Veszett kutyák és Warnockok

Továbbjutás a BL-ben, megvertük a Dinamót és a Csirkéket, nem maradt más hátra, mint a szezon hátralévő részében hozni négy darab meccset és bízni a shitty botlásában. Ez így elsőre lehet, hogy könnyűnek hangzik, de a PL-ben a ezek a kötelező meccsek tudnak a legnehezebbek lenni.

Nem túl szép ez a kutya egyébként. Nagy darab, munkakutya, kint hagyhatod az esőben, hóban, nem érdekli a puccos kutyaház, se az omega 3-al és extra c-vitaminnal erősített, macskadarabokkal dúsított kutyatáp. Ha kell, megharap, de mivel nem túl okos, nem is valami gyors, pont olyan, mint a többi keverék dög a telepen, csak általában kicsit hangosabb. Az átlag c típusú buckalakót elijeszti, de aki komolyan meg akar bugázni valamit a raktárból, az azért be fog tudni menni. Fateromnak is volt gyerekkorában egy ilyen kutyája, Lajos. Pontosabban Lajos, második ezen a néven (akkor még nem ment a trónok, szóval lajoskettő volt a hivatalos titulusa). Fateromat világ életében kevésbé érdekelték az állatok, ezt a kutyát is úgy szerezte, ahogy a többit: Valaki bedobta a kerítésen. 60-as évek, Ajka, bányaváros, nem volt jellemző akkoriban, hogy az emberek sokat problémáznak az ilyen kérdéseken, mondjuk speciel az én családomra azóta se. Lajos II (kis kitérő: Lajos I és III szuka volt, de Faterom lélektanából már akkor hiányzott az ilyen úri buziskodásra való hajlam a névadás tekintetében) eredete nyilván kinyomozhatatlan, de volt benne pont annyi kuvasz, és még pár másik utcafronton nemesített csövesbánat keverék, hogy elég nagy és elég agresszív legyen. Annyira, hogy a környéken egyedül a folyamatosan az utcában poroszkáló ZIL-eket érezte magával egy súlycsoportban. Azok már kevésbé, meg mint mondtam már, Ajka, szóval az akkori terehautó söfőrök érdeklédősi köreinek holtterében volt Lajosunk terrotirális alapokon nyugvó agresszívkodása, ezért csak úgy simán átléptek a kérdésen. Lajoson meg áthajtott az egyik. Nagyanyám nyilván hónapok kitartó munkájával életben tartotta, cserébe utána állandóan a kerítést kellett erősíteni, mert akárhányszor teherautó jött az utcába, Lajosunk revansot akart. Nem volt okos, de nem bírta elviselni, hogy valakinek adósa maradjon. Illett hozzánk, na. (Meg szerintem a harapós Lajos történet így a Barca meccs előtt amúgy is minimum adekvát)

Na most képzeljetek el egy Lajost, amint beszopkorássza a veszettséget, majd valaki, csak úgy úri passzióból bemászik hozzá, hogy feltolja a hüvelykujját a seggébe, aminek Lajosunk alapvetően nem örül. Néger kisgyerek szaladgál a búzamezőkön, rálép a taposóaknára és Bumm, így lett a Chocapic: Warnock és a PL bírói karának (höhö) hüvelykujja és Bumm, megjöttünk a mostani meccshez.

Mert persze, idegenben játszani a PL-ben nem megy nekünk annyira idén. Ezt értsétek jól, nyilván csak a hazai meccseinkhez képest. De valamikor a shitty elleni idegenbeli meccs környékén lett zavar az erőben, jött három döntetlen és se a Brighton, se a Fulham vagy a Soton elleni meccs nem volt egy matiné. Warnock csapata nyilván Prosztó Brit Focit™ játszik: alig 40%-ban van náluk a labda (átlagban, az Anfielden alig volt 20%-ban, kettő darab kapuralövéssel, ebből egy gól), támadásban egyetlen céljuk kiharcolni pár szögletet, amúgy meg törni zúzni. Be szeretnél mászni Lajoshoz, seggében hüvelykujjal, aki fél, hogy elaltatják? Hát én kurvára nem, de nincs sajnos más választásunk.

Ráadásul mivel jövő héten Barcába megyünk, erősen meg kell gondolni, hogy kit állítunk be egy vidéki paraszt bunyóba, mert egy kipihent „A” kezdőnek is kihívás egy Barca, nem hogy kékre-zöldre rugdosott kulcsemberekkel. (Szerk: Naptár és medvék: Huddi után megyünk barcába, nyugiság van)

Marad hát a brusztolás, és szerintem egy kapkodós végű 1-2 ide az, amiben a leginkább bízhatunk.