Körkérdés: Klopp

Elég régen volt már sajnos körkérdésünk. Azonban a mostani tavaszi válogatott szünet kiválóan alkalmasnak bizonyult ismét előre venni az egyik kedvenc rovatomat. Az aktuális kérdés: A Klopp éra felénél járunk. Mennyire vagy elégedett vele és mit hozhat még a jövő?

Azt gondolom, némi magyarázatra szorul a Klopp-éra fele kifejezés. Klopp eddig a Mainz és a Dortmund csapatainál dolgozott a Mainznél 7 teljes szezont és még egy kicsit, a Dortmundnál 7 teljes szezont töltött. Nálunk ez a 4. szezonja és a szerződése 2022 nyaráig szól, azaz nálunk is kijön ez alapján a megszokott 7 év körüli eltöltött idő. Ennek pedig most járunk a felénél. Ehhez persze hozzá lehet venni, hogy Klopp eddigi csapatainál elég egyértelmű pályát írt le. A Mainzot a 2. osztályban vette el, majd eljuttatta őket Európába, míg végül a másodosztályban hagyta ott őket. A Dortmundot középmezőny eleji csapatként vette át, jött két bajnoki cím és BL-döntő, majd 7. helyen végeztek utolsó szezonjában. Azaz a pálya úgy néz ki, hogy átveszi a csapatot, szisztematikus építkezéssel sikereket ér el, majd az utolsó 1-2 szezonban visszatér a csapat oda, ahol volt, mielőtt Klopp odakerült és akkor lemond/távozik. Eddig a felívelő pálya a Liverpoollal is megvan. Majd meglátjuk, hogy a leszálló ág elmarad-e és esetleg nem marad-e tovább, hiszen kora alapján (55 éves lesz szerződése lejártakor) még bőven benne lehetne pár év. Ez az én magyarázatom, de ez nem volt kiadva a válaszadóknak, így ne csodálkozzatok, ha az eredeti kérdésre kapunk választ.

Ddodi

Nos, azt gondolom, hogy az elégedettségi szintem vele maximális. Én szerettem BR-t meg minden, de ő egy feltörekvő, fiatal, tapasztalatlan edző volt, akinek volt egy jó kiugró éve, de aztán kiderült, hogy túl nagy neki a kabát. Liverpoolba egy világsztár edző kellett!

Amikor szóba került, hogy Jürgen Klopp lesz a Liverpool managere, igencsak megörültem, mert amit Dortmundban elért, az egy világsztár edzőt ígérte a padunkra. Nem is kellett csalódnom.

Sokszor persze fogjuk a fejünket, Klopp sem hibátlan (nade ki az?), rosszkor, vagy épp nem cserél, néha totál indokolatlan kezdő emberekkel állunk ki, vagy cserél indokolhatatlanul, nade ő Klopp, ő a manager, hagyjuk már meg neki.

Ezen túl viszont elhozta Liverpoolba azt, amire évtizedek óta vágytunk. Ugyan kupákkal még adós, de visszatért a foci romantikája az Anfieldre, újra imádok leülni a stream/tv elé, és nézni a fiúkat.

Amit messze a legjobban kedvelek benne, az a szentimentalizmusa. A profi, de agyelborulós kirohanásai (amik amúgy bőven csökkentek a dortmundi évekhez képest), ahogy a közönséget, a játékosokat hergeli, ahogy megöleli a játékosainkat, ahogy berohan az Everton meccs végén, az a szenvedély, amit kaptunk… Na ez kellett Liverpoolba!

Emlékszem, amikor Rafa alatt csendes gyilkosként bombáztuk le Angliát és Európát, de ő annyira más karakter volt. A mai napig az egyik kedvenc videóm, amikor egy Hillsborough emlékezésen a lelátón van, és sír. Neki ennyit jelentett Liverpool, nekünk pedig ő mindent akkoriban.

Azt remélem, hogy a mostani frigy is hasonlóan fog alakulni. Mit remélem, tudom, hogy így lesz. Amikor majd egyszer Jürgen szedi a sátorfáját (2 BL és 3 PL arany után persze), egész Liverpool sírni fog utána. De tudni fogjuk, ahogy tudtuk Beniteznél is, hogy bár egy korszak véget ért, ő mindig a család tagja marad.

A kérdés viszont kicsit rossz véget sugall, remélem nem a Klopp-éra felénél járunk. Persze minden kapcsolat elfárad, szükség van megújulásra, váltásra, de az én életemben a házasság örökre szól, csak remélni tudom, hogy a Klopp-éra is örökre szól. Nem vágyom másra, nem akarok újra építkezést, keretcserét, új hitvallást, eleget láttunk az utóbbi évtizedekben. Azt akarom látni, amit látok évek óta. Szisztematikus, okos, megfontolt fejlődést, évről-évre előrelépést, rutint, tapasztalatot mind a csapatban, mind az oldalvonal mellett. Klopp is sokat alakult a csapattal (nézzük csak meg a felállás-szisztémákat, vagy a heavy metal vs. idei foci összevetést). Hogy ezt nevezhetjük-e fejlődésnek? Kétségkívül azt gondolom, hogy igen. Szép dolog a heavy metal, de nem nyertünk vele, pusztán beértünk a top4-be, BL döntőt játszottunk, nade elég ez nekünk, Pool-szurkolóknak? Nem mindenkinek. De fejlődött a csapat, alakult a taktikai repertoár. Liverpoolban lassan 15 éve mindenki arra vár, hogy nyerjünk valamit, én azonban nem csak megnyert bajnokságban, kupákban tudom mérni a sikerességet. Szerencsére az FSG sem. Azt gondolom, ahogy az élet oly sok területén, itt is ki kell járni az iskolát, meg kell tanulni mindent, ami a végén egy sikerhez vezet. Jó úton járunk efelé.

És hogy idén meglesz-e a várt bajnoki cím? Nagy kérdés. Lassan április van, még mindig bőven nem lefutott a bajnokság, amennyiben a City előrukkol egy decemberrel, úgy simán be is húzhatjuk. De akár mi is el-gerrardozhatunk egy hátrapassznál, és kanyi munyi. Túl sok összetevős még a kérdés.

Az viszont biztos, hogy bármi is lesz az idei bajnokság vége, megint előreléptünk! Benne van, hogy ismét csak az ezüst jut nekünk, nade kit érdekel, ha a Liverpool újra a világ egyik legjobb csapata, és visszakerült oda, ahová való: bajnoki és BL aspiránsok vagyunk most már minden évben. És ezt Klopp csinálta meg nekünk! 

Konig74

2015. október 4. Mignolet, Moreno, Skrtel, Sakho, Clyne, Can, Milner, Lucas, Coutinho, Sturridge, Ings. Gomez, Lallana, Allen, Origi, Ibe, Bogdan, Rossiter a padon. Firmino, Henderson és Lovren hiányzik BR utolsó meccsének, az 1-1-re végződő idegenbeli Merseyside derbynek a keretéből. 1.5 PPG 8 forduló után. £69mm bevételi hátrány a Chelseahez, £45mm az Arsenalhoz képest a legfrissebb FML szerint. Nem hiszek abban, hogy a Pool bármit nyer a szezonban.

2019. március 17. Alisson, Matip, TAA, VVD, Robertson, Lallana, Wijnaldum, Fabinho, Firmino, Mané, Salah. Shaqiri, Lovren, Origi, Milner, Moreno, Sturridge, Mignolet a padon. Gomez, Henderson, Keita, Chamberlain hiányzik sérülés miatt. 2-1 a Fulham ellen idegenben. 2.45 PPG 31 forduló után. £7 mm bevételi előny a Chelseahez, £66 mm az Arsenalhoz képest. Hiszek abban, hogy valamit nyer a Pool a szezonban.

Ennyi minden változott, amióta Klopp itt van. Szinte minden. Erősebb keret. Brutális előrelépés a pályán elért eredményekben. A pályán kívül elértekben is. És ami a két végpontból nem látszik: egy EL és egy BL döntő és szinte biztosan egymás után 3 BL kvalifikáció. Ez felülmúlta az előzetes elvárásaimat, így több mint elégedett vagyok. Hogy mit hozhat a jövő? Most kerül win-now módba ez a keret, az elsődleges cél természetesen, hogy megszerezze a PL serleget idén vagy a következő 3 évben, de jó lenne persze a BL-t felemelni is látni őket. Szerintem mind a kettő reális cél most már. Az utolsó lépés, ennek megtörténté tétele a legnehezebb persze.

Ha a „vele” szót a kérdésben a Klopp érára vonatkoztatjuk, akkor kész a válaszom. Ha magára Kloppra, akkor ez csak egy hosszú felvezető volt, hiszen amit fentebb felsoroltam, az az egész klub érdeme, amelynek Klopp még csak nem is a CEO-ja, csak az egyik legfontosabb igazgatója. Ugyanakkor ez esetben is 2015 ősze a viszonyítási alap és az, hogy akkor hol volt a Pool. Nem az előttünk 1 vesztett ponttal vezető City, amelyik a világ összes pénzét elköltötte az óta. Kétszer.

De miért is tett meg mindent az FSG, hogy Kloppot idehozza és mit tett ő hozzá a fentiekhez? Én 4 szempontot szeretnék kiemelni, ami miatt kellett ő, és megnézni, hogy hogyan teljesített (szubjektív véleményem szerint) ezekben.

Játékoskeret: Egyrészt hoznia kellett egy vonzerőt az új játékosok igazolásához. Érkezése előtt nem csak a jó (Sanchez), de a közepes (Mkhitaryan) játékosok is inkább mentek bárhova, csak ide nem. Itt elképesztő tempóval fordult 180° fokot a világ. Igazából, amióta itt van szerintem minden komoly célpontot (Mané, Salah, Keita, Fabinho, VVD, Alisson, Fekir) meggyőzött, hogy minket válasszon. A másik a meglévő játékosok fejlesztése. Firmino, Chamberlain, Robertson, Fabinho. Itt sem lehet szerintem megkérdőjelezni Kloppot.

Játékstílus: Ez egy nagyon hosszú téma, nem is mennék bele, viszont az elképzelés teljes hiányát arról, hogy mit is akarunk játszani szerencsére azért ritkán láttuk Klopp alatt.

Klub imázs: Hatalmas a fejlődés itt is, nem csak a bevételekből, de a médiából is egyértelmű, hogy a Liverpoolt újra a legszűkebb elitben jegyzik.

Eredmények: A fejlődés folyamatossága és meredeksége is elképesztő. Azonban végül 3 év és pár hónap múlva Kloppot is majd az alapján ítélik meg, hogy mit nyert. Az egyetlenegy aggodalmam Kloppal kapcsolatban a borzalmas döntőzési statisztikája. Legtöbbször underdogként bukott döntőt, így tulajdonképpen ez nem is számít, amíg őt nem foglalkoztatja. Remélem így van, és csak nekem tűnik máshogy. Kloppnak a saját árnyékát kell átlépnie, hogy visszaemelhesse szeretett klubunkat Anglia és Európa trónjára.