Bradford fogó

Credit: Photo by Greig Cowie/BPI/REX/Shutterstock (10189239aa) A general view of Valley Parade, Bradford City Bradford City v Doncaster Rovers, EFL Sky Bet League One, Football, Valley Parade, Bradford, UK – 06 Apr 2019

Vasárnap délután 4kor következik a következő fitnessz összecsapás. Most éppen a Bradford csapatához utazunk. Hasonló erőt képviselnek, mint a Tranmere, hiszen pont ellentétes utat járt be tavaly a két csapat. A Bradford most esett ki a 4. osztályba. Jó szokásunk szerint megint nem utazunk messzire hiszen cirka 100 km távolságra van Bradford Liverpooltól.

Nagy változás nem várható a csütörtöki meccshez képest. Lovren és esetleg a kis vörös holland pályára lépése várható. A többi holland és angol válogatott játékos szombaton kezdi a szezont a jó kis erőfelmérővel (Robertson a kisebb sérülésével, amit a válogatottal szedett össze remélem velük kezd). Ennek köszönhetően megint sok ifjoncot láthatunk majd a szokás szerint félidőnként változó csapatban.

A héten Origi aláírta új szerződését, ami a jelen állás szerint nem azt jelenti, hogy többért akarnánk eladni, hanem azt, hogy jó eséllyel a pályafutása várhatóan legjobb éveit nálunk tölti. Ez egy kiválló alkalom, hogy megnézzük kicsit közelebbről a belga cult heronkat.

Origi csoda gyerekként kezdte a pálya futását a 2014-es VB-n. Azt gondolom mindenki örült mikor ezen a nyáron megvettük még úgy is, hogy maradt még egy évet a Lilleben kölcsönben. Azt gondolom az mára világos, hogy ezt a potenciált sosem sikerült teljesen kihoznia magából. A pálya futása közben a Wolfsburgi kölcsönnel és a tavalyi elakartuk adni de nem akart menni ezért nem igen játszott ősszel elég mélyre került. Viszont tavasszal az Everton góllal kezdve mára eljutott oda, hogy nem talán tépnénk le az arcunkat, ha ő lenne jövőre az elsőszámú rotációs ember a fab3 mögött.

Origi egyértelműen mást tud és más játékos, mint a fab3 tagjai. Az látszik, hogy a támadás építésből sokkal kevésbé veszi ki a részét, hiszen a per90 passzainak száma általában a 20-22 passz között mozog, míg a fab3 tagjai 30-45 passz között szoktak mozogni, azaz mondhatjuk ő ebből a szempontból klasszikusabb csatár, mint támadó társai. Ehhez erősen hozzátartozik, hogy a 0,44-1,15 között mozgó kulcspassz mutatója kifejezetten alacsony. Nem a társaknak való előkészítés a fő erősságe. Azonban azt nem mondhatjuk, hogy klasszikus csatár lenne, mert a per90 lövés mutatója lényegesen elmarad a poszttól elvárhatótól, hiszen csak egyszer végzett 3 lövés felett. Érdekes, hogy a Lilleben sokkal jobb védekező mutatókat hozott, mint a gegenpressinges Kloppi Liverpoolban. A cselezése rendben van és a passz pontosságe sem út el nagyon a fab3-től.

Origi mára gyakorlatilag letolt majdnem 3 teljes szezont Kloppal és 24 évesen, úgy hogy jövő szezonban már a 25. életévét is betölti fiatal tehetségnek nem mondható. A gólszerzése érdekes, úgy hogy közben viszont nem túl meglepő. A fő megállapítás, hogy Klopp alatt jó gólszerző: 0,53; 0,48 és idén kismintán 0,91 gólt szerzett per90. Azonban mikor nem Klopp alatt focizik, akkor mint sokan már előtte nem gólerős: 0,34; 0,27 a Lilleben igaz fiatalon, de a Wolfburban is 0,27 gólt szerzett per90.

Ha az xG-jét nézzük az understatnál, akkor a story ugyan az. Annyival jobb ez a fajta nézet, hogy láthatjuk, hogy Kloppal rendszeresen jobb gólszerző, mint az xG alapján kellen lennie, míg ha nem Klopp alatt focizik akkor elmarad tőle. Viszont annyival nem jobb a gólszerzése az xG-hez képest Kloppal, hogy aggódni kellene a megismételhetőség miatt. Az xA mutatóján mégjobban látszik, hogy nem egy előkészítőről van szó esetében, hanem pusztán csak egy gólszerzőről. A játéka sokkal egysíkubb, mint a társaié.

Mivel Pépé az egyik a nyári vágyaim közül és ezen felül gyakorlatilag egy korúak és még a játszott percek között sincs nagy különbség, így egy kis játék keretében összenézhetőek. Igazából az derül ki, hogy gólszerzés terén nincsen nagy különbség kettejük között. Hiszen a per90 góljaik, xG-jük és lövésik között nincsen nagy különbség (mondjuk már ebben jobb kicsivel Pépé), viszont az látszik, hogy Pépé sokkal komplexebb támadó, sokkal jobb gólpasszokban, xA-ban, kulcspasszokban és minden támadásépítéses mutatóban (xGchain, xGbuildup) köszönhetően annak hogy Origi keveset passzol.

Manéval összevetve szintén ugyan ez a kép rajzolódik ki. Mondjuk Mané már láthatóan jobb gólszerző nála, de nem klasszisokkal. Ha valakinek van kedve itt megtehet még hasonló összehasonlításokat.

Azt gondolom összességében az látszik, hogy Origi egy elég jó, de nem kiemelkedő góllövő, de nem több. Nem egy mai értelemben vett modern támadó hiába tud eljátszani a támadó trió balszélén. Sokkal kevesebbet vonódik be a játékba és sokkal gyengébb előkészítésben így gólpasszokban is. Nem olyan komplex támadó, mint a mi fab3-nk. Azt is gondolom közben, hogy Kloppal a lehető legjobb kezekben van és végül is a típusának a legjobbja Aubemayang egy piszok jó labdarúgó, ha végre sikerülne kihozni ezt a fajta a mérete sebessége és tachnikai képességei alapján benne levő állatot akkor elérhetné Aubemayangot is. Ehhez az kellene, hogy sokkal több és jobb gólszerzési helyzetbe kerüljön, mint az eddigiek alapján szokott.

Amennyiben ez nem jön össze akkor is van egy Klopp alatt bizonyított stabil gólszerző a kezeinkben, ami egy jó dolog még akkor is ha az eddigiek alapján a képességei nagyjából csak ennyire predesztinálják. Nem rossz dolog, hogyha rendelkezésre áll ez a kicsit más képesség együttes.