Liverpool és konzisztencia

Miközben mindenki Salah önzőségéről, TAA brumi (ön)góljáról meg Mané klasszis formájáról beszél, a Burnley ellen is Firmino volt, aki ellopta az igazi show-t. Megtestesíti mindazt, amin a Pool 2016 óta végigment, és megtestesíti mindazt, ami a Pool éppen, és ami lesz ebben az idényben: konzisztencia. Burnley-meccs összefoglaló méretes mea culpa csúszással túlórák, miegymás csúfos okán.

A kicsapongó életvitelű Pool-hívő a 90-es évek óta igazán vágyik erre. Nem biztos, hogy ettől dobog 180-at a szívünk és üvöltünk fel alkalomadtán, de – kevésbé vulgáris kifejezést esküszöm nem találva – , hogy legjobban körbeírjam a konzisztencia érzését: ettől dagad a fasz. Elvitted a hölgyet a csúcsra, ő meg néz ott 30 másodperc múlva levegőhöz jutva és azt látja rajtad, hogy megint a hegy jön. Firmino úgy fekszik az ágy mellett cinkos mosolyával, hogy közben áll. Bocsánat.

Hasonló érzés nem volt, vagy csak nagyon régen. A végre elitbe érő Benítez jó évei is hektikusak voltak a maguk nemében, a lassan kiteljesedő csúcsot 2009-től pedig nem egy újabb orgazmus követte. A Fonat első éveiben – ha még emlékszik valaki – már-már elcsépeltté vált a Wengeri konzisztencia, és hogy a PL-ben ez mekkora kulcs. Stabil 4. hely, röhögnek sokan – stabil 6.-8. hely, szomorkodtunk anno mi. Az etalon a PL újkori történetében persze nagyon is SAF, de hogy kicsit megtámogassam ezt a konzisztencia-buzerámat – deadline day-en is legnagyobb igazolásként Mr. Consistency-t jegyeztem fel -, jöjjön egy stat.

Nos, iskolapéldáként is lehetne mutogatni, hogy ez mennyire egy ócska munka. Ha jobban ránéztek, szinte semmit nem mutat. Ha még tovább bámuljuk, akkor viszont két dolgot mégis.

A kék pontokban az elmúlt majd 20 év összes klubonkénti igazolásszámát és előző idényben szerzett pontjaihoz képesti fejlődését vettem. X tengely az igazolásszám, értsd: hány darab 20+ éves, kezdő vagy pad közelébe jövő embert vásároltak abban az idényben. Y tengely: az ezt követő szezonban hánnyal több/kevesebb pontot szerzett a klub. Példa: 2004 nyarán (és telén) 7 ilyen játékost igazolt Benítez, mégis 2 ponttal kevesebbel végeztünk 2005-ben, mint ezen igazolások előtt Houllier-vel.

A nagy vágyam az volt, hogy majd kijön egy jó meredek, lefelé görbe ezekre a pontokra illesztve, hiszen a konzisztenciát megfogó igazolásszám minél jobb pontot indikál. Ez persze elég hiú elképzelés volt, hiszen a PL-pontokat megmagyarázó stat modellek jó sok változót tartalmaznak, amik próbálják még mindig elég messziről közelíteni a valóságot, én meg itt rápróbáltam egy darabra. Ezt a hiúságot fogja meg az az „eredmény” itt, hogy szinte bármilyen eredményre (X tengely) egyenletesen oszlanak el a 0 körül a pontok. Magyarul kurva mindegy, hogy sok vagy kevés játékost veszel, úgysem ettől függ, fafej. Nem várt, vagy hiú eredmény is eredmény.

A másik viszont, hogy a sárga téglában szignifikánsan (nem a legmagasabb szinten), de 0-tól pozitívan eltérő a várható pontváltozás. Ergo, ha 1 esetleg 2 szignifikáns igazolásod van, akkor várható még a tavalyinál is több pontot szerzel. Konzisztencia. Itt legtöbbször SAF MU-ja és Wenger Arsenalja szerepel. Egyrészt persze nem kiugróan több pont várható itt (a.k.a konzisztens), másrészt van negatív kivétel is. Idén mi 1 darab a szabálynak megfelelő embert igazoltunk, Adriánt. Nem vagyok szomorú a kilátásainkkal kapcsolatban. Persze ettől még lehet ez egy 70 pontos szezon is, de a legvalószínűbb még mindig egy 90+os.

Persze megvan a veszélye is ennek a kevés igazolásnak is: ha elfelejted folyamatosan frissíteni a gárdát, akkor hirtelen rádöregszik, és abból újabb drasztikus hullámmal lehet csak új csapatot építeni. Lásd Shankly karrierjének közepe vagy Dalglsih első manageri periódusának vége. Erre majd jövő nyáron térhetünk vissza gondolatban.

Vissza a múlt hétvégére. Nagy véletlen belenéztem a Chelsea meccsbe is. Tökéletes képe annak a néhány évvel ezelőtti Liverpoolnak, aki bár dédelgette a majd jövőre reményeket, de önmagában nem volt meg sem a kicsik áttörésének kulcsa, sem a naggyá válás receptje. Aztán Klopp meghozta. Fantasztikus látvány volt olajosékat ebben a szerepben látni múlt szombaton, talán 2004 óta először.

Mi, semmitől nem zavartatva zavartuk el haza otthonukban a Burnley-t. Nagycsapat, konzisztencia, amit akartok. Dagad.