Hogyan tovább?

A Burnley vezetősége, így lassan féltávnál érdekes dilemma előtt áll és nagyon kíváncsi vagyok, milyen stratégiai döntést fognak meghozni. Az evidens, hogy a csapat idén pocsékul szerepel eddig. A 14 forduló alatt összekalapolt 9 pont édeskevés és ezzel bizony kieső helyen állnak, a középmezőnytől már most szép nagy távolságban.

Azt nagyon jól tudjuk, hogy a legnagyobb pénzügyi szakadék a világ focijában a PL és a Championship között tátong és a csapatok eléggé őrült dolgokra hajlandóak mind a feljutás érdekében, mind a kiesés elkerüléséért. Azt is tudjuk, hogy az utolsó nagy öreg (Wenger) távozása után Sean Dyche a PL második legrégebben posztján levő menedzsere. Messze ő a klub történetének, de legalábbis a modern kori történetének a legsikeresebb menedzsere. Azt is tudjuk, ő már kétszer is megcsinálta a nagy mutatványt a Burnley kispadján (feljutás a PL-be). A nagy kérdés, hogy a vezetőség ezeknek a fényében mennyire lesz/tud türelmes lenni vele szemben. A magam részéről tuti nem rúgnám ki. Egyrészt még elég nagy a tülekedés a mezőny alján, így akár a bennmaradás is összejöhet vele. Másrészt bizonyított feljutó, akinek klasszikus brit bunkerfocija tökéletes a Championship mocsarából való feljutásra. Szerintem érdekes lesz figyelni, hogy a Burnley vezetősége is így lesz-e ezzel.

A mieink kapcsán nem szeretnék belemenni az idei gyengébb támadó produkció elemzésébe jelen pillanatban, hiszen lesz erre még lehetőség. A nagy téli menetelésükben azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a kicsiket verjük üzembiztosan, bármilyen csúnya játékkal és szedegessük a pontokat szorgalmasan és rotáljunk minél többet. Ezzel eddig nincs is túl nagy hiba.

A mai összecsapástól sem várok mást. Egy bármilyen “csúnya”, de a lehető legkevésbé megerőltető győzelmet szeretnék látni. Avagy az se baj, ha nyúl, csak röfögjön.