Annyiban jó átkötés a West Ham, hogy egy szennyes szar brit középcsapat után egy másik ugyan ilyet fogadunk hazai pályán – a lényegi különbség talán annyi, mintha nem Tornyi Kolbászmetál Barna hanem Pintér Nyelvújító Attila csapata lenne az ellenfél.

Összeér, ami összetartozik, Bagoly barátunknak ideális ez a közepesen labdaidegen ork haderő arra, hogy

  • A kiesés ellen küzdők és az európára aspirálók közti űrt kitöltse valamivel, mert mégse jöhet a nyolcadik helyezett után a tizenhatodik, furcsa lenne
  • Mesébe illő győzelmeket arassanak top6os csapatok ellen masszív brusztolással és intenzív szögletjátékkal. Úgy is mondhatnám, ha mondjuk a Jinba ittai (ló és lovasa) képet vesszük alapul, ahol a lovas a Palack, a játék maga pedig a ló, hogy az ilyen meccseken 90 percen át nézhetjük ahogy Bagoly testvérünk halszálka csíkos selyem egyberészes pizsamáját félrehajtva egy halott ló szemgödrével közösül
  • Angolhon belföldi kupasorozataiban ápoljon olyan archaikus hagyományokat, mint amilyen ő maga is. Idén speceil pont ki is estek az első fordulóban, de mindenki legnagyobb szerencséjére ennek a storynak minden évben neki kell futni.

Szóval 4-3-3, Ayew és Zaha tud 3-nál többet dekázni, Benteke meg fejelni. Gólt azt speciel pont nem, mert idén 1000 perc alatt egy gólt sikerült átlagolnia, de legalább lesz kivel VVD-nek birkóznia amíg a labda Ox és Fabi között vándorol a semmibe bele. Standard 4-3-3-at játszanak (ami azért erősen hajaz a 4-5-1-re), Szélen Ayew meg Zaha okoz majd valamit, miközben a McArthur – Milivojevic – Kouyaté középpálya játszik egy kellemes, lágy Schuman tételt zongorán, fasszal. Az odavágó se volt örömóda, nyertünk ugyan, de kellett hozzá egy 85. perces erős kavarodás szögletnél, azt a meccset is simán el lehetett volna hinni döntetlennek. Rosszabbak nem lettek azóta, 4-ből 4-et nyertek, a szünet után egyből verték a Bournemouth-t idegenben, ami nem rossz. Egy alapból jobb formában lévő Liverpoolnak se lenne feltétlen egyszerű verni a Palackot (inkább úgy mondom, hogy megszerezni az első gólt), a mostani helyzetben meg különösen necces lesz ez szerintem. Kelly – Schlupp – Tomkins trió sérült, bár ők a B’mouth ellen se játszottak, szóval a kezdjőjük valszeg marad (bár pl. Max Meyer állítólag visszatérhet. Hát, belőle se lett a következő Götze, bár még sokat hízhat addig)

Nálunk várhatóan visszatér Salah, Robbo játéka még kérdéses, illetve nem lesz Milner illetve Matip, ami mondjuk balbekk oldalon kicsit nehezíti az életet, de ez ilyen. Szerintem Robbo azért össze lesz foltozva, és boldolok egy Védelem + Fabi-Keita-Ox + Támadók felállást. Pontosabban remélem csak, hogy Keita – Ox duóból legalább az egyik játszik, mert szerintem nekik kell legjobban a játékperc, mégha ez ilyen kicsit tét nélküli dolog is. Eredménynek egy jó 1-1-et, hogy biztosan üljenek még egy kicsit a tarcsik a seggükön.