Körkérdés – Nyári DOF játék előzetes

A világ a feje tetejére állt. Folyamatosan jönnek az ilyen-olyan hírek. Azt gondoljuk nem árt ebben a talajt vesztett állapotba hozni ismerős dolgokat. A jelenlegi helyzetben nem árt egy kis kiszakadás. Ezért is jelentkezünk a jól megszokott nyári DOF játékunk előzetesével. Köszönjük szépen az irományokat vendégszerzőinknek. Az látszik, hogy a nagy elmék egyformán gondolkodnak.

Konig 74

Ha Kínában nem eszik meg valaki egy denevért, akkor ma arra koccintanánk sokadszorra, hogy 30 év után végre megnyertük a 19.-et. Rögtön egy BL győzelem után egy PL győzelem. Ez februári hullámvölggyel és BL kieséssel együtt is a csúcs szakmailag. Innen nincs feljebb, fenn vagyunk. Változik a cél is: nem a csúcsra kell többé feljutni, hanem minél tovább ott maradni, minél lassabban zuhanni.

Idén nyáron így szerintem már nem a kezdő erősítése lesz a legfontosabb cél, hanem a hosszú távú csúcs közelben maradás megalapozása. Ehhez szerintem fontos, hogy ne öregedjen tovább jelentősen a keret. Elég könnyen kiszámolható, hogy ha nem változtatsz a kereteden, akkor 1 év alatt 1 évvel nő az átlagéletkora. Ahhoz, hogy ne nőjön, keretnagyságnyi évet kell fiatalítani évente. Tehát, ha például van egy 22 fős kereted, akkor, ha csak két játékost cserélsz le egy év alatt, akkor két 30+-os játékost kell cserélned két 20 év körülire. Én a mai játékban ezt a fajta átlagéletkor szinten tartást tűzöm ki a keret minőségének megtartása mellett. Persze az átlagéletkor csak egy attribútum, de talán ez a legegyszerűbben követhető metrika egy keret korára nézve.

Távozók. Kereten belül lévők: Clyne (28 év/£0m), Lallana (31/£0m), Shaqiri (28/£18m), Origi (24/£20m). Kölcsönben lévők: Harry Wilson (£25m), Karius (£2), Grujic (£20m). Így a távozókért befolyik £85m. A 4 kereten belülről távozó összéletkora 111 év. Helyettük írok 4 érkezőt, akiknek az összéletkorát 89 alá tervezem.

Két könnyű megoldással kezdem: Curtis Jones (19) és Neco Williams (18) idén bizonyított nálam, jövőre teljes értékű játékosként számolok velük. Így a maradék 2 érkező összéletkorát 52 alá tervezem. Posztokat tekintve egy támadóra mindenképpen szükség van. Mivel Milner mindenhol (is) tud játszani, az utolsó érkező lehet LB támadó AM vagy winger is.

Timo Werner (24) £50m-ért igazi Edwards-üzletnek tűnik. Nagyon gólerős, meg tudja teremteni azt a versenyhelyzetet előre, ami a középpályánkon meg van, állítólag csapatjátékhoz sem ostoba, fiatalabb, mint a támadóhármasunkból bárki, nem olajos csapatban játszik. Elég sok check box pipálható, hogy megérjen ennyi pénzt. Az utolsó érkezőre így marad £95m és 28 év alatti kell, hogy legyen.

Ha lehetne, elhoznám ennyiért Sanchot, csak szinte biztos, hogy nem lehet. Így egy olcsóbb támadóban vagy LB-ben gondolkodom. Mindkettő beleférhet persze ennyi pénzből, és ha a megfelelő üzletek szembejönnek, akkor valószínűleg meg is lépjük mindkettőt. Így boldolok egy Cantwellt £25m-ért (22 éves) és Jamal Lewist £15m-ért (22 éves) a kieső Norwichból, mivel csak Liverpool meccseket nézek. Helyettük majd hoz Edwards olcsóbban jobb fiatalokat.

Így nálam marad £45m a kasszában, amit bele lehet gyorsan forgatni a stadionbővítésbe, hogy amikor a mostani csapat gerince elkezd tényleg kiöregedni, akkor ne legyen akadálya egy 2018-hoz hasonló nyári bevásárlásnak.

RQ17 

Bajnok csapaton ne változtass, csak fiatalíts, meg Werner

Először is, ha 60 milliót kapnék ennek a keretnek a megerősítésére, akkor visszasétálnék a vezetőséghez, lehúznám az amúgy drága melegítőnadrágom, kitenném juniorRQ-t az asztalra, és kérnék még 40-et, vagy ultimátumot adnék junior mély szájbabevételére.

1. Nem költöttünk semmit múlt nyáron, januárban is lófaszt, mondjuk azt jól

2. PL-címmel és BL 16-tal is szép summa jár azért, korona ide vagy oda

3. Fiatalítani kell a keretet, az meg manapság nem olcsó dolog

Ebbe a keretbe még kiegészítő embert vásárolni is nehéz, az a helyzet. Shaqirik, Keiták, Origik ülnek a padunkon, és nem igazán jutnak szerephez (az első kettőnél a sérülékenység is belejátszik). Na mindegy, nem csalok, amivel kezdenék, egyértelmű: Wernerért letenném ezt a 60 milliót, elvileg ennyiért lehet is hozni, job done, rossz transzferablak már nem lehet, kockázat zéró.

Túl is vagyunk a nehezén, tapsvihar és jöhet a második felvonás, a fiatalítás. Lallana mehet vissza a Sotonba ugrálni, pénzt nem kapunk érte. Shaqiri formás vádlijaiért az AS Roma tesz le 20 millió fontot, ezzel is bővítve legendásan népes sérültlistájukat a következő szezontól. Lovren bárhova, de tényleg BÁRHOVA mehet 15-ért, és – bármennyire szomorú, de – Werner érkezésével Origi pedig 16,5 millió ellenében már a francia bajnokság tetszőleges felülteljesítő csapatának lehet megbízható gólvágója a FIFA 21-ben. A felépülő Clynet végül a Palace viszi el. Shaq helyét a kölcsönből visszatérő Wilson, Lallanájét pedig Curtis Jones veszi a keretben. 3 első csapatra nem érdemes fiatal is eladásra kerül, belőlük összesen 8.5 milliót sikerül összeszedni, mindenki örül. Grujic nem kell Klopponak sajna, szóval megy a Bundásba, viszont mivel a Hertha full balfasz idén, csak 25 millát kapunk érte.

A számlánkra érkező újabb 85 milliót két részre osztanám: 40 millióért vennék egy fiatal, világklasszis potenciállal rendelkező középhátvédet (Tah a Leverkusenből, vagy Upamecano a Lipcséből, vagy bárki akit kidob a csodagép), a maradék pénz pedig egy balon és jobbon is bevethető, támadásban erős szélsővédőre menne. A kieső két HG kerettag miatt ő viszont angol lenne, mondjuk Max Aarons, a Norwich Cityből, vagy mondjuk hogy másik csapatot mondjak, Jamal Lewis. A Norwich Cityből. Bocsi kanárik, de valamelyiket csak odaadjátok, ha már úgyis mentek a champoba.

Távozók: Lallana (sz.l. »Southampton), Shaqiri (20m, »AS Roma), Lovren (15m, »Zenit), Origi (16,5m, »Nantes), Clyne (sz.l., »Palace) , 3 fiatal (8,5m, »süllyesztő, majd sztárság a Lazioban) = 60m, Grujic (20m, »Leverkusen)
Érkezők: Werner (RB Leipzig», 60m), Wilson (Bournemouth», k.v.), Jonathan Tah (Leverkusen», 40m), Max Aarons (Norwich City», 20m).

Elöl a Minamino-Werner-Wilson hármasra hárulna az épp felszabaduló egy egy front 3 slot betöltése, erre nyilvánvalóan a német szupertehetségnek lenne a legtöbb meccse, a szezon végére már elég komoly rotációt lehetne végre ott is tolni, ami nagyban segítene hogy az újabb bajnoki cím mellé ne zúgjunk ki a picsába az első adandó alkalommal az összes tetszőleges kupasorozatból egyenként, amit amúgy jövőre azért el tudnék viselni – de ha csak simán megint PL-t nyerünk, én eskü arra is ki tudom verni, szóval, ahogy már említettem, zéró kockázat.

ClayMatthews52

Kit igazolunk a nyári ablakban? Mittudomén.

A koronavírus-helyzet miatt ki tudja, mi lesz egyáltalán az egésszel, meddig tolódik az ablak nyitása, mikor járnak le a szerződések stb. Ráadásul 60 millió fontot kaptunk igazolásra, ami lehet, hogy másra kell a jelen gazdasági helyzetben. Köszönöm a lehetőséget, vegyük át a kupát, aztán nyerjük meg újból.

Kicsit komolyabbra fordítva: Ha ránézünk a keretre, akkor megállapíthatjuk, hogy a fontosabb mezőnyjátékosok közül van Dijk 28, Matip 28, Gini 29, Hendo 29, Mané 27, Szalah 27, Firmino 28, ráadásul a folyamatos rotációban lévők közül is Lovren 30, Milner 100 éves. Ez azt jelenti, hogy ebben a keretben még van kb két jó év. Most lenne ideális elkezdeni a változtatást, talán erre is spóroltunk tavaly, nem csak a további bővítésre, Kirkbyre. Félek attól, hogy ezt is keresztbehúzza az egészségügyi helyzet.

Igazából 60 millióból nagy nevet nem tudunk venni, a kisebbekkel meg most nem vagyok annyira tisztában, főleg, hogy Edwards mellett aztán bőven lődözhetünk vakon. Úgyhogy az egyik opcióm, hogy nem veszem figyelembe ezt az összeget, és all int mondok Kai Havertzre, Timo Wernerre vagy Jadon Sanchóra. Mivel a Keita-projekt egyelőre bukni látszik, illetve a középpályán lehetne lendíteni, ezért első körben Havertzre teszem a voksom, ami reálisan a 100 milliót is megugorja majd. Hármójuk közül bárkinek örülnék, és március elejéig még állítani is mertem volna, hogy valaki érkezik.

Ha tartom a 60 milliót, akkor valahogy így alakulna (a távozók amúgy is): Lejárt szerződéssel elmegy Clyne, Lallana, Lonergan (kit érdekel), eladjuk nagy fájdalmamra Lovrent a Wolfsburgnak, Kariust pedig a Mainznak, összesen mintegy 15 millióért. Ha jó ajánlat befut Grujičért, akkor mehet ő is. Illetve majdnem megfeledkeztem róla, hogy ha Wilsont megvenné valaki túlárazva, akkor menjen, mert kell a pénz, egyébként viszont maradjon, mert spórolunk, aztán lehet, hogy így kapna játéklehetőséget. Ha mindez megvalósul, hogy kell venni kettő darab 2-3-4. számú középhátvédet, legalább egy középső középpályást, és a front 3-nek még mindig kell használható csere, olyanokról már nem is álmodozom, hogy legyen esetleg Robbónak helyettese (oké, Larouci meg akárki, Trentnek pedig ott van Williams). Na ez az, amit most én egyáltalán nem tudok megtippelni, viszont szokás szerint alig várom, hogy kit pörget ki megint az Edwards-dobókocka. Aztán persze a valóságban a végeredmény ugyanaz lesz, mint tavaly nyáron. 

Ddodi

Azt gondolom, hogy  a jövő év a csapat fiatalításának & újraépítésének első lépése kell legyen. Ha sikerül az idei évet lezárni, és bajnokok leszünk, egy nagyon sikeres időszak egyik i-jére tehetünk fel egy 30 éves pontot. Ez önmagában nem kellene, hogy változást hozzon, viszont úgy tűnt az idén, hogy a csapat elfogyott februárra, vagy ne is így fogalmazzunk, hanem úgy, hogy kijött a keretmélység és a rotáció (ami az előzőből adódik) hiánya, ezért mindenképpen erősítésekre van szükség. Nyilván ennek két módja a fiatalok beépítése, és új igazolások, én a vegyes megoldásban hiszek. Van bőven merítési lehetőség házon belül, idén az FA kupában láthattunk pár olyan teljesítményt, ami bizakodásra adhat okot. Ettől függetlenül, nyáron el kell költeni azt az összeget, ami e fenti fiatalítás mellett a keret mélységét kiforrott(abb) játékosokkal is bővíti.

Kapus

Csak akkor módosítanék ezen a poszton, ha az eladások és a szükséges bevásárlás után olyan összeg marad, ami érdemi váltásra ad lehetőséget. Adrián nálam megérdemel még egy évet, ha tényleg nem lesz annyi forrásunk, amiből valós upgrade hozható.

Védők

TAA mögé kell valaki, aki tud rotációban hasznos lenni (Clyne szerződése amúgy is lejár). Ugyanez a helyzet a másik oldalon, Robbo mögé is kell valaki, idén már mindenképpen! Rajta látszott leginkább, hogy mennyire elfogyott –főleg fejben– februárra.

Középen sokan Lovren távozását remélik, én is hajlok rá. Viszont azt is látni kell, hogy ha hozunk két szélső védőt, meg egy középsőt is, azzal gyakorlatilag a védelem majd felét lecseréljük, ami nem biztos, hogy jó ötlet. Nálam prioritásban biztosan előbb van a két szélsővédő poszt. Ehhez persze kell egy egészséges Gomez és egy egészséges Matip, ha ők rendben vannak, Lovren csücsülhet a padon/lelátón és fifázhat Salah-val nyugodtan. Nem látom egyelőre azt az utánpótlás védőt, aki elbírná a felnőtt keret terhét, szóval mindenképp új játékosokat hoznék.

Középpálya

Innen Lallana távozik, remélem, hogy Southamptonban még látjuk forgolódni pár évet. Mellette, ha tudunk megfelelő embert találni, akkor én Keitát is elengedném. Vérzik a szívem, jó játékos, de egyszerűen alkalmatlan a sorozatterhelésre. Az ára pedig elég magas ahhoz, hogy akár egy Ox kettőt hozzunk helyette. A fiatalítás jegyében Curtis Jones biztos, hogy teljesen az első keret tagjává válna, és nem új igazolás, de Gini szerződését mindenképp meg kell hosszabbítani, hatalmas értéke a csapatnak!

Viszont így is rettenetesen karcsú a középpályánk. Főleg rotációban, hisz nyilván a Fabinho-Hendo-Gini trió (vagy Ox valamelyik oldalon) az alap, de mögéjük feltétlenül szükség van olyanra, aki a padról beszállva tud komoly változást hozni, ha kell. Jövőre abban biztosan fejlődnünk kell, hogy a padunk és az onnan való beállás is hatékony fegyver legyen!

Támadók

A magam részéről Shaqirit továbbra sem engedném el, ráadásul ez lassan egy fél kezdőnyi távozót jelentene, azért annyi embert beépíteni elég macerás lenne. De ha sérülései indokolják, akkor őt is kukázni kell sajnos. Origit viszont biztosan eladnám. Nyilván a heroikus góljai szép emlékek (nade ilyen Lovrennek is jutott egy legalább), de idén szinte semmit nem csinált. Nem hasznos tagja a csapatnak így, szerintem ráadásul rendszeridegen is egy kicsit.

A visszatérő Wilsonnak adnék egy idényt (Elliott felkészül), Salah cseréjeként én látok benne potenciált. Jobbra ezzel akár meg is lehetnénk, de baloldalra rotációban ha Shaq is megy, nincs (Minamino lehet, ha beleszokik a rendszerbe), középre végképp senki.

Távozók: Karius, Clyne, Lallana, Grujic, Keita, Origi, és Shaq vagy Lovren attól függően hová tudunk hozni megfelelő embert, illetve akár Adrián is. Ez nagyon sok ember, és ebből öten a padról távoznak, szóval nem vagyunk könnyű helyzetben.

Érkezők: Jones, Wilson, (Elliott) – ez így nulla költség. Viszont a keret mélyebb és erősebb akkor lesz, ha a fiatalok mellett olyat is hozunk, aki instant is beválhat. Két szélsővédőt (de minimum egyet), középpályást és 2 támadót is hozni kell, Minanimonak pedig sokkal-sokkal több szerepet kell szánni. Ez 4-5 ember, így az idén bele kell nyúlni a zsebbe, nincs mese!

Abban biztos vagyok, hogy a csapat most is (pláne, hogy ráérnek otthon videózni) azon dolgozik, hogy kiket lehetne hozni. Ehhez nálam biztosan jobban értenek, én inkább irányt mondok, ezért most nem dobok be random neveket a gossipok, rumours-ok alapján. Werner, Mbappe, Sancho féle sztárigazolást nem várok, szerintem nem is kell, eddig is megvoltunk az ilyenek nélkül, ráadásul a jelen helyzetben ismét sokkal okosabbnak kell lennünk, az pedig nem engedhetjük meg, hogy 80-100 milliókat költsünk egy emberre, minőségünk van, mennyiségünk nincs elég. Látszik, hogy a keretben mindenhol vannak foltok, szerintem azok betömése hosszútávon sokkal fontosabb, mint egy sztárigazolás, ami a csapaton belüli hatalmi harcok melegágya lehet. A fentiek egyike sem fog padozni, de akkor ki fog? Salah? Mané? Firmino? Naugye. Van elég sztárunk, „vízhordók”, csapatemberek kellenek!

Robbie_Fowler

Sok-sok éve nem örülhetett a Liverpool család bajnoki címnek. Március közepéig mindenki azt hitte, hogy na idén aztán senki és semmi se állíthat meg minket. Erre itt van ez a vírus. Felkavarva majdnem mindent. Elvileg májusban már lehetnek meccsek, persze ez még bőven lehet máshogy. Én az optimisták táborát erősítettem és ez így lesz ezután is. Szerintem lesz legalább két forduló amit megnyerhetünk és akkor egyértelműen megcsinálta a csapat. Megcsinálta azt, amit már sok éve elvártunk, de most végre egy igazán gyönyörű bajnoki formával végig is csináltak. Ha ezen az eredménysoron végig nézünk, meg a riválisok blogjain, akkor nem kérdés, hogy egy elég jó csapatunk van. Amin már csak finomhangolni kell. A finomhangolással viszont nagyot is lehet hibázni. 

Hisz az nem kérdés, hogy Saqiri, Clyne, Lallana,Lovren mennek. De mi lesz Origivel? Aki elég jól száll be csereként és a Barca elleni fordítás se lehetett volna nélküle! Tavaly nyáron új szerződést írt alá. Tehát vagy tuti hogy marad, mert jó tervet vázolt neki Klopp (rotáció, de cserébe lesz mit a vitrinbe tenned) vagy eladjuk jó pénzért. Ez a kérdés A és B opciót vetít előre a nyárra. Kivel lehet helyettesíteni? Mi a színfalak mögötti helyzet a támadó hármasunkkal, ami komolyan befolyásolhatja Origi maradását (nagyon örülnék neki) vagy eladását. 

Na meg az „érkező(k)” játékperceit. Rotációra szükség van. Itt jön be a már mindenki által emlegetett Robertson 2.0 projekt. Nekem nagyon tetszik, hogy Kloppék kieső PL csapatokból szemezgetnek. Robo is így jött. Meg Saqiri is, aki ha nem is váltotta meg a világot (agyilag nem tudta felfogni védekező feladatait) azért párszor Mo-val szép összjátékot mutattak. Szóval az én balhátvéd igazolásom a Norwich-os Jamal Lewisra esik. Akinek vannak még bizonytalanságai, de technikailag szép megoldásai is(ajánlom figyelmetekbe a Leicester elleni meccsüket, ott találtok mind a kettőre igazolást). Az első PL idényében 19 meccsen 1 gólig jutott. Amit a Leicesternek rúgott (ajánlom figyelmetekbe ezt a meccset, ott találtok mind a két állításra igazolást) és ez 3 pontot ért csapatának. Kitűnő rotáció alap, fiatal, technikás ,sziget országi (Észak Ír), és kiestől kb. 15 millióért megszerezhető lenne. Lovren is lép a nyáron. Szomorú lesz Mo, hogy a legjobb cimbije tiplizik, de hát ilyen az élet. Fogtuk a horvát bakijai miatt jópárszor a fejünket. De azért okozott ő örömöt is, elég a Dortmund elleni góljára gondolni. Köszi Dejan. 18 milla reális lehet érte. 7 millióért meg kivásárolunk a Schalkéból egy 19 éves 191cm magas culát. De mivel kemény 1 perce van a bundásban van den Berg párja lesz egyenlőre. A kezdőbe remélem a Gomez-VVD párost látjuk legtöbbet. Matip rotációval. De azért a 4 CB elengedhetetlen így megpróbálkoznék a támadó focit játszó Eintracht 27 éves védőjével Martin Hinteregger-rel (ha beválik kíváncsi leszek ilyen névvel milyen dalt kap a KOPtól), aki kiemelkedik előrepasszaival. Amiket VVD-től is látunk sokszor, az ő back-upja is lehet, mert a bal lába a preferált. Az ára valahol 25 millió font körül lehet. 

Egy sorral előrébb is érdekessé vált a helyzet, hisz Lallana, Saqiri lelépésével kell ember a középpályára. Hendo, Gini (úgy néz ki megegyezünk vele a hosszabbításról), Milner, Fab, Ox, Keita. Nagy kérdés Ox és Keita egészségi állapota. Ha jövőre elkerülik őket a sérülések, akkor nagy lesz a harc a kezdőért, de a több front miatt ez kezelhető. De rizikós, hisz Hendo se betonbiztos és az ő pótlását nem lehet megoldani sérülésből, formáját visszanyerő játékosokkal. Curtis Jones elég erőteljeset villantott, de nem hiszem, hogy PL meccseken számolnánk vele viszont a már említett két úriember távozásával rendesen nőhet a játékperceinek száma kupákban. Grujic-ot szerintem eladjuk, nem hiszem, hogy lenne jövője a klubnál. Fiatal, de nem angol, így kb. 15 millióért tudjuk eladni. Tehát a kp-ra egy embert hoznék. Tielemans volt az első gondolatom, de ha a Leicester indulhat a BL-ben, nem hiszem hogy megválna a tavaly nyáron végleg megvett hollandtól. Aztán jöttek olyan nevek, mint Maddison, Brandt vagy a Norwich-os Todd Cantwell. De ezek az arcok nem igazán tudnak védekezni vagy legalábbis nem erősségük. Aztán egyszer csak találtam egy arcot a Bundásból. Kerem Demirbay, aki a videók, statok alapján nekem egy gyorsabb, nem darabos Emre Can-nak néz ki. Elég jól védekezik, kis területen jó az összjátékban és ami Hendo kiesésével nagyon szokott hiányozni, jó a súlypont áthelyezéses passzokban. 26 éves, tehát a legjobb korban van. A Leverkusen jövőre valószínűleg EL-re kvalifikálja magát, így szerintem 30 millióért megszerezhető lenne.

Végül a támadó harmad. Itt ahogy már említettem Origi helyzete és a támadó triónk egybe maradása (amibe én biztos vagyok) sokat befolyásol. Harry Wilson jó, de szerintem Klopp nem lát benne nagyobb potenciált, mint egy kiesés ellen küzdő Bournemouth húzóemberét. Tehát őt is eladnám. 03.23-án van a 24. szülinapja. A HG szabály miatt szerintem megér 25 millió fontot. Másokkal is egyetértésben Wernert mondanám új embernek előre. Akit állítólag 50 misiért hozunk nyáron és ez neki se lenne ellenére .Minamino a fél év akklimatizáció után jövőre mutatja majd azt amiért vette Jürgen. Finomhangolás, nagy rizikó. De „Kloppék tudják” tehát nem izgulok annyira. Na de térjünk rá a számokra. 

Eladás

-Clyne nyáron lejár a szerződése 0 font

-Lallana nyáron lejár a szerződése 0 font

-Saqiri 28 éves, nem váltotta meg a világot. Bayernbe se, kis vagy középcsapatban még jó lehet, 20 millió és pacsi

– Origi 24 éves, van benne potenciál, legjobb évei most jönnek. Szóval én egy 40 milliót kérnék érte és szerintem kapnánk is.

-Grujic 15 millió

-Wilson 25 millió

-Lovren 18 millió

-Malick Thiaw 7 millió

Összesen. 125 millió bevétel fontban

Vétel-

-Jamal Lewis 15 millió

-Demirbay 30 millió

-Werner 50 millió

-Martin Hintenegger 25 millió

  Összesen. 120 millió kiadás fontban  

Tehát a jó gazdálkodást folytatva. 5 misi-t hozzácsapnék az átigazolásokra szánt 60hoz. YNWA