Delphoi Jakuzzi vol.4

Újra véget ért egy nyári ablak, újra kezdődik egy szezon. Szokás szerint belenéztünk a varázsgömbbe és elmesélyjük nektek az ott látottakat a Jakuzziból néhány igazolt hiányzóval. 

Mi lenne az álomszezon?

guthmate: Idénre két álmom van. Az egyik a bajnoki cím. A másik, hogy a Real elleni BL döntőn Salah Sergio Ramost alázó teljesítményével nyerünk.

szederbokor: ami mindig, bajnoki cím, BL-győzelem, és a United kiesése.

Glen: Bajnoki cím és csókolom.

McA: Macca felvállalja végre, hogy ez az egész Milner fanboyság csak azért van, hogy engem hecceljen vele

Szücsi: Bobby aranycipő és aranymosoly a PL trófeával

Mi lehet a realitás?

guthmate: Helyezésre vetíteni a szokásosnál is nehezebb. Azt gondolom a csapataival rendszerint 90+ felett végző Pep féle Cityt megfogni szinte lehetetlen – már-már a csoda kategória. Ez a City továbbra is, úgy néz, ki kiemelkedik a mezőnyből. Viszont az is igaz, hogy úgy néz ki a riválisainkhoz képest nekünk sikerült leginkább a keret erősítés a nyáron, így várható egyfajta előrelépés. Azt gondolom, hogy a 80-85 pont közötti sáv reális lehet, ha nem lesz extra nagy sérülés hullám. A BL-ben csoport függően, ha csak nem igazi halál csoportba kerülünk, akkor a csoport továbbjutás reális. Sőt menetelés, amíg nem találkozunk egy Atletico Madrid féle luxus busszal.

szederbokor: Nem hiszem, hogy olyan drasztikusan előrébb tudnánk lépni, mint azt sokan várják. Kiegyensúlyozottabbak lehetünk, ami mondjuk 5-8 pluszpontban megmutatkozik, meg abban, hogy senki nem lepődik meg azon, ha BL-ben elődöntőzünk, de a City nem lesz gyengébb, csak kevésbé éhes, és a BL-ben sem lesznek kisebb halak. Az álomszezonomból a BL-győzelem azért még esélyesebb, mint a United kiesése az év végén, de nem sokkal.

Glen: Bajnokságban elcsíphetjük a 80-as álomhatárt. De legalábbis a top4 harcban végre mi vagyunk az egyik legesélyesebb. BL-ben a csoportkörből való továbbjutás realitás, de minden újabb kör még mindig ajándék számomra. Az európai elitséghez vissza-átléptünk a küszöbön, de, hogy bejöjjünk a szobába, az még sok év hasonló teljesítménnyel.

McA: Inkább csak oda írok (és azt) ahol szignifikánsan eltérő véleményem van, mert így is hosszúak leszünk. BL-ben ha nem jön buzibíró™ akkor addig menjünk, amíg szembe nem jön egy tenyésztett halálcsillag (bayern, barca, psg, stb), aztán szevasz. Álljunk bele merev fasszal, és legyünk mi a focizni akarás nagykövete a világba bele.

Szücsi: Stabil top4, de inkább stabil dobogó. Egy kupa benne lehet, valami hazai, BL-ben pedig 8 között kiesünk.

Mi az a minimum, ami még elfogadható?

guthmate: A keret erősödésével a minimum szintjének is emelkednie kell. A magam részéről a 75 pont elérése – ami egy átlag PL szezonban 90+%-ban elég a top4hez – jelenti idén a minimum elfogadható teljesítményt. Ez alól egy giga sérülés hullám jelenti a kivételt. A BL-ben csoport függően, ha csak nem igazi halál csoport, akkor a csoport továbbjutás még az elvárható. Halál csoport esetében tudnék adni egy EL menetelést is.

szederbokor: Top4. Nekem ez az emelkedés tavalyhoz képest.

Glen: Tavalyhoz képest magasabb a szint, hála istennek. A minimum nálam is top4 + csoportkör továbbjutás. Viszont ez a kettő együtt még kissé keserű szájízt hagyna bennünk év végén. Valami plusz kell. Nálam ez bajnoki menetelés, valakinél újra BL. Remélem Kloppéknál nem egy végre nyerjünk kupát fa/ligakupa.

McA: Gyanúsan “könnyűnek” tűnik a top4, két új edző, Tottenham nem igazol, Mou meg nyomja a szokásos kabarét, ezért én ezen speciel aggódom egy kicsit. De amúgy igen, ha eddig 2x meglett zsinórban, akkor illene betolni újra, csak ne nyomjon senkit agyon, hogy ez már elvárás lett – ezt Kloppnak nagyon kell tudnia kezelni. Amúgy meg nyerjünk már egy kibaszott csöves faegeret vagy valamit a gálatarcsival, hogy ezt a kibaszott picsogást ne kelljen hallgatnom senkitől a következő 5 évben, ami ezt övezi.

Szücsi: Top4, és egy kupadöntő

 

Mit vársz taktikai és management szempontból a szezontól?

guthmate: Azt szeretném látni, hogy Buvac távozását ne érezze meg a csapat és ne lehessen látni taktikai visszafejlődést. Erre elméletileg Pepijn Lijnders visszatérése garancia lehet, de ugye neki a tavaszi managerkedése Hollandiában nem volt túl sikeres. Az biztos, hogy idén is két pilléren kell, nyugodjon a sikeres szezonunk: 1.: Ikarusz törés a bajnokságban konzisztensen; 2.: Okos és folyamatos rotáció, hogy ne fogyjon el a csapat a szezon végére. Mindkettő tekintetben nagyot ment a szakmai stáb tavaly. Nagyon remélem, idén folytatják, és ha lehet, még javítanak is a tavaly látottakon. Ha ez a kettő megvan, akkor annak kisebb jelentőségét látom, hogy formációkkal mennyit variálnak. Lehetőség a keret változásával adottabb, mint korábban bármikor. Életképes 4-2-2-2-t, 4-2-3-1-t, 4-1-2-1-2-t, 3-1-4-2-t, 3-4-1-2-t, 4-2-4-t mind mind fel lehet rajzolni a keretből. Azonban a másik oldala a megközelítésnek, hogy 1-2 poszt megerősítésére van attól a keret, hogy legyen olyan erős, hogy ne kelljen változtatni az alap 4-3-3-n és legyen két kezdőnyi bevethető játékos.

Glen: Én továbbra is abban az iskolában hiszek, hogy a stílus legyen meg a szertáros bácsitól Lallana melíros hajáig ugyanúgy, és azon felül még a fizikai kondícióknak kell rendben lenniük 10 hónapon át. Ezt gyakorlatilag tavaly nyáron tökéletesen valósította meg a stáb, idén pedig ugyanez látszik a tervnek, egy bővülő kerettel. Szóval fingers positively crossed. Buvac szerepét én sajnos ebben a megoldásban nem tudom kívülről megítélni. Félő, hogy nagyon ő volt az ész, de bízom a mostani szürkeállományban is. Ikaruszt törni a több gyors játékossal szerintem hatékonyabban fogunk, és ez a kurva fontos. Management szempontból még fontos megemlíteni, hogy bár minden mocskos módon rózsaszín nekünk is Kloppal meg neki is velünk, fociban sajnos kupában mérik a faszt. Én nem, de ezt a kellemetlen mögöttes dologhiányt sajnos előbb-utóbb le kell küzdeni.

McA: Én csak azt nem látom, hogy Buksic mennyire tudott visszaugatni Kloppnak, milyen volt a dinamika köztük, mennyire fogadta el akkor is a tanácsát, ha ő (Klopp) nem is értett feltétlen vele egyet. Elvileg a meccs előtti taktika begyakorlást micro szinten Piton prof csinálta, nagyon kíváncsi leszek, hogy az új Klopp széles ecsetcsapásait hogyan tudják majd lebontani. Vagy van már olyan minőség a keretben, hogy baszhassunk rá, kiderül.

Szücsi: A kevésbé gálakezdő és taktika kompatibilis arcok is sokat fognak szerepelni, gondolok itt Studge, Shaq, Solanke trióra, főleg a hazai kupákban és a BL Maribor szintű ellenfeleivel szemben. Emiatt biztosan meglesznek csavarva a meccsek akár diamond felé, akár 4-2-3-1 felé, de a taktikai felállástól függetlenül az alap taktika marad, gegenpressing, sok futás, magas labdaszerzések. Salah tavalyi szinte tökéletes szezonja után kettőzött figyelmet fog élvezni bárki is lesz az ellenfél, így ha a cipőjét köti, a kezdőkörben akkor sem hagyják majd egyedül. A felkészülés végén azt láttuk, hogy erre a válaszunk a Salah egyre szabadabb mozgásával megnyíló területek kiaknázása kulcsfontosságú lesz. Gini gólja tökéletes példája ennek a Torinó elleni meccsünkről. Nagy újításra én nem számítok, Keita hatalmas lökést ad a középpályára, Ox tavaszi formáját várom tőle már igen hamar. Illetve sokkal hatékonyabb rögzített helyzetes busztörést várok, ha tényleg a bajnoki címre hajtunk ezzel a kerettel.

 

Mit gondolsz a nyári ablakunkról? (Mit gondolsz a keret erősségéről)

guthmate: Az eladási/távozási oldalt még nem látjuk teljesen, hiszen a kontinensen később zárul az ablak, mint Angliában. Ettől még elégedett vagyok az ablakunkkal. Minden fontos hiány és vagy gyenge posztra érkezett új ember. Az érkezők mind olyanok, akik a meglevőkhöz képest jelentős minőségi javulást hoznak. Alisson, ha képes lesz a mi extrém stílusunkban megközelíteni a Románál mutatott formáját hatalmas fogás lehet. Fabinho (akinek esetében a leghosszabb beszokási időszakra számítok) esetében megérkezett az a fajta DM akiért a szurkolótábor Lucas első ACL sérülése óta sírt. Keita elvileg a tökéletes Kloppi játékos és Shaqiri meg olyan mélységet hozhat a gyorsszélső szekcióba, amit Oxtól vártam tavaly, de ő ugye nem ott bizonyult a legjobbnak. Fontos távozónk, akire nem készültünk (Can) nem volt, így mindenképpen siker ez a nyár. Tökéletesebb akkor tud lenni, ha a feleslegesnek bizonyult játékosokat sikerül a kontinensre elpasszolgatni, hiszen úgy néz ki, hogy a magasra tett eladási ár miatt jópár olyan játékos marad, akikkel egyébként nem számolnánk. Pulisic vagy Fekír érkezése számomra túlzás, amolyan olajos húzás lett volna, így igazából nem bánt. Azt gondolom, hogy elég sok érvet lehet felhozni amellett, hogy az idei keret minőségében-mélységében és mélységi minőségében a legjobb a PL érában, ami Liverpoolban volt. Azt gondolom, hogy közel tökéletes legyen ez a keret egy GYN-re és egy nem sérülékeny CB-re vagyunk.

szederbokor: Jórészt kihagytam a nyarat, így minimálisan látom csak át, de én nem vettem volna például kapust, vagy nem ennyiért. Fekirt inkább vettem volna, bár tudom, hogy a medical volt a probléma, de ha csak kockázatérzékenység miatt álltunk el az ügytől, akkor én rászántam volna 20 millát is Alisson árából, és akkor csak egy 40 millást kapust hoztunk volna. Cillesent vagy ilyesmi. Ezen kívül minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

Glen: Ez a nyári ablak kurva jó, lásd guthmate. Kapust szvsz nagyon kellett hozni, megvan a legjobb elérhető. Fekír már tényleg kissé túlzás lett, az meg, hogy orvosi kockázatok beárazása miatt nem érte meg, igazán Liverpoolos. Bánom persze, hogy nem jött, de tetszik, hogy a nagy bevétel növekedés ellenére sem veszítettük el a fejünket. Mégiscsak Edwards az agy továbbra is.

McA: Én darázok rettenetesen Lovrentől, amióta már nyilvánosan is tévképzetekkel küzd, meg hangokat hall a fejében. Ami mondjuk az eddigi teljesítményét eléggé meg is magyarázná, ha így lenne. Oda viszont van a csodaGomezünk, akiről kíváncsian várom, hogy mit fog alakítani. Egyébként jó tanuló felel: Hirtelen, higgadtan, hiányposztra hoztunk embert – külön fless, hogy a szokásos szivárogtatás és “transfer saga” helyett 1-2-3 nap alatt általában zsákban volt a kinézett mackó. Ha nem eszi meg a CB-ket a sérüléshullám, akkor kilóra jók vagyunk.

Szücsi: Rendesen baszó lett a keret. Minden posztra van két ember, kb. hasonló szinten, vagy legalább olyan ember, aki alaposan ismeri a taktikát, nem újonnan kell megküzdeni a szintlépéssel is és a taktikai elemek elsajátításával. Amit igazán jó volt látni, hogy megint nagyon hamar elkezdődtek a vételi tárgyalások, és pániknak semmi jele nem volt a nyári uborkázás közben. Minden kiszemelt elsőtarget volt, illetve Shaqirit nagyon szépen elhoztuk, szerintem bármelyik top6-os klub jól járt volna vele, nem is értem miért nem volt körülötte nagyobb nyüzsgés. A fokozódó kapushelyzetről már elég sokat írtam, így lehet vitatkozni, hogy ér-e ennyit egy kapus, de értelme nincs. Amit kiemelnék ebből a történetből, hogy itt is hamar megvolt a döntés, hogy akkor a Fekir pénz Rómába megy és az első kiszemelt kapust megvesszük. Egyik szemem sír, hogy nincs már izgi deadlány dayünk Konokjanka várással, viszont ezzel a szervezettséggel és jó végrehajtással összefügg Klopp igazolásainak sikereivel, No meg van pénz, BL és top edző kiforrott vízióval.

Mit gondolsz a többiek nyári ablakáról?

guthmate: Értem én azt, hogy a VB és az előrehozott PL ablak zárás bezavart, de több top6 csapat esetében nem értem mit csináltak ezen a nyáron.

Első ránézésre a Tottenham idei nyara talán a legérthetetlenebb, hiszen a VB-n az angol, belga, francia menetelés őket érintette a legerősebben. Sőt ugye az első 4 fordulót a stadion kései befejezése miatt idegenben kezdik, így bizony rájuk fért volna egy kis vérfrissítés. Viszont ha azt nézem, hogy a Stadionprojektjüket gyorsan ki akarják pörgetni akkor érthető az egész főleg annak a fényében, hogy a top6 gazdaságilag leggyengébb tagjáról van szó és nagyon nagy beruházásról. Elméletileg elég lehet a jelenlegi keretük, ha magasról tesznek a BL-re és az összes kupára és ráfókuszálnak a top4-re amolyan Arsenal a 2000-es évek második fele stílusban. Övék az egyik legfiatalabb edző és keret, amely most már évek óta együtt van és van még bennük egy 3-4 év, ha együtt maradnak. Ez pont elég is lehet, hogy a stadion javarészét kifizessék. No meg persze ott van annak a lehetősége is, mégha elég elenyésző, hogy elő tudnak rántani az utánpótlásukból 3-4-5 olyan játékost, aki idén bevethető és akkor tudnak menni a bajnokságon kívül más sorozatban is. Azonban az a valószínűbb, hogyha nem fókuszálnak kizárólag csak a bajnokságra, akkor egy elég rossz szezonjuk lehet.

A Chelsea az a csapat, aki a legjobban elrontotta a nyarát. Magam részéről nehezen szokom a gondolatot, hogy ez a Chelsea már nem az olaj fűtötte Chelsea és benne lehet a pakliban, hogy saját lábon állásukkal akár több egymást követő top4en kívüli helyezés is reális lehet. Az biztos, hogy idén nyáron, amit csak lehetett elrontottak. Kezdve a Sarri kinevezéssel. Sarri egyébként szerintem egy fantasztikus edző egy számomra nagyon szimpatikus játék stílussal. Viszont azt is tudjuk, hogy a Sarri-Guardiola féle játékstílus a leglassabban betanítható, főleg ha előtte lévő edzők nem ebben a stílusban játszatta a csapatot. Márpedig a Chelsea most már több mint egy évtizede Mourinhoi alapokra van építve. Reaktív foci rulez. Nos, ha egy csapat a reaktív-proaktív-labdajáratós váltást akarja meglépni az mindig kockázatos és lassú folyamat és csak akkor sikeres, ha mindent ennek rendel alá a klub. (Emlékeztetőül a City-Guardiola első szezon gyakorlatilag ráment arra, hogy betanítsa fociját Pep. A másik példa a Crystal Palack – de Boer kapcsolat ugrik be, ami ugye nagyon hasonló okokból, mint most a Chelsea-Sarri kapcsolat az első pillanattól bukásra volt ítélve) A Chelsea majdnem mindenben az ellenkezőjét csinálta, mint kellett volna annak érdekében, hogy Sarri sikeres lehessen első évében. Kezdve ott, hogy nagyon későn nevezték ki Conte helyett. Ennyi idő alatt esélytelen, hogy rendesen bele tudja a játékosokba edzeni a stílusát. A játékos kereten nagyon sokat dobott Jorginho érkezése, no meg Courtois helyett egy – ugyan ebben a stílusban soha nem védett és elég rutintalan – elméleti és statisztikai alapon a stílusba jobban illő kapus Kepa érkezésével. Nagyon kevés olyan edző van a világon, akinél a Courtois-Kepa csere nem erős visszalépés, hanem ugyan kockázatos, de előrelépés. Sarri pont ilyen. Egyébként, ha a Napoliról mintázzuk a Chelseat akkor a védelem többé kevésbé megfelelő a regista posztra van Jorginho, Fabregas. A regista testőre, avagy előre tolt védekező középpályás szerepre van Kanté (Drinkwater, Bakayoko), de a kulcs Hamsik avagy támadóközéppályás szerepre az elérhető opció Barkley és Kovacic -> no ez elsőre óriási hibának látszik. Loftus-Cheek és Fabregas mind mind limitáltan alkalmas a Hamsik szerepre utóbbi főleg a kor-sebesség kombója miatt. A támadósor ha nem megy senki a kontinensre akkor jó lehet és nem kis szerencse, hogy Pedro, Morata, Hazard már vagy a válogatottjában vagy korábbi klubjában játszott hasonló stílusban (ugyan ez mondjuk a védelem jó részéről elmondható), így nem teljesen kilátástalan a Chelsea, de furcsa, hogy akkor amikor hoztak egy olyan edzőt aki alá, hogy stílusában sikeres legyen be kellene tolni pénzt-paripát akkor inkább a távozókról lehetett hallani. Avagy hoztak volna olyan edzőt, aki illik a megszokott stílusukba és akkor érteném, hogy mit miért csinálnak.

Az Arsenal is csinált furcsaságokat, de náluk legalább korán megvolt az új edző és logikus volt a keretnek a szája ízére szabása. No meg egyébként is egy védekezőbb, reaktívabb foci betanítása elméletileg az egyszerűbb feladat. A furcsaságuk, hogy 30 év feletti védőket a PLből, amely a fizikailag legmegterhelőbb liga eladni szokás, nem igazolni, így Lichsteiner és Sokratis érkezése mégha a védelem megerősítése egy defenzívebb szemléletű edző esetében érthetően prioritás akkor is szemöldök felhúzós. Lucas Torreira azt gondolom a nyár egyik legnagyobb fogása. Az Arsenal nyarát Nzonzi vagy hozzá hasonló romboló behúzása közel tökéletessé tette volna. Azt gondolom, hogy ez az Arsenal erős lesz idén. Persze sokkal, csúnyább focival és vicces lesz a liga egyik legjobb csatárát Aubameyangot 4231 balszélsőjében nézni, de azt gondolom, eredményesek lesznek, hiszen a támadó potenciál nagy a csapatban és van egy olyan edző, aki olyan taktikát hozott, ami az évek óta legfőbb gondnak számító védekezést rendbe teszi. Elsőre ez egy jó házasságnak és jó stilisztikai váltásnak tűnik. btw milyen az már, hogy az Arsenal nem a szép fociról lesz ismert? (jó persze tudom, hogy Wenger előtt Graham alatt kifejezetten erről voltak ismertek) Nem nagy neveket nem nagy pénzért, de szerintem jól és logikusan igazoltak.

A Manchester United nyarát és szezonját nehéz értékelni. Eddig örömömre minden elemét hordozza a Mourinho féle 3. szezonos szétesésnek. Viszont ha csak azt nézem, hogy mit is és miért igazoltak akkor azt jól tették. A tavalyi szezon legfőbb baja volt náluk, hogy a Pogbából nem tudták kihozni azt, amiért fizettek. Ennek legfőbb oka, hogy Pogba rendszer specifikus játékos 3 fős középpályán támadó 8as szerepben a legjobb, minden más formáció ás szerep jelentősen visszavesz hatékonyságából. Fred elméletileg az a középpályás, akinek az a szerepe, hogy Matic és Pogba között a 3-ik középpályás legyen és lehetővé tegye, hogy 3 középpályással játszák a szezon nagy részét. Tehát pontosan azt igazolták, aki a meglevő drága sztár játékosaikból hivatott kihozni a legjobbat. Tehát ha a Mourinho féle 3. Szezon vudut kiveszem az egyenletből akkor a MU jól erősített és piszok erős csapat (persze óriási kérdés, hogy Darth Mou vudu kivehető-e az egyenletből?).

A Cityvel túl sok tennivaló nem volt idén. Mahrez jó lesz mélység bővítésnek. Azonban furcsa, hogy a két gyenge pontjukra nem erősítettek, hiszen a tavaly végig sérült Mendy mögé nem érkezett senki (jó persze Delph élete legjobbját tolta ott tavaly, de ettől még furcsa). No meg Fernardinho elé, mellé nem jött senki miután a tökéletes játékost Jorginhot elvitte előlük Sarri. Persze ők még így is kiemelkednek a mezőnyből.

A többi csapat javarészt sokat erősödött, de velük most nem foglalkoznék.

szederbokor: Többiek < Mi. Mondjuk a Citynek nem volt szüksége a váltásra, de a többiekre ráfért volna, ha nem csak túlélni szeretnék a szezont. Szerintem a Spurs még meglesz idén, a United viszont az Arsenal alá csúszik a 6. helyre, a negyedikre meg a Chelsea jön be. A Spurs spórolt a stadionra, az Arsenalnál és a Chelsea-nél nem merték kinyitni a bukszát az új edző első ablakában, Joséra meg már nem költenek a Manchesterben, lényegében ennyi történt szerintem.

Glen: Mindenkiről egy mondatban. Spurs rámegy a konzisztencia kimaxolására, ez egy ideig jól fog elsülni, de a tavalyi eredmény felülteljesítés volt statisztikailag; hosszú távon ezzel a szemlélettel süllyedésveszély várható. Chelsea-Arsenal: hurráoptimizmus lengi őket körbe az elején az új manager új aurájától, de semmi nagyívűt nem tettek ezért pad tekintetében a nyáron, az egész idényt tekintve szenvedni fognak. City: sajnos tökéletes, amit csinálnak, tavalyra felépültek, idén konzisztencia. MU: tipik Mourinho 3. szezon, csak abból is a kivénhedt típus – összeomlás, és ehhez ilyen Fredek tökéletesek.

Szücsi: Bár nem olvastam (kacsint), de ránézésre Máté mindent is leírt. Chelsea nagyon későn ébredt, de nem feltétlenül rosszul, persze ez függ még az esetleges távozóktól. Arsenal eggyel hamarabb kezdte a tervezést, valamint értékesebb játékosaik még frissek a keretben, így távozási igényük sem sok van. Pepre mondanám, hogy kimaxolta a minimalizmust, de Poch legalább ebben lenyomta (kérdés a csapat motiváltságát új arcok nélkül mennyire tudják élénken tartani, főleg Londonban, ahol azért kevésbé mély a keret), a City kontroller poszton lesz érdekes mennyire bírja Fernandinho a darálást, illetve CB poszton nem sikerült frissíteni. Manchester vörös felét pedig élmény nézni, bármilyen távozóval nagyon nagy bajban lehetnek, így viszont szinte nem is erősödtek.

Mennyi gólt fogunk szerezni?

guthmate: 91

szederbokor: 102. Miért is ne.

Glen: Mint a tavalyi szezonban.

Szücsi: 96

 

Mennyi gólt fogunk kapni?

guthmate: 30 (mert bízom Alissonban)

szederbokor: 43, de én nem is vettem volna kapust.

Glen: Kevesebbet, mint a tavalyi szezonban.

Szücsi: betörünk a 40 alá (közben megnéztem, 38-at kaptunk 17-18-as PL szezonban), úgyhogy akkor a 30 alját fogjuk megcélozni.

Ki lesz a legjobb játékosunk?

guthmate: Firmino és Keita között lesz nagy verseny. Szerintem Firmino lesz a győztes. Persze a legjobbnak járó díjakat vagy Salah, vagy Mané fogja elvinni.

szederbokor: Semmi nem szól Szalah ellen, de Mané szerintem idén nagyot üt. Ha bármi okból visszakerülne a jobbszélre, akkor őt mondanám, de mivel az Szalah helye most, ezért az egyiptomi fut be nálam.

Glen: Természetesen Lallana, de ezzel a hajjal inkább le sem kéne játszani az idényt, már most odaadnám neki.

McA: Fúúú, de nem akarom eljinxelni, de szerintem Keita lesz idén a varázsló, akit jövőre az egész univerzum le akar majd igazolni, viszont Shaki eléggé megszorongatja – márcsak az ár-érték aránya miatt is.

Szücsi: az új fab4-unk tagjai közül Firmino és Keita nagyon jók lesznek együtt, viszont mivel a melót nem éneklik meg díjakkal így Mané évének érzem ezt most