Megérkeztünk?

Kedvenc csapatunk most már a klasszikus értelemben vett nagycsapat? Nagy kérdés. A bajnokságban végül is az űrCityvel megyünk fej-fej mellett és Klopp harmadik Európai szezonjában az EL döntő és a BL döntő után a Portót lelépve a BL elődöntőben vagyunk. Ezek pedig bizony nagycsapat ismérvek. Abból a filozófiai szempontból persze, hogy az utazás a cél és nem a megérkezés nyilván sosem tudunk megérkezni.

Nagyon örömteli, hogy az FSG és a Klopp-Edwards duó tudatos építkezésének köszönhetően lassan a feledés homályába kezd veszni a két bohóc, a majdnem csőd és az RH- időszak. Persze nekünk felejteni nem szabad.

A tábla hozzá.

A Liverpool brand tudatos építése, valamint a bevételi források tudatos kihasználása megfejelve a tavalyi BL döntős pozícióval azt hozta a tavalyi szezonra, hogy a Liverpoolnak volt a top6 csapat közül a 3. legnagyobb bevétele. A City egy cirka 10%-al a kereskedelmi masina MU pedig 30%-al előzött, de már a Chelsea elmaradt kicsivel a bevételt tekintve, ami bizony egy kellemes újdonság még akkor is, ha kellett hozzá a BL bevétel. Szerintem mindig örömteli, ha egy hosszú tudatos építkezésnek látszik a gyümölcse.

Persze a tavalyi BL meneteles nem csak a bevételeken látszik meg. Erre legjobb példa, hogy bérkiadásban a MU mögött második lett csapatunk. Ennek legfőbb oka a BL menetelés és döntőzés. Elég valószínű, hogy egy csomó játékos kapott bónuszt ennek okán. Persze az is benne van, hogy a Citynél köztudomásúan a City csoporton belül szórakoznak/kreatív könyvelnek a bérekkel. Ennek is tudható be, hogy a mérleg adatok szerint a Liverpoolnak nagyságrendileg 2szer annyi alkalmazottja volt a tavalyi szezonban, mint a Citynek. Azonban ha a lényegre fókuszálunk a bérköltés az elvárható eredménynek egyik legjobban előrejelző mutatója és ebben tavaly a második volt a csapat a top6on belül. Eme két mutató alapján már nemigen hivatkozhatunk a “kvázi csóró” helyzetünkre, hiszen mostanra már pénzügyileg is nem csak a pályán felvesszük a versenyt a legnagyobb riválisokkal. Persze még semelyik mutatóban nem vezetünk, de elmúltak azok az idők mikor jelentős lemaradásunk volt a top6 vezetőihez képest.

A megugrott bérkiadás a megugrott bevétel mellett továbbra sem teszi egészségtelenné a csapat kiadási struktúráját, hiszen még így is a bérek a bevétel 60%-az alatt maradnak. Eléggé jól mutatja a PL mennyire úszik pénzben, hogy a top6 csapat közül senki sem került a bérekre egészségtelenül sokat költők közé. A másik, amit érdemes megjegyezni, hogy a Tottenham Pochettinoval egészen elképesztő, hiszen lényegesen kevesebb bérköltésből (stabilan kb a MU 60%-a körül mozognak) mennyire megbízhatóan hozzák a BL helyeket. Minden elismerésem, hogy mennyire hatékonyan dolgoznak.

A kis intermezzo után foglalkozzunk a Porto visszavágóval is, hiszen ez a mai szösszenet célja. A meccsel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim/gondolataim vannak.

Az első félidőben persze számítani lehetett rá, hogy a Porto támadni fog és arra is számítani lehetett, hogy a Liverpool hozza a “rangadós” focit. A szokásos 4-3-3-as felállásunkkal toltuk. A kezdő egyetlen komoly meglepetést tartalmazott Origi kezdetésével. Az már egy kisebb meglepetés volt, hogy Origi nem középre, hanem a támadó sor baloldalára jött és Mané lett erre a meccsre a csatárunk. Azonban azért meglepett, hogy a Porto mennyire nekünk esett és ez mennyire rossz és pontatlan focit hozott ki fiainkból, amit néha még védekezési helyezkedési hibákkal is fűszereztünk. A 15 engedett lövés nagyon kiugró az első félidőben. A Kloppi Liverpool pont arról híres, hogy stílusánál fogva nem nagyon engedi lövöldözni az ellenfeleket. Éppen ezért 15 lövést átlagban 2 meccsen és nem egy félidőben szoktunk engedni. A rangadókon a 42%os labdabirtoklás az abszolút rendben van, de a 61%os passzpontosság azért nagyon pocsék. Egészen elképesztően könnyű passzokat is rontottak a srácok. Ez számomra bosszantó volt. Persze ez a meccs nem egy átlagos meccs volt, hiszen kieséses szakaszban kényelmes 2 gólos vezetés és 1 idegenben lőtt gól a párharc végét jelenti tudatában nem kellett a szokásos focinkat játszani. Szóval értem a dolgot, de ettől még nem volt jó a focink. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Porto sokat próbálkozott, de durván nagy helyzete azért nem igen akadt. Az idei hatékony focink megkoronázásának is lehet tekinteni, hogy az első félidő egyetlen kaput találó lövésével, ami hála a VARnak meg is lett adva el is döntöttük a párharc minden kérdését.

A második félidőben egy teljesen más meccset láthattunk. Ehhez hozzájárult Kloppék taktikai váltása is, de azt gondolom, hogy elsősorban a Porto lelkesedése fogyott el, hiszen maradt 45 percük, hogy lőjenek 4 gólt, ami a VvD, Alisson és tsa mellett eléggé kivitelezhetetlen feladat. Igazából nem is nagyon erőltették a dolgot megtört csapat képét mutatták. Kloppék meglépték a félidei cserét, mint azt gondoltam volna. Annak fényében, hogy a párharc eldőlt a fab3 pihentetése volt, amire számítottam. Nos Kloppéknak egészen más járt a fejében. Origi helyett érkezett Firmino és ezzel a csapat átállt 4-3-3-ről 4-4-1-1-re amiben Firmino lett az irányító Salah a csatár Milner a baloldali középpályás és Mané a jobboldali középpályás. A taktikai váltás fényében érthető a csere, de mondjuk power cube is le tudta volna hozni az irányító posztot, így Firminot ha akarták volna pihentethették volna. Azonban Klopp és csapata, ha vérszagot érez akkor támad. Abból a szempontból nem is bánom a dolgot, hiszen a vége az lett, hogy Salah és Mané gól+gólpassz kombóval Firmino pedig góllal végezte a meccset, ami önbizalom bombának, így a véghajrára nem rossz, mégha én inkább a fizikai fittséget választottam volna. A biztos továbbjutás tudatában Kloppék is pihentettek és adtak lehetőséget meccsfitnesszt szerezni, de nem ott és nem úgy, mint számítottam. Persze indokolt a pihentség a gólpasszkirály fullback duónak, így utólag tetszik Robertson és TAA lecserélése. Gomezt is jó volt újra a pályán látni. Milnertől is mindig jó látni mekkora király, hiszen mostani meccsen csak három poszton (8-as, baloldali középpályás és balbekk) hozta a megszokott megbízható rakkolós fociját. Hendersonról érdemes még megemlékezni, hiszen most éppen sorozatban van, hiszen megint gólpasszt adott, de nekem érdekesebb, hogy most a 4-4-1-1 jobboldali középpályás posztjára állt be teljesen jól és nem igen tűnt fel, hogy Manétól vette át a szerepet becserélésekor… Imádom, hogy esetében nagyjából mindegy, hogy jobbekket, 6-ost, 8ast vagy éppen jobboldali középpályást kell játszania, mindig hozza a tőle és a poszttól elvárhatóakat. Ebbe bele tartozik, hogyha 6-ost kell játszani akkor biza nem, hoz gólokat gólpasszokat, de ha 8-ast, akkor jönnek. Szerintem nagy király a csávó.

A második félidőben feljavult a csapat pontossága (83%os passzpontosság), többet birtokolta a labdát, mint a Porto és többet is próbálkozott lövésekkel.

Összességében egy teljesen megérdemelt profi győzelem lett a meccsből a gyenge kezdés után, ami már önmagában nem kis eredmény. Jöhet a Barcelona a BL döntőért, ahol azért a katalány csapat az esélyesebb, mivel a megnyert bajnokságban a B-C csapatukat is felküldhetik a két meccs között velünk ellentétben, akik nagy versenyben vagyunk a Cityvel, de ettől még érdekes és nem lehetetlen küzdelem lesz.