Numbers are forever

Rutingyőzelem a londoni olimpiai stadionban, és bár munkás volt ez a csapatnak, izgulós azért kevésbé. Mané sérülése miatt Origivel a támadóhármasban indultunk útnak, és bár talán nem 90 perc, hanem inkább csak 80 percnyi dominanciával, de a szokott módon el is hoztuk a három pontot . Alisson védett pár nagyot, Firmino és Origi összekalapozta a büntetőnket amivel Szalah megszerezte a vezetést, Szalah passzolt Oxnak, és egyből gól is lett belőle, és nagyjából ennyi történt.

Volna, ha Alissonnak nem lett volna pár tényleg nagy védése, és Trent nem a saját kapufánkon keresztül passzol Van Dijknak, de kicsire idén nem adunk. Bár voltak tényleg ordas nagy hibáink, ez is olyan meccs volt, ahol ez nem jött került nekünk semmibe. Ha hátul a vége nulla, akkor az meg se történt, nincs itt semmi látnivaló.

Éppen ezért szórakozásképpen játszunk is egy kicsit a számokkal, fussuk át, hogy most éppen milyen rekordokat döntöttünk meg, és simogassuk meg elégedetten magunkat, hogy 5-10-20-50 évnyi drukkolásnak megvan az eredménye. Ha a hatmeccses görgőátlagunk grafikonját png-ként menteném le, az még mindig egy gif lenne.

Szóval ennek a jegyében most át is megyünk egy low effort számozgatásba, nézzük miket túrt nekünk elő a közösségi média:

  • Ha két külön csapat lenne az, aki a hazai és az idegenbeli meccseinken játszik, akkor a hazai a negyedig lenne a bajnokságban (36 ponttal), az idegenbeli pedig szintén a negyedik (34 ponttal), holtversenyben a Uniteddel, a Spurs-szel és a Wolves-szal. De +19-es gólkülönbséggel bőven felettük.
  • A West Ham elleni győzelemmel matematikailag is megelőzünk 11 csapatot idén. A legrosszabb esetben is csak kilencediknek végezhetünk 70 ponttal, de ez a PL-érában majdnem mindig elég volt a top4-hez is.
  • Nagyobb előnnyel vezetünk a United előtt, mint amennyit ők összesen szereztek a szezonban.
  • Az eddigi 27 PL kiírásból 17 szezonunkra már ráverünk pontszámban, pedig még csak a meccsek 63%-át játszottuk le. Az Evertont 27-ből 26-szor már most vernénk.
  • Az elmúlt 32 meccs lehetséges 96 pontjából 94-et elhoztunk.
  • A WHU elleni győzelemmel átléptük a Chelsea veretlenségi rekordját, most már egyedül az Arsenal 49 meccses veretlensége hosszabb a mienknél. A mi 49. meccsünk a City ellen lesz idegenben.
  • Alisson bár 8 meccset kihagyott a szezon elején, 8 CS-tel holtversenyben az első a ligában.
  • Azzal, hogy megvertük a West Hamet, mindenkinél korábban értük el azt, hogy a bajnokság összes csapatát megverjük. Az előző rekorder a Preston volt február 9-cel. 1889-ben.
  • A 19 pontos vezetés a PL-ben holtversenyben a valaha volt legnagyobb. A 2017-18-as bajnokságban tudott ekkora előnyt összeszedni a City a 37. fordulóban. Mi most 24 alatt megcsináltuk.
  • Ha a jelenlegi formát tartani tudnánk a szezon végére, akkor 111 ponttal zárnánk.
  • Szalah az elmúlt 30 PL meccsének mindegyikén nyertünk.

Szóval így állunk most. És ha a maradék 14 meccsből bármelyik 8-at megnyerjük, akkor matematikailag is bajnokok vagyunk.

Talán tényleg igaza van Melnek, és tényleg egy kicsit unalmas így.

De ez minket kurvára nem érdekel.