Ezért.?

1965-ben nyertük meg az első FA kupát, meglepően későn hozta el a történelem. Shankly hatalmas lépései és glory victory-jai közül az egyik legfontosabb. Akkor még 6 bajnoki címünk volt, és 0 darab jegyezhető kupagyőzelmünk. Nyilván európai sikerről álmodni sem merhetett a néhai Pool-szurker, hisz akkor még csak a bajnokok mentek „BL”-ezni, néhányan vásárvárosozni vagy ne adj isten intertotózni. Szóval szökőévente ha láttál egy Fradi-meccset (élőben vagy rádión), ráadásul nem 6 őszi csoportmeccsel, hanem mindjárt ősztől kieséses szakasszal. Nem volt nagy európai meccsdömping, hogy úgy mondjam.

A kupa pikantériája viszont mindig is eltért a bajnokságétól. Utóbbinál hullámvölgyeket és csúcsokat élsz át a csapatoddal, és az – ebben a században éppen – 38-meccses dömping végén kijön a nagy számok törvénye: nyer, aki igazán erős. A kupákban viszont 1-2 meccsen nyer, akinek kiadja a kocka. Nagyobb az izgalom. Nagyobb a statisztikai zaj, mert egy kilengés után nincs konvergencia a tábla teteje felé, hanem kiesés van, elvágják a szcenáriófonalat. Ráadásul 1965-ben vagyunk, itt aztán minden csapat elindul Angliából. Zsigerien izgalmas, és így magas presztízsű.

Éltük ezt át jó pár évtizedig, viszont ahogy minden más – akár csak a fociban – ez is nagyot fordult. A Ligakupát 1960-ban vezették be, mégpedig azért, hogy az egyre nagyobb érdeklődést a futball iránt hétköznapokon is ki tudják elégíteni még egy kupasorozat bevezetésével. A 70-es évektől jött az egyre több tévé, a 80-as évektől a mezekre is reklámok kerültek, a 90-estől jelentősen bővítették a BL-játéknapokat és résztvevőket (és az angol csapatokat is visszaengedték), míg a 00-ás éveinktől az ázsiai fogyasztói bumm, szabad tőke- és játékosáramlás és hát legnagyobb influenszerként, az internet gondoskodott, hogy jelentős trendfordulókat hozzon az európai és így angol futballba is.

Na, és az FA ezt hogyan követte le kupaszervezés kapcsán? Hát lol, sehogy. Vagy talán bevezették, hogy néhol második újrajátszást ne újabbak kövessenek, hanem tizenegyesek? Gratulálok.

Mindig is nagyképűségnek tartom azt mondani, hogy az ősidőkben nem szakadtak meg, meg hogy ahhoz képest már a falig kell manapság tolni, pénzügyileg is meg izomügyileg is, bezzeg régen nagyokat söröztek, és az ale is finomabb volt. Shankly vajon nem szakadt szét, mikor hazament a gyerekeit rendbe rakni munka után? Vagy mikor Yeats késő estig edzett, rossz fényeknél? Vagy Paisley youtube nélkül próbálta meg kifigyelni a Hamburg játékát és ellenszert találni rá a pályaedzésen? Dehogynem. Ahhoz képest a mai erőnléti edzések, háttérstábi munka és a többi teljesen más dimenzió, de nem jobban, legfeljebb másképp megterhelő. Mindezt csak azért írom, mert sokszor az a mai érv, hogy bezzeg, akkor lehetett tolni a csövön minden meccsen, mert nem is fáradtak el; ma viszont már alig van lóvé a legjobbakra és vékony a pad és minden percet be kell osztani meg még Moreno szívritmusát is külön kell analizálni, stb. Nincs bezzeg. Akkor is a határokig mentek, hogy azon túl fejlődjenek, és ma is. 1965-ben is valamelyik ujjunkba bele kellett harapni: a Ligakupából kiestünk, bajnoki címet pedig nem nyertünk, pedig a megelőző és azt követő évben is sikerült. Európában viszont már a BEK-ben voltunk az előző évi bajnoki cím okán, és az elődöntőig mentünk (a negyeddöntőben a Köln ellen 2-2-es összesítés miatt pénzfeldobás döntött.)

Az FA kupa akkor sokkal többet jelentett bármelyik angol csapatnak, mint ma. Európa egyelőre csak kis exotikus jutalomjáték. A bajnokságot pedig már 6-szor hozta a Pool, kupát pedig egyszer sem. Óriási győzelem volt a Leeds ellen 1965-ben, és óriási presztízs. Ugrottunk viszont 5 évtizedet.

Wengernek az elmúlt években presztízs volt? A Poolnak, a PL-nyeretlen nagycsapatnak presztízs lenne ez egy bajnoksággal, BL-lel szemben? Please. És jön a megváltozott környezet szerepe. Egyrészt pénzügyileg jelentéktelen. Vicc-kategória mindkét angol kupa. Másrészt kit érdekel a mai nézők közül, amikor a Pool Wolves-szal játszik, mint mikor minden második nap City-Pool vagy Bayern-Real van? Na meg minden meccset ad a tv, szerinted a tömegek bármely FA-meccs elé vagy PL-BL kombóra ülnek le a szabadidejükben? Ugyanis harmadrész: a klubok a megnövekedett európai meccszámra is reagáltak. Ma ugye BL- és EL (már 1 és 2) csoportkörök vannak, a liga első 6-8 helyezettjét bevonva. Természetszerű, hogy eljelentéktelenedett ezen környezetben az FA két kiírása.

A klubok nem mocskos módon mentek el a pénz felé, abban semmi mocskos nincs. A megváltozott környezet miatt mozdult el a nézősereg, a kereslet az angol kupák irányából. És erre reagálnak a klubok. Semmi gyalázat nincs abban, amikor kvázi felad egy Ligakupa vagy FA-szereplést a Pool. A Pool, aki még nem emelt magasba PL-serleget és végignézte, ahogy Ferguson beelőzi. Mit nem áldoznátok fel, hogy ez megforduljon? A meccsszámok szerepét a szerzett pontátlagra nehéz tagadni, és ezt az akár marginális hatást is illik megragadni, és áldozatokat hozni. Az illik itt túl finom szó.

És akkor még most elkezdtünk elmenni a Nemzetek Ligája felé is, mármint az UEFA. Az FA szervezete pedig nemhogy proaktív, de még csak reaktív sem képes lenni. A fociban persze nagyon erős a hagyománytisztelet. De amikor a Ligakupa felépítését védjük, mert már majd 60 éves sorozat, akkor nem jut eszünkbe, hogy a BEK-be, de el ne felejtsük, az angol első osztály struktúrájába is keményen beleavatkoztak párszor az évek során, aztán senkinek sem jut eszébe panaszkodni, mert tökéletesen kielégítő, magasszintű futball szórakozást nyújt.

Ha engem kérnének fel (légyszi, FAszikáim), akkor a Ligakupát kinevezném dedikáltan U23-as kupává, az FA-be pedig mondjuk az Európába be nem jutókat, később kiesőket terelném. Mondjuk. És nyilván minden pénzdíj végére odaírnék egy 0-át, és a PL-hez hasonlóan menedzselném le a TV-pénzdíjakat. Mert ha ilyen szinten megváltozik az európai környezet, akkor nem lehet egy helyben állni. Az FA által szervezett bajnokság a világ legjobbja, a kupái és az ifiligája viszont szégyenteljes.

De ne legyenek álmaink, a mai felállás valószínűleg nagyon sokáig nem fog megváltozni. Egyszerűen, mert FA. És addig igenis a PL-re és BL-re (ha van) helyezzük a hangsúlyt, és veszünk el a hazai kupáktól gyilkos módon, és jönnek ki Morénós libalegelős kínmeccsek. Ok-okozat. Aki mást mondd, és ellene érvel, ő szereti a Poolt, de nem a 21. századi létben.

Minden a PL mögött áll idén, és nem csak idén, mert 29 istenverte éve nem nyertük meg. És ha Pepsi elveszi tőlünk idén is, azt is leszarom, mert ezt tényleg kurvára megpróbáltuk, és erre akkor is rohadt büszke leszek, ha nemcsak PL, de FA kupák nélkül is maradunk. De nem fogunk.

A hétfői meccsről pedig ennyit: 

Mikor nem tudod eldönteni, hogy elaludj vagy okádj