A bizonytalanság szépsége

A BL-ben kevésbé hasít a csapatunk, mint a bajnokságban, így a Salzburg elleni összecsapásra maradt még egy kis tét. Mivel az előző fordulóban a Napolit nem sikerült hazai pályán verni.

A hétvégi győzelemről is kellene, szóljak néhány szót. Azonban mivel a mérkőzést nem volt szerencsém megtekinteni, így sajnálatos módon érdemben nem tudok hozzátenni. Amennyiben pedig érdemben nem megy, akkor túl sok értelmét nem látom húzni a dolgot. Annyi biztos, hogy örömteliek a bajnokságban az eredményeink és nagyon remélem, kitart a lendület.

Rákanyarodva a BL találkozóra. Tavaly az utolsó fordulós győzelemmel sikerült biztosítani a BL tavaszt. Idén is az utolsó fordulóra marad a döntés ebből a szempontból. Persze nagy könnyebbségnek tűnik, hogy csoport első helyről fordulunk a döntő meccsre. Azonban ez csalóka lehet, hiszen idegenbe megyünk a kis Red Bull csapathoz. A csapathoz, amely ha nyer, ellenünk pontszámban beér minket és jobb lesz a gólkülönbsége. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a képletet, akkor elég egyszerű a helyzet. Ha nem kap ki a csapat, akkor BL tavaszunk lesz, ha kikapunk, akkor EL tavaszunk. Persze ott van azért az a minimális matematikai esély, ha a Nápoly kikap az eddig 1 pontot gyűjtő Genktől akkor akár ki is kaphatunk és mégis BL tavaszunk lesz.

Azonban jobb erre az összecsapásra ki-ki meccsként gondolni. Azt feltételezem a csapatok is így tesznek, hiszen van, egy a győztes mindent visz érzése a meccsnek. Azt gondolom, hogy a szokásosnál is sűrűbb decemberünkben nem volt szükségünk egy ilyen éles ki-ki meccsnek a BL tavaszért. Sajnálatos, hogy mégis elérkezett ez a meccs. Sokkal boldogabb lennék, ha hátra dőlten relaxáltan lehetne találgatni, hogy Shaqiri mellett mely fiatalok fognak lehetőséget kapni. Azonban ezen a gondolatmeneten felesleges tovább menni, hiszen a mi lett volna, ha játéknak mérsékelt értelme van.

Tény, hogy éles ki-ki BL meccs tapasztalatban ég és föld van a két csapat között a mieink javára. Az elmúlt két BL szezonban BL döntőztek fiaink, míg a kisebbik Red Bull csapat sexy focit játszik, de alapvetően gyilkos a focijuk és a stratégiájuk alapján fiatalokra építenek. Egyszerűen nem tudnak és nem is tudhatnak felmutatni olyan játékosokat, akik olyan tapasztalattal bírnak, mint a mi kulcsfiguráink Milner apóval az élen.

Minél tovább gyúrom, magamban a dolgot annál inkább azt gondolom, hogy mivel fiainknak elég egy döntetlen is és sokkal tapasztaltabbak, mint az ellenfelünk, így a rutin, amely az ilyen ideges szituációkban az egyetlen nyugtató, ami tud hatni az idegekre. Azt gondolom, hogy összességében a fiaink tovább jutása várható.

Abban eléggé magabiztos vagyok, hogy most nem fog megismétlődni az Anfieldi csapongó 4-3as végeredmény. Egy sokkal kevesebb gólos meccsre számtok, amiben ugyan a Salzburg nekünk fog esni, hiszen veszteni valójuk nincs. Ez az egyetlen komoly félni valónk, ha jobban belegondolok. Hiszen ha a stábjuknak jól sikerül a lelki felkészítés és felszabadultan az esélytelenek nyugalmával és a fiatalos pimaszságukkal tudnak játszani, akkor még bajba is kerülhetünk. Azonban a rutin győzelmére számítok és arra, hogy a kis Red Bull elidegeskedni a meccset. Az utóbbi forgatókönyv megvalósulásához egy korai Liverpool gól komolyan tudna hozzátenni. Azt gondolom, agyon nem kell magyarázni, hogy mentálisan egy korai Liverpool gól hogyan tudná sokkal egyszerűbbé tenni az összecsapást a javunkra.

A magam részéről érdeklődve várom ugyan a meccset, de a bajnoki eredmények fényében bevallom, sokkal kevésbé érdekel, hogy mi fog történni, mint az, hogy mi lesz, és mi történik a bajnokágban. Pont ezért egy vereség és az ezzel járó EL tavasz, sem vágna lelkileg földhöz. Közben viszont azt is tudom, hogy az idei tisztán a pályán nyújtott teljesítményben nem feltétlen a legerősebb bajnoki szereplésünk nagyon nagy részben múlik lelki tényezőkön. Értem ez alatt azt, hogy a mi fiaink és az ellenfél is azzal a tudattal lép pályára, hogy ez a Liverpool “verhetetlen”. Ebben a “verhetetlenség” tudatban azonban egy BL csoport kör kiesés elég nagy csorbát ejtene, ami visszahatna a bajnokságra lelki értelemben, így lehetséges, hogy kellene ez a továbbjutás.

Összegezve határozott véleményt nem sikerült a meccs kapcsán kialakítanom. Bízom a legjobban.