Nagyon meh

Ennek az összefoglalónak 90 percen keresztül “Meh” volt a címe. Aztán lőtt egy gólt a Napoli.

A megérdemelt 1:0-ás vereség prototípusáért utaztunk Olaszországba. Az biztos, hogy a Klopp éra BL meccsei közül ez volt a legrosszabb, de sanszosan igaz lehet ez 2018 minden meccsére. Vannak napok, amikor nem klikkelnek a dolgok, de kompozícióval és intenzitással ellentételezni tudunk, ez viszont egy olyan találkozó volt, ami percenként egyre csak lassult és egy jobban frusztrált, hogy aztán a végén még egy értékes pontot is elveszítsünk. Holott az december elejére jól jöhetett volna.

Pedig Klopp komolyan vette ezt a talákozót, hiába került szerencsétlen időzítéssel pont a két legnagyobb őszi liga rangadónk közé. Az egyetlen Hendo – Keita változtatás mellett takkra ugyanazt a kezdőt küldte fel, amit a Chelsea ellen szombaton. Aztán úgy hozta az életke, hogy 20 perc után mehetett vissza ténylegesen takkra ugyanaz a sor, mivel a ghánai középpályásunkat hordágyon kellett levinni egy misztikus hátsérülés miatt, hogy aztán az éjszakát a nápolyi kórházban tölthesse megfigyelésen. Aki látta Naby arcát a levitelkor, annak lejöhetett, hogy akkor és ott komoly volt a dolog, az utóélet pedig jó eséllyel a hátsérülések Bermuda-háromszöge lesz: sokszor diagnosztizálhatatlan, hogy mi és meddig fog fájni, a terhelhetőséget és a top formát viszont sokáig késleltetni tudják. Keita nem robbant akkorát a szezon elején, amiben nem túl titkon mindannyian reménykedtünk, ez a sérülés pedig sajnos közelebb hozhatja azt a forgatókönyvet, hogy csalódást keltő újonc szezonja lehet Liverpoolban. Pár nap és valamivel okosabbak leszünk ezzel kapcsolatban.

A melegítés nélküli Hendo bejött és egész inspirálóan kezdett, de hamar beleszürkült abba a mezőnybe, amit a permetező őszi eső csak még tovább szedált. A Napoli jól tartotta a labdát, mi többször elszórtuk azt a védőharmadban, a Fab Three-nk pedig egyszer sem tudott meglódulni, pontatlanok voltak a passzaik és céltalanok voltak a sprinjeik. Salah egyértelmű hullámvölgyben van, Szücsi kolléga meccsnézés alatti pontos észrevétele szerint a szemei is elég táskásak mostanában, valami nincs nála rendben mentálisan. Pedig igény az volna rá. Két jól játszó poolost lehetett csak kihozni az első játékrészben, Van Dijkot és Alissont – akkor tudod, hogy szarul játszanak a Vörösök, amikor ők ketten emelkednek csak ki. Létezik egy olyan párhuzamos dimenzió, amikor a kettőből az egyik gyenge napot fog ki és már a szünet előtt rúgnak egy-két gólt Ancellottiék.

Amit immáron 3 éve bírunk Kloppékban az az, hogy szomorú első félidők után csavarnak annyit a szünetben, hogy vibrálóbb és veszélyesebb negyed óra – húsz perccel kezdjük a második negyvenötöt. Nos, ez nem hogy nem így volt most, de még vissza is váltottunk kettesből egyesbe: a második félidő szimplán vállalhatatlan volt és rá is igaz, hogy minél jobban ment előre az idő, annál rosszabbak lettünk. Mindent elmond az a két stat, hogy a 65. percben jött az első szögletünk, illetve hogy nem volt kaput eltaláló lövésünk. Egy sem.

Érezte a menedzser, hogy itt a döntetlen megtartása lehet a reális cél, amikor is a 76. percben Milly helyett Fabinhót hozta be és nem egy támadót. Ekkortájt még bőven a 0-0 volt benne a levegőben, de a Napoli egyre csak jött és jött, így amikor a 90. percben egy hátsó sori széthullás következtében Insignének csupán be kellett kanalaznia egy éles Callejon begurítást, nem igazán lepődhettünk meg. Ahogyan a Chelsea ellen nem érdemeltük volna meg az 1:0-át, most nagyon is megérdemeltük.

És ha már Chelsea, jól megmutatta az elmúlt hét, milyen gyorsan változnak a fociban a narratívák. Ami múlt kedden még elképzelhetetlennek tűnt a szezonkezdés ismeretében, most rideg valóságként lebeg felettünk: kis híján benyaltunk 3 vereséget gyors egymásutánban, és ennek olvasatában nem tölthet el minket túl jó érzésekkel, hogy a City ellen játszunk következőre. Szorongóbb pár nap jön most Melwoodban.