Bónusz meccsek

Na ez még nyilván nem a nagy szezon összefoglaló™ poszt-sorozat egyike, de egyébként ha teljesen véletlenül most lenne vége mindennek is, és BL elődöntővel és második hellyel lenne vége az egésznek, szerintem akkor se lennénk szomorúak. Ja, én is lázadtam elég sokat azon, hogy a szezon bizonyos szakaszaiban mondjuk úgy, hogy a mentális és fizikai pihentetés volt a fontosabb, de így nettóban nem fáj most Liveproolnak szurkolni, ami közepesen furcsa érzés.

Ez most ilyen 2 az egyben vízkőoldó és ránctalanító megemlékezés lesz, hiszen a szezon végén is maradt még miért izgulni. Ligakupa győzelem és nyolcadik hely? Lónak a fasza, két csicskupa már régen sehol, csak olyan dolgokért harcolunk, melyeknek értelme is van. Minek is a Ligakupa? Hogy aztán kiszopasson a sziti valamelyik random fordulóban, többet aztán ilyet nem. Pont, mint a bajnokságban. Okos átvezetés, mi? Szóval ezen a ponton hadd tegyem fel a kérdést, ami jópár hete foglalkoztat: nem unjátok még kurvára, hogy az összes kibaszott meccset el kell jinxelni a picsába? Rettenetes halálcsillag ez a banda, az egyetlen értelmes fegyver ellenük az okosan előkészített hidrogénbomba robbantás meccs közben. Szóval úgy néz ki, hiába lett a szezon egyébként parádésen menedzselve Klopp által, hiába tart ki a lendület és hiába lesz végtelen pontunk, sajnos a szitinek mindig lesz végtelen +1.

A Huddi, a tökutolsó anyaszomorító ellen meg pont addig tartott gólt szerezni, mint ameddig Pep bírja Sterlinggel a zuhanyzó alatt, utána gyakorlatilag 15 percen belül sikerült letekerni potmétert standby módba. Így, kb 55-60%-on karistolgatva fért ki a csapatból egy ötös, ha megint az lett volna, hogy gólkülönbséggel meglehet akár a bajnokság, akkor lehet, hogy 10-ig meg se állunk. De ez van, nem lopták a pontokat a szitiék csak a pénzt , vannak ilyen korszakai a focinak, amikor van még egy nálad is durvább csapat. Roncit is alig tartja az állandó elmebaj jobbik felén a tudat, hogy bármit is csinál, igazából ott van Lassie, aki pizzát zabál, meg kertben focizik, és herefagyasztás, meg Alien gének csontvelőbe fecskendezése nélkül is jobb nála.

Ha már Lassie (elmés átvezetés #2), érkezünk meg szezonunk másik csúcspontjához. Ha már korszakok, egy korszakosan szar Bayern, és egy default Porto kiejtése azért megugorható volt (nem felejtve, hogy a csoportkör viszont elég baszóra sikerült), ez a mostani Barca elleni dupla meccs – ha nem vagyunk totál balfaszok, és miért is lennénk – gyakorlatilag a döntővel ér fel. Ha nem lenne Lassie, és valaki előre írásba adná, hogy nem lesz fasszopó a bíró, akkor elég nyugodtan mernék tippelni 60%-ot a javunkra. De sajnos mostanában a shetland szigeteki főkönyvelő ha pizzát nem is, mostmár zsírkrétát se zabál, cserébe bármikor írja be szemrebbenés nélkül a godmode-ot a parancssorba. Nyilván Suarez és Cou is hajtani fog ellenünk, de Lajos lassan majdnem olyan dagadt lesz, mint Higany, Fülöpnek meg nem nagyon áll jól a támadó szélső pozíció. Ehhez amúgy lehet nem kell 200-as IQ, hogy ezt ne lehetett volna előre borítékolni, de jó helyre került az a dollár, amit érte kaptunk, szóval én alapvetően elégedett tudok lennie ezzel a történettel.

Ha tippelnem kéne, akkor egy elég masszív kőműves középpályát látok magam előtt, egy Buszkeccre heccelt Bobbyval az élén, sok bekkeléssel és gyors kontrákkal. Eredményt nem írok, de egy szerzett gól eléggé megtolná a szekerünket a jó irányba.