Kerülj be a könyvünkbe!

Közösségi finanszírozás kampányt indítunk a Merseyballért. A cikkből pedig megtudhatod azt is, kik írják.

1549 bejegyzés, 9 111 883-as látogatottság és 409 039 komment: a Vörös fonat eredményei a kezdetek óta, a mai nappal bezárólag. Ezeket a számokat úgy értük el, hogy nem volt mögöttünk mecénás, aki pakolta volna a pénzt az oldalba, felfuttató hirdetésekbe vagy speciel belénk. Hat éve pedig full függetlenek vagyunk és legfeljebb vendégszereplésekben tűnünk fel itt-ott. Reklámok magán a blogon sem voltak soha. Erről a háttérben beszéltünk egyszer-kétszer, de sosem volt szívünk úgy dönteni, hogy toljuk szét legalább Google adekkel az oldalt és fejjük meg amennyire tudjuk. A szív sokszor nagyzoló és elhasznált szó a közbeszédben, de ennél a blognál nem lehet nem elővenni: ezt a dolgot az hajtja, hogy nagyon szeretünk a Liverpoolról sztorizni, elemezni és azt látni, hogy ez másokat inspirál, közösség épül rajta keresztül, melyben folyamatos beszélgetések, viták kerekednek ki. Más racionális magyarázat nincs arra, hogy miért él 10 évig a Vörös fonat. 

És akkor jön a Merseyball és a rideg valóság, miszerint a könyv nem-írással kapcsolatos részei pénzbe kerülnek. Nem is két forintba. Miután viszont szeretjük a függetlenséget és ennél a könyvnél is ragaszkodunk hozzá, ezért kiadóknál és szponzoroknál sem házalunk vele, saját kontóra csináljuk az egészet.

Innen pedig eljutunk oda, hogy szükségünk van a közösségünk segítségére. Elindítottunk egy közösségi kampányt, melyről Kérdezz-Felelek formában igyekszünk minden fontos infót leírni.

Mi az a Merseyball?

Egy idén októberben megjelenő, nyomtatott könyv az FSG liverpooli útjáról, a szerzői Máté, Benyo, Glen, Szücsi és Gringow. Itt írtunk róla bővebben. Online és offline utakon egyaránt terjesztjük majd az ősszel. A fenti kép illusztráció.

Hol lehet elérni a Merseyball kampányt?

A kampány helye a külön erre a célra elindított Patreon profil.

Miért Patreon?

Átgondoltuk a szóba jövő opciókat és ez volt a legjobb platform. Cél szempontból nem hibátlan (az a pár évvel ezelőtti Indiegogo lett volna), de piaci alapú crowdfunding szempontból jelenleg nem Magyarország a világ legnaposabb helye: a nagy közösségi finanszírozós oldalakon már nem lehet közvetlenül itthoni szervként indulni és csak bonyolult külföldi manővereken keresztül lehetne lebonyolítani egy kampányt; az ilyen jellegű hazai site-ok pedig vagy még gyerekcipőben járnak és nem érezzük biztosnak a működésüket, vagy non-profit társadalmi kampányok mennek rajtuk, oda pedig nem férnénk fel üzleti és morális szempontból sem.

A Patreon ezzel szemben egy ismert, megbízható brand és sok hozzánk hasonló online mókus rajta van itthon is, user fronton könnyen kezelhető (csak egy gyors emailes vagy facebookos reg kell) és a zsé el is jut a tulajokhoz anélkül, hogy fekete-afrikai diktátorok panamai számláin át kéne lökni. 

Hogy működik a Patreon?

Havi rendszerben lehet támogatni azt, akit szeretnénk (egy tipp: az most lehet a Merseyball projekt!). A sápolásuk kicsit bonyolult és a végén nekünk még a PayPalt is útba kell ejteni, de hüvelykujj szabályként igaz, hogy annak a pénznek, amit adsz, körülbelül a 80%-át kapja kézbe a másik oldal.

Hogyan lehet minket támogatni, és mit adunk cserébe?

Három csomagunk van: 3$, 5$ és 15$. Ezek havi támogatási összegek, és fontos, hogy a 27%-os áfát a Patreon még ráteszi a támogató oldalán. 3 dollárért segíted azt, hogy létrejöhessen a Merseyball. Viszonzásul a projekt végén természetesen kezedbe veheted a végterméket – még a megjelenés előtt – és hozzánk hasonlóan a polcra teheted a támogatásodért. 5 dollárért sokkal erősebben tolod meg a dolgot számunkra, amiért az ötünk által dedikált példányt küldjük neked. Végül a 15 dolláros, borsosabb csomagot a kiemelt pénzügyi támogatóinknak találtuk ki. A sztori kimenetele nagyban függ attól, hogy a szekeret pénzügyileg erősebben lökők is lesznek-e. A kiemelt támogatókat név szerint fogjuk említeni a könyvben, így fennmarad az örökkévalóságnak, mint a Merseyball család tagja. Emellett pedig egy limitált szériás Vörös Fonat pólót is küldünk neki, aminek a dizájnjára visszatérünk nemsoká’.

Mennyi pénzt akarunk összegyűjteni?

Itt mindenekelőtt azt jegyeznénk meg, hogy bármi, ami átjön hozzánk a támogatásokból, egy az egyben megy a könyvbe és transzparensek leszünk végig a pénzzel. Nagyságrendileg azt tudjuk mondani, hogy ha fél millió forint összegyűlik őszig, akkor egy kisebb, pár száz példányszámú kiadványra lesz keret. Amennyiben elérünk a millióig, úgy már true könyv volumenben gondolkozhatunk, ha pedig másfél-két millióig jutunk, szemmel látható hirdetési kampányt is folytatni tudunk majd a hazai internet scousereken túli szegleteiben, illetve gondolkozhatunk egy jobb könyvbemutató eseményben is.

Meddig tart a crowdfund?

Októberben, a Merseyball megjelenésének az idején lelőjük a bulit, ergo nem fogunk suttyomban tovább fejni senkit.

Na jó, de január és október között tök sok idő van, mennyi hónapig kell ezt fizetni?

Ahogy láttátok, igyekszünk fairek lenni, és ezt szeretnénk kérni tőletek is. A rendszerben látni fogjuk, hogy ki az, aki egyszer elutal pár dollárt és várja a mindent cserébe. Ebben az esetben nem fogjuk azt elküldeni a végén. Legalább 6 hónapig kérjük, hogy legyetek velünk.

Fogunk még hallani a könyvről?

Oh yeah, sokat is, még ha nem is tervezzük majd túltolni és az elmúlt években megszokott, meccsek és igazolások köré kialakított Vörös fonat struktúrába nem is fog belekutyulni, azaz nem fognak elmaradni miatta a ki- és beharangok, falnak dőlő játékosok scouting riportjai és Máté excelkonyhájának fogásai sem. De a kommentmezőbe majd ki fogjuk biggyeszteni a Patreon átlinkelést rendszeresen, illetve tervezünk exkluzív anyagokat is vele kapcsolatban.

Ha valami kérdés volna még bennetek erről a kampányról, tegyétek fel nyugodtan alul, igyekszünk minden jogos kérdésre és felvetésre válaszolni!

Itt pedig még egyszer a link:

www.patreon.com/merseyball