Kicsit hosszú lett

Az idei nyár első estéje a Bajnokok Ligája döntőjétől lesz hangos, amit az elmúlt évek két legszisztematikusabban épített angol klubja vívja egymással. Hiába a City elmúlt két történelmileg is kiemelkedő bajnoki szezonja, a végtelen pénz cheatkód használata miatt nem mérhető a két döntőshöz. A Ducktales után a második kedvenc madaras témájú összecsapás rengeteg izgalmat rejt majd. Tavalyihoz hasonlóan, ha BL döntőt játszunk hát újra felcsapjuk Kraw mester playbookját. A Normal One és a kóklert kiverő Pochettino ugyanazt a jelszót varrta a zászlajára: #mekibenmátólpohárakció megnyerjükablt. Ha furcsálnál egy-két kifejezést a most következő beharangozóban, az nem feltétlenül a véletlen műve, ihletet véve a Napirajz mesterétől (többek között ez a rajz született előzetes olvasói felhívás alapján), a pénteki nap folyamán volt lehetőség bárkinek nyomot hagyni a posztban. Fogadjátok hát szeretettel, részben ti is írtátok!

Kezdjük is a csirkékkel, akiknek negyed és elődöntő visszavágóit Shyamalan rendezte! A 2010-es évek Tottenhamje a legprecízebben végrehajtott pénzügyi terv, amit modern fociban látni lehet, talán csak a miénk látványosabb, de más keretek között mozog a két klub.Mióta Pochettino 2014-ben letelepedett Londonban, az utolsó puzzle darab is előkerült a kanapé alól Levy kirakósában. Egy olyan edző érkezett, akinek stabil elképzelése van a modern fociról és aki jól használja ki az általa felépített rendszer szinergiáit ahhoz, hogy csapat szinten hozza ki a legtöbbet a játékosok limitált egyéni képességeiből. A stabil top6-os pénzügyi eredmények mellé európai top edző került és a stabil bajnokok ligája indulás megalapozta az új stadion építés kigazdálkodását is.

A beruházás meglátszott az elmúlt évek átigazolásain, sokkal inkább törekedtek a teljes kezdő megtartásán és az adódó lyukakat a klub fiatal tehetségeivel betölteni. Konkrétan nem vásároltak a szezonban játékost, ellenben télen még el is köszöntek Mousa Dembelétől, mert biztosan túl sokan voltak a négyfrontos harcra. Ugyan második körben búcsúztak az FA kupából, de a ligakupában az elődöntőig meneteltek. Tavaszi BL menetelésük mellett pedig 4. helyen értek be a bajnokságban megsimogatva a Top4 tapírját. Ugyan jóval több játékost használtak a szezon során, mint a Liverpool, de nagyon látványosan használódott el a keret a kétmeccses ritmusban. Passzív piaci pozíciójuk és a VB-ről későn visszatérő mag miatt senki nem jósolt nekik kiemelkedő szezont, és lássuk be igen nagy fortuna faktorral és küzdéssel ütötték ki a BL mezőny talán két legerősebb csapatát, bejött a nyári mágiarakás.

Pochettino (ejtsd ahogy akarod, de tartsd észben nem olasz, tehát k ne hagyja el közben a szádat) és a Tottenham legnagyobb erénye, hogy igen rugalmasan képesek alkalmazkodni az adott ellenfélhez. Ez a flexibilitás, eredményezhet több felállást is, és az argentin nem az a remegős fajta, simán vált meccs közben is, ha úgy állnak a számok. 4-3-1-2, 4-2-3-1, 3-5-2 is elképzelhető, hogy feltűnik náluk, ami nyilvánvalóan nehezíti a liverpooli felkészülést.

Az angol bajnokság három hete lezárult, így kár abból kiindulni, hogy a megterhelő szezon majd érezhető lesz a lábaikban, vagy a fejekben, ez kellően elegendő idő ahhoz, hogy a sternocleindomastoideus húzódás is rendbe jöjjön. Keretük teljes, csicsKane is visszatér a kezdőbe, mint csapatuk kapitánya, aki a legendák szerint feltüzelte a csapatot az Ajax visszavágó félidejében, de nagy valószínűséggel csak sztrók gyanunak értették dühös motyogását a társak és lelkibékéjért küzdve húzták be 3-0-ra a második félidőt. Most is tartom, hogy olyan jól sikerült az anfieldi Barca meccs, hogy még velük is elhitettük, hogy minden lehetséges és ahogy Klopp és Kraw egymás között mondaná legyűrték a minderwertigheitskomplext. #szívesen

A backpfeifengesicht kapitány mögött várhatóan a Son, Moura, Eriksen hármas kezd majd. Son feladata lesz TAA-t kordában tartani, míg Moura a számára igen kedvező visszavont támadóként küzdhet az úgynevezett második labdákért, Eriksen pedig inside wingerként a jobb oldali halfspaceben szabhatja a fazont liverpooli védelem és középpályás sor között. Ez azt feltételezi, hogy Alli szerepel a középpályán Sissoko mellett, ami lehet túl nagy kockázatot jelent a második vonalból érkező liverpooli középpályás bemozgások lekövetésénél. Rendhagyó módon zárjuk a védelemmel a Rose, Vertonghen, Alderweireld, Tripper sorban a két szélső igen magasan játszik, a mögöttük nyíló területek levédekezése igen nagy feladat lesz liverpooli transitionök alatt. Emiatt ellenjavallott Alli középpályáskénti játszatása és inkább egy atomabszorpciós spektroszkópiával mérve is stabilabb védelmi rendszert húz fel Poch, 3 középpályással, vagy Wanyama játszatásával és Lucas addig a pokélabdába rakja, hogy baj esetén csereként hívhassa elő.

Taktikai rugalmasságuk kérdést is tesz mellé, hogy belefér-e egy nem jól eltalált kezdő felállás és azok gyengeségei a Liverpool elleni BL döntőben? Nem soká meglátjuk, mennyire volt elég 3 hét, hogy felkészüljenek az elmúlt évek legnagyobb nyomásával bíró meccsükre. Ebből a szempontból a rutin a mi oldalunkon áll, a tavalyi BL döntő minden kariusi tanulsága mélyen belénk égett.

Második BL döntőjére készül az FSG éra alatt a csapat bő nyolc év alatt. Ha azt nézzük távlati képként, hogy Hodgson-Jovanovic-Joe Cole-Koncheskey fémjelezte anarchiából elértünk a Krawietz-Klopp-van Dijk-Salah- Firmino vonalig hát nem kell sokat érteni a foci nyelvén, hogy lássuk mekkora is volt ez az út. Természetesen, ahogy Bokor szokta hangoztatni az út a fontos, de az sosem volt reális elvárás, hogy ez az út dollár kötegekkel lesz csupán kikövezve és frissen aszfaltozott felületén csak végig kell suhanni. Voltak benne minden; mély pontok, mélyebbnél is mélyebb pontok, ködös idők, az építkezés első fázisai, hibák, ballépések, búcsúzások, kiöregedések és a látszólagos sikertelenség frusztrációja. Ez így természetes, az viszont nem, hogy egy olyan környezet alakult ki az első perctől fogva, ami halvány empíriokriticizmussal felvértezve mérésen, elemzésen és tanuláson alapuló szemléletet honosított meg. Mára egyértelmű, hogy nem a hatalmi harcok, a játszmák, a melyik tapírnak nagyobb a fasza döntések mentén halad ez a klub és nem elfogadhatatlan az ha homok kerül a gépezetbe, ellenben a hibákból mindig tanulunk és nem vagyunk olyan hülyék, hogy a földön búslakodjunk. Allez van, YNWA forever, együtt meglesz és nekimegyünk újra, this means more!

Az elmúlt évek legnagyobb fordulata, hogy a klub megmutatta, hogy fel lehet állni a ködből, ki lehet törni a SlippyG karakterből, hogy van remény és van tovább. Nem a nyári közepi Shemale Cup az egyetlen trófea, ami a vitrinünkbe kerülhet és több évnyi munkát nem tud romba dönteni egy andalúz Torghelle csövesbánat Sergio Ramos. A majd jövőre nem keserédes, hanem a ledolgozott évek munkájához járó adekvát(Szegeden adökvált) célkitűzés. Nem számít hányan tartanak mezbitorló takonypócnak, ha van miért szétszakítani hétről hétre a szügyhámot. A piszlicsáré moslékdobálás helyett van új Isztambulra lehetőség és ha kell annyi feszültséggel telik meg az Anfield, ami egy szupercellának is elég. Ahogy Levynek Poch, úgy az FSG-nek Klopp volt a zárókő.

Az elmúlt 10 hónap liverpooli futballja túllépett az egybites gegenpresszing, amíg bírja a lábunk vízión. Ennek eredménye, hogy nem végtelen sérült listával várjuk a BL döntőt és hogy tavaszra is maradt szufla a csapatban. Az európai menetelés mellett 97 pontot gyűjtöttünk a bajnokságban, amit egy mondattal sem kell magyarázni. Vérmes reményekkel várjuk mindannyian az esti meccset. A korai liga és FA kupa kiesések is segítettek, hogy nem kellett végtelen meccset játszani a csapatnak a tavasszal és volt idő kiheverni a dubaii Lebensmittelvergiftungot. Klavan nélküli szezonban egyedül a City győzött le minket és az ősszel még nagyon fájó 3 idegenbeli BL vereségre csak a goattal felálló Barca tudta rátenni a negyediket (ha már amúgy a párharcban csak háromig jutottak hehe). A bajnokság zárása után a csapat Don José Luis Torrente táborszernagy kedvenc üdülőhelyén Marbellán tartott edzőtábort, hangolódva a madridi döntőre.

Az edzőtáborozásból egyedül Keita maradt ki, aki így barcelonai szereplésével zárja a szezont. Állítólag különleges étrenddel is készültek a táborozás alatt, ahol a kedvencek közé tartozott a csirkepaprikás, csirkepörkölt, grillcsirke tejszínen, rókagombás krumplipürével. Sturridge egész héten borsófőzeléket evett, készülve az esetleges nyári deadline day libikókára. Az edzői stábnak persze kevésbé fit ételek is belefértek, jól fogyott a bundáskenyér, a szafaládé és a puding, este pedig a sör és Mona Nemmer híres Pina Coladaja. Plutykát stefániaszelettel senki sem evett egész héten, nagy csalódást okozva a lelkes séfeknek és a kilógó lólábat is csak Cicciolina kerülgette, de végül ő beérte répával. A Marca spanyol sportújság lesifotósai lencsevégre kapták ahogy az edzői stáb túrórudit majszolt a medence partján. Valószínűsíthető, hogy Hajnal vagy Bódog Tamás Kloppék dílere vagy TornyibarnabásazIsten.

A gasztronómiai kitérő után más vizekre evezünk (kellett nekem ebéd időben kiírni a felhívást). A tavaly nyári uborkaszezon sorosi magasságokba emelkedett rejtélye volt, hogy vajon Buvac elvitte-e a táskájában a 17 év tapasztalatát és a melwoodi kapcsolószekrény kulcsát is, vagy marad még némi fény a mágnestábla felett Liverpoolban. Az őszi 4-2-3-1-es és 4-2-2-2-es holomorf transzformációk után visszatértünk a 4-3-3-as Tyrannosaurushoz, ami megy előre teszi a dolgát. Az egyes pozíciók feladataiban volt finomhangolás, illetve Fabinho is felvette a csapat ritmusát és már 100%-osan egyedül is képes a 6-os poszton játszani. A SAF-nak térdbőlfutó Henderson pedig reneszánszát éli (tre-, quatro- vagy cinquecento azt döntsétek el ti) 8-as pozícióban., még a hajolaja is fényesebben csillog azóta. A szélsőink beljebb indulnak, a széljáték egyre inkább a szélsőhátvédeink feladata lett, és Bobby pedig Bobby.

látjátok, hogy semmi baja!

A saját játékunk fejlődött egész évben, érdekes hogy a középpályára kezdőbe várt három játékos mindegyik játszott 6-ost egyedül vagy párban. Klopp továbbra is Virgil van Dijkot és a masszív futás teljesítménnyel rendelkező szélsővédőket és a három taktikailag nagyon fegyelmezett középpályást tekinti a védelem vierendel-tartóitónak, egyenként nehéz számolni a hozzáadott értéküket, de összeszokottan remekül működik idén a rendszer.

Azoknak az olvasóknak, akik csak most pattantak a bandwagonra egy gyors kezdő ismertetés, hogy tudjanak a pultnál csevegni az egyes játékosokról, mialatt várjátok a pálinka kevert kombót.
Tavalyi döntőn hűbelebalázskodó kapusunk helyett Dudek és Reina nyomdokaiba lépő Ramsesszel tovább erősödtünk. Nem mellesleg bármelyik Hooligans nótát elgitároz kapuskesztyűben és elbánik az enyhe epidermikus arcpírral is.

Trent két éve még a zöldszemesortorosokból felelt biológia órán, ma pedig második BL döntőjét játssza, miután egy fricska szöglettel K.O.-zta a Barcelonát. Mellette nagy valószínűséggel Matip lesz, szólóitól még Emma Stone veretiküljében (baszatáska női szinonímája, nem ti küldtétek, magamtól is hülye vagyok) is megmozdul a szemceruza. Nemkülönben VvD-től és igazán helyén lévő szerecsendióitól. Virgil, akit már az óvodában is multifunkcionálispuncifikátornak becéztek, fapapucsot hord és a hölgyekkel folyáshatár átlépése után is képes a clean sheetet tartni. Baloldalon a mi working class heronk Robbo, jele az óvodában skótduda volt. Egzisztenciális válságában sem adta fel, Liverpoolba azért igazolt mert hordozója a milneritisznek és megállás nélkül futnia kell a pályán 90 percen át, valamint tüneti kezelésre a Ribenát iszik. Nagyon fontos nekünk ez a kis culáger, mert Milner esetleges visszavonulásával meg van, akinek a dezoxiribonukleinsavába kódolva van a szenvedélyes kór.

Előttük 6-osban a brazil Rambó, Fabinho várható, ha valaki jobban érdekel akkor elég bekövetni instán vagy twitteren a devolutív feleségét. Hendóról már esett szó, bár annyit érdemes megjegyezni, hogy télen is rövidnadrágban jár. A középpálya másik oldalára én Ginit várom, a kop előtt vágott két gólja megkoronázta a szezonját. Még sokáig fogom nézni, ahogy gyorstüzelő módjára ledarálta a második félidőben a katalányokat. Bignaldum, yaman!

A nehéztüzérségi ágyúnaszád kisvasútján Salah, Bobby és Mané utaznak. Salah az egyszezonos csodacsatár második brutális szezonján van túl és Manéval karöltve gólkirályi címet ünnepelt immár másodszor. Bobbyról egy biztos végig mosolyogja mikor hegesztőpálcával végezzük a vastagbéltükrözést a Spursön, Mané pedig gyorsabb lesz, mint a kisülő fluxuskondenzátor. Már csak babonából említem meg a pókhajú Origit és a Mili Vanili jogok kizárólagos tulajdonosát, akiről a 7 évesen egy tüsszentés közben felfedezte a szteroidok ciklopentano perhidrofenantrén vázát.

Álmomban vadkacsák gúnárokkal verekedtek a kenyérBL-ért, de hogy ki aratott győzelmet arra nem emlékszem, csak hogy valaki rinyált a végén. Ebből sokat nem tudok jósolni, viszont a meccsképre a következőre számítok, Klopp részéről semmi váratlanra, viszont nagy kérdés Poch mit rak a pályára és az első 15 perc nagy intenzitású presszingcsatájából ki jön ki jobban, ki találja meg igazán a saját játékát. Igaz egy meccsen bármi is lehet, de én a Liverpoolt tartom esélyesebbnek, egyik csapat sem fog sünbe állva védekezni, de jóval óvatosabb meccsre számítok, főleg ha nem születik elég korán gól. Nagy erősségünk lesz a felfutó szélsőhátvédeink játéka és érdekes lesz figyelni a szélek túlterhelését, hogy oldja meg a Spurs. Ha sikerül őket széthúzni, azzal jó eséllyel nyílik terület Bobbynak is. Bármi is lesz a vége, kivégzés, maciölelés vagy Hendó felemeli ez is egy dicsőséges év volt kőkemény munkával és pszichedelikus focival, semmi okunk nem lesz fejünkre húzott lebernyeggel közlekedni a nyáron.

Reméljük meglett a luxusbuszsluskulcs

Hiába érezheti mindkét szurkolótábor, hogy útelágazódáshoz értek és ha most nem nyernek, akkor rájuk ég az örök trófeátlanság billoga, nem tudom a Spursnél marad-e Poch vagy megy, de mi biztos, hogy jövünk jövőre is, ahogy a tavalyi próbahívás után itt vagyunk megint!
Ahogy az öreg székely-dakota vicc tartja:
– Mit csinál édesapám?
– BL trófeát, de ha elbaszom, még lehet paralelepipedon.