Boszmosz beharang

Olyanok, mint a Burnley, csak egyáltalán nem hasonlítanak rájuk. Minden bogár százlábú, de nem minden rovar volkswagen, szóval ha a nekiállunk itt komolyabban matekozni, akkor a Burnley az a Stoke, amelyik (még) nem esett ki, ebből szorosan következik, hogy a Boszmosz az a Burnley, amelyik alkalmaz négereket. Meg egy fokkal jobban is próbál focizni, mint a champó jeges barlangjának PL-ben maradt másik „B” betűs fuvallata, nagyjából ennyivel is lesznek kellemesebb ellenfél.

Látom magam előtt, ahogy szegény Eddie Howe lenyomja a szezon előtt a prezikét a tulajoknak meg a boardnak, hogy igen-igen, ez a 3 éves stratégia, ezt így bontjuk le szezononkénti eredményekre, ezek lesznek a KPI-ok, amik mentén mérni fogjuk a teljesítményt, illetve így és így fogjuk beállítani a csapat javadalmazási rendszerét. Lemegy a prezike, ősz-orrszőrű Epstein cimbik bólogatnak, jóvan fiam, kitettél magadért. E-mail fordultával érkezik is a válasz Eddienek, hogy mik ezek alapján a board elvárása:

Ne essé ki, geci. Kösz!

Szart se érdekli őket semmi amíg a vonal fölött vannak, jelenleg még csak két ponttal, szóval itt még bármi is lehet. Ráadásul nem úgy állnak most a dolgok, hogy nyugodtan héderezgethetnek keresztbe mindenhol, mert a szeptember végéig tartó középosztálynál kicsivel jobb pontátlaguk eléggé megkopott az utóbbi időben. Utolsó nyolc meccsen egy győzelem, kettő döntetlen és öt vereség, amiben sajnos eléggé kijutott a (szezon szinten) közvetlen versenytársaktól (Wolves, Newcastle, CP) begyűjtött zakókból is. Ja, és utolsó négy meccsből négyen volt szopolda, nem ez életük formája, az biztos. Ami alapvetően kiemeli őket a PL alsóházának szürkeségéből számunkra a hozzájuk lepasszolt, nálunk elvérzett fiatal tehetségek száma. Illetve hogy milyen proper dollárt adtak ezekért a csokikért, cserébe mondjuk úgy, hogy nem lehetnek ezzel a csomaggal maradéktalanul elégedettek.

Csóró Ebay, az új Sterling agy nélkül (ami mondjuk kicsit a nullával osztás kategória, de értitek) olyan jól szuperál lassan három és feledik éve, hogy idén jutott neki összesen 48 darab játékperc. Mivel alapból kettő erős, és relatíve gyors fekete tesóval szeretnek játszani a csatársorban, ezért jó ötletnek tűnhetett bezsákolni Solankét, aki bár úgy tűnt, hogy ki tudja szorítani DIVOCK ORIGIT (tütütütütütü), sajnos ő is beleesett a Borini határhasznossági függvény alsó szekciójába, vagyis hiába futsz, fejelsz, brusztolsz kurva sokat, ha csatárként egy kurva gólt nem vagy képes felmutatni, az a vetőkártya szerint nem jelent sok jót a karrieredre nézve. Most vagy az lesz, hogy átképzik CB-nek, vagy csokinyúlnak itt is mehet a díszléc, mert idén sajnos nulla gól, nulla gólpassz, egy darab sárgalap és 72%-os passzpontosság amit fel tud mutatni, azt is csak azért teheti magasra, mert colosabb Sturridgenél egy kevéssel. Asszem.  Egyelőre Wilson az egyetlen, aki úgy néz ki meg fogja érni a rá ellocsolt tizenpár millát (ami jövőre válik esedékessé ha minden igaz, így idén még kölcsönben játszik, tehát ellenünk nem lesz), nagyjából azért, mert egy elég decens rúgótechnikával egészíti ki azt a játékot, amit amúgy Lallana hoz öregen, rosszabb napjain.

Szóval saját ex-fiainkból max Solankéval fogunk találkozni, mert bár jóérzésű ember ilyet magától nem tesz, de a felnőtt korára közepesen szimpatikus brit edzővé cseperedett Stuart Little számára nem nagyon maradt sok választás, hiszem jelenleg 8 játékosa sérült, az előbb említett Wilson pedig röpladba. Szóval egy szar formában lévő, sérülésekkel bőszen megáldott, általában focizni és nem törni-zúzni akaró szelektív hulladékgyűjtő partnerünk ellen illene nyerni, úgy alapvetően elég könnyedén.

Azt, hogy ezt milyen összetételben is fogjuk foganatosítani, azt elég nehéz lenne megmondanom. Szénné-rommá adtam azt a kezdőt, amit a neverton ellett csapott fel Klopp, nem csak a rotáció, hanem az általam egyébként sokkal jobban kedvelt játékosok száma miatt is. Mivel nálunk még mindig „csak” Matip és Fabi sérült, illetve hét közben a Salzburg elleni meccs sorsdöntő lesz, ezért nem haragudnék meg, ha ismét egy erőset tekerne a szokásos kezdőn a mester. Én megadnám a bizalmat Originek és Shaqnak megint, illetve Robbót és Trentet is pihentetném / lehiggasztanám erre a meccsre, plusz megpróbálnám visszahozni Keitát és Salaht. Ez utóbbi által okozott ballasztot talán elbírjuk egy Boszmosz ellen.

Boldolok hát egy clean sheetet, és egy 2-0-át, és nagyjából 3-4 darab „Kurva anyádért nem adtam le te homokinéger fasz” kommentet félidőnként.