Önző-e Salah?

Kedélycsillapítónak most valami nagyon más, röpke összefoglalót kéne írnom, de hát análvonat. Szóval, hogy úgy mondjam kissé elszabadult a kommentmező tegnap, nem a kívánt irányba. És itt egyébként most rohadtul nem is lényeg, hogy Salah önző-e vagy kurvára önző statisztikai alapon nézve, az erről való érvelés minőségével van itt alapvető problematika. Erre reakció ez a poszt, mely remélhetőleg a kurva anyázás – mint érv – szöges ellentétét váltja ki Salah, Buvac, MCA Milner-címkéi, és a többi kapcsán is.

Filozófiai kérdés: mi az, hogy önző? A magyar értelmezőt felcsapva itt a következő definíciót biggyeszteném be: „Csak magára gondoló (személy), aki csak a saját érdekeit nézi, és másokéra nincs tekintettel. Őt csak a saját vélt vagy valós céljai ösztönzik.” Az ember céljaiból pedig általában elég jól levezethetők, mit miért csinál adott döntési szituációkban. De ez így csak ebben az irányban megy – cselekvésből hogyan ítélhető meg egyértelműen a cél?

CR-t szokás önzőnek titulálni, mindenkiben az a kép él, hogy neki csak saját maga felépítése a célja, amihez minél több gól és szájtátós megmozdulás kell, ami miatt mindig cselezni és kapura rúgni fog. Fontos ez a téves következtetésirány: van egy megfigyelésünk (sokat rúg kapura), de abból nem következik a cél. Mi pedig nem ismerjük CR céljait. Bármennyire kaktuszt akarok szarni srácok, CR nem a legjobb tesókám, hogy tudjam, mi van az agyában. Meg foglak hökkenteni, de az is lehet, hogy ő Jóska meg Pista érdekeit is szem előtt tartja, mert velük együtt akar célokat elérni, kupát nyerni. És annyira is intelligens, hogy felfogja, hogy adott szituációkban rá kell rúgnia, és mivel rúgótechnikájából emberfeletti az xG, ezért inkább rúg A és B szituban, miközben ott Marinak passzolnia kéne, hogy ki legyen maxolva a gól várható értéke csapatszinten.

One season wonder Salah sem a legjobb haverom, bármennyire szeretném. De van egy olyan sejtésem, hogy ez a csávó nem azért profi és nem azzal a céllal jár-kel, hogy kimaxolja az önnön statisztikáját. Hanem azért teszi, amiért a többi 99 megmozdulásával egyszerűen csak elküldi libát legeltetni az ellen embereit: a csapat a legjobbra számíthat ebből. A kapura rúgásából szintén, legalábbis ő az adott helyzetben így gondolja.

Amivel vitatkozni lehet, hogy a döntéshelyzetei milyen arányában hoz jó döntést. És ha én ezt statisztikával szeretném megfogni, akkor nem a dribble (cselezés) számmal kezdenék, sőt. A cselszám önmagában mutatja, hogy helyes-e döntés? Nem. Mutatja-e, hogy Salah célja az önfényezés? Nem. Amit egy döntéshelyzet elemzéshez használnék egy csatárnál – most csakis támadóelvek mentén, hiszen a védekezésénél nem téma az önzőség:

  1. Pontosan és gyorsan passzol-e tovább
  2. Eredményesen lő-e kapura
  3. Mennyiben segíti a csapat támadását labda nélküli mozgásokkal és nem kulcs-megmozdulásokkal

Persze lehet további dimenziók mentén is filozofálni ezt a kérdést, de ez is bőven elégséges képet kell, hogy adjon – legalábbis így remélem mikor ezt írom és mielőtt még tényleges én is hozzáfognék bányászni az adatot. Egyébként macca kedvenc statbázisát, az understatot vettem segítségül (+ a beinsport bázisát), ha már pár hete vele volt egy nagyon hasonló irányú és bázisú vitám itt a mezőben. Tényleg érdemes bogarászni sokat, ha van hasonló elfogultságotok.

Hatékony passzolás. Ez is ezerfelé cizellálható, én most a fenti 4-et vettem idénre, ahol a PL-átlag néhány kiemelkedőbb csatárt jelent (a következőkben látjátok, kiket – elég diverzifikált, de kiemelkedő merítésből). std xA a standardizált (átlag = 1) várható assziszt, míg A/xA p90 azt fogja meg, hogy a várhatóhoz képest mennyi asszisztot is ad csávókám 90 percenként. Mindenből a magasabb jobb, és biza: ha labdatovábbításról van szó, akár párharcos helyzetben, Salah a top mezőnyben is átlag feletti. Jó döntéseket hoz ilyen tekintetben.

Eredményes kapura lövő, haha. xG-t már mindenki vágja, óvatosan kezelendő azonban. Nem azért, mert valami ördögtől való lenne, hanem mert 1) p90 mutatókat nézünk összehasonlításnál, 2) NPxG-t csakis (non-penalty), mert amúgy mi értelme?, és 3) sokkal fontosabb dolog, hogy az xG-dhez képest mi is a valóság.

Ez. Szóval látjátok a díszes társaságot, Salah NPxG p90 mutatóban az átlag felett, és ha über-Agüero nem lenne, akkor kiemelkedőnek is nevezném. A felső chartrész pedig azt mondja, hogy ehhez a várhatóhoz képest egy átlagos konverziót hoz. Ebben igenis alább adott a korábbi világklasszis mértékéhez, amit egyénileg érdemes vizsgálnia. Igaz azonban, hogy még így sem raknám ki a bajnokaspiráns kezdőjéből.

Végül a 3. pont a labda nélküli játék. Ezt érzi mindenki, hogy nehéz megfogni, én sem igazán tudom, és biztos, hogy ti is meg Máté-Benyo sokkal jobb stat mutatókat rittyent ide nekem. Talán nem hülyeség viszont az alábbi ábra:

Két fánkot látsz, belső Salah, a külső a PL-topátlagé. Egy fánk megtestesíti a csapat által szerzett gólok várható értékét. Ebből a kék falat az, amit az adott játékos bármilyen labdaérintéses játékából szerzett a csapat (XGChain), a piros az amit az ő labdaérintésével is, de kizárva a kulcspasszokat és lövéseket (xGBuildup). Végül a szürke az, amit a játékos labdaérintése nélküli játék folyamán hozott össze a csapat.

Ezt tényleg sokáig kell bámulni. Amit én levonnék a fenti ábrából: Salah piros és kék falatja is jelentősen nagyobb az átlaghoz képest. Jelentős, mert pl. 1%pont a 8% körül baromi nagy. Vagyis az átlagnál jobb helyzetek keletkeznek, ha ő labdába ér. A piros eltérés a legnagyobb, tehát ráadásul akkor lesz ez így, ha nem ad kulcspasszt. A fenti két ábra konkluzióját még belegyúrva mit kapunk? Salah top kvalityi támadó, a lövéspontossága fejlesztendő, és kiemelkedően sok támadás passzív résztvevője (labdaérintés van, de kulcspassztól távol), a többieknek jó opciókat teremtve – de emellett jól osztogat asszisztokat is. Bonyolult megfogalmazása az önzőség kérdéskörének, a további kifejtést meg is hagynám a kommentmezőnek.

Btw legyőztük tegnap idegenben a talán legkeményebb ellenfelünket idegenben, és elértük a 40-es PL-veretlenségi szériát, és 67/69 pont. Csak hogy a kevésbé lényeges dolgokról is essen szó.