Buryfogó – avagy Mi változott az átigazolási stratégiában?

Ma délután 4kor az Angolok VB bronz meccsével egy időben játssza csapatunk a harmadik sörmeccsét helyi kiscsapatok ellen (lehet, választani ki mit akar nézni) – még egy ilyen lesz az USA túra előtt. Ma éppen a frissen a negyed osztályba kiesett Bury FC lesz az ellenfél. Elsőre szimpatikusak az edzőjük Ryan Lowe Liverpooli születés és játszott is az akadémián ennek köszönhetően nagy Pool drukker fiával ott is volt Kievben tavasszal szurkolni a csapatért. Számunkra annyi a lényeg ebből, hogy megint egy nem rugdalózós, hanem ténylegesen meccs fittség megszerzésére alkalmas meccset játszhatunk. A csapat kapcsán annyi az újdonság, hogy VvD biztos, Matip valószínűleg igen Wijnaldum valószínűleg még nem fog pályára lépni. Ennyit a meccsről.

A mai témánk köszönhetően a nyárnak az átigazolások. Pontosabban a Klopp-Edwards duó átigazolási stratégiájának változása a korábban az FSG éra alatt tapasztalthoz képest. Pontosan nem akarok belemenni, de első és másodjára is a Klopp-Edwards igazolások a megszokottnál és az elvártnál úgy tűnik, jobban beválnak. Ezt a tényt most sokkal jobban nem boncolgatom, hanem ennek okaira keresek magyarázatot. A módszertan a 3 évvel ezelőtti a Liverpool történetének nagyjából 50 évét bemutató posztban érdemes újra olvasni.

Kloppnak érkezése óta Shaqirivel együtt 16 db igazolása volt eddig. Azt gondolom a féléves kölcsön Caulker és a sokadik számú kapusnak érkezett Manninger nem sok vizet zavar. A két fiatal Grujic és Solanke azok, akik eddig nem igazán jöttek be. Karius nagyon megosztó, de a többiek alapjában véve – főleg ha a keretben nekik szánt szerephez viszonyítunk – eddig úgy néz, ki bejönnek. (Persze egy játékos igazolást teljességében csak a klubtól való távozása után lehet értékelni, ezért a Kloppi igazolások még nem értékelhetőek komolyan. -> ezért sem akarom jobban boncolgatni a ki jött be és ki nem témakört)

Érdekességként a teljes majd 300 igazolást tartalmazó tábla. A rohadt drága, avagy elit kategória a maga 1,34%-os arányával 4 db játékost takar. Stan Collymore ebben a fajta értékelésben mindig is a klub legdrágább igazolása lesz, hiszen igazolásakor ő lett az aktuális brit rekord igazolás. King Kenny, Ian Rush Juventusból való visszaigazolása és egy Tony Hateley nevű játékos tartoznak még ebbe a kategóriába. Róla érdekesség, hogy azon kívül, hogy valószínűleg most hallod először a nevét (56 meccsen 28 gólt szerzett) a korában ő volt az a játékos, akiért az akkor valaha volt legtöbb pénzt fizették ki. Kicsit olyan Anelka feelinget áraszt.

A mi változott kérdéskör megállapításához meg kell alapozni, hogy az FSG érkezése óta mi volt a norma.

A Comolli-King Kenny kor rövid volt, de volt egy csomó (11 igazolásuk). Nekik határozott elképzelésük volt, hogy mit akarnak játszani. Nagyon egyszerű és archaikus elképzelés volt. Nagy csatár-kiscsatár (Suárez/Bellamy) duóval és rengeteg beadással operáltak. Ehhez érkezett Carroll, mint a fejes király. A fejére érkező beadások biztosítására meg hozták baloldalra Downingot, jobboldalra Hendót és a középpálya közepére szabadrúgások végzésére Charlie Adamet. Az igazolásaik 82% volt olcsó és 18%-a drága (ez a 18% Carrollt és Suárezt jelenti). Az igazolásaik arányaiban nagy része majd 40%-a volt idős (26+ éves a leigazolásának évében).

A BR + TC koprodukció 3 teljes éve plusz egy nyara 33 igazolást hozott. A kezdeti tiszta és egyértelmű vízió menet közben elveszett és össze visszaigazolgatás lett belőle. Egészen addig ment a dolog, hogy mégha nem is teljesen igaz, de lehetett az igazolásokat BR vagy TC igazolás kategóriára osztani, ami piszkosul nem szerencsés stratégiai szemmel nézve. Az igazolt játékosok 91%-az az olcsó és 9%-a tartozott a drága kategóriába (Lallana, Firmino, Benteke akik kiteszik a 9%-ot). Az igazolások cc 82%-a volt fiatal (25 éves vagy fiatalabb) és cc 18%-az idős vagy idősebb (26+ éves).

Ezzel meg is van a baseline. Korábban az FSG alatt az igazolások 80-90% az olcsó kategóriába esett és 60-80%-a volt fiatal. Inkább közelebb a 80%-hoz hiszen BR-TC ideje hosszabb volt és több volt az igazolás.

Ehhez képest a Klopp-Edwards együttműködés az eddigi 16 igazolásával jelentősen eltér a korábbi trendtől. Az eddigi igazolásaik cc 56-%-a tartozik az olcsó 44%-a drága vagy nagyon drága kategóriába. (31% a drága kategória (Mané, Wijnaldum, Salah, Ox, Fabinho). Jelentős az, hogy egyáltalán megjelent a nagyon drága kategória 12-13%-al (VvD és Keita), hiszen ez korábban nem volt az FSG alatt). A korszerkezet BRhez képest idősödött, hiszen 70% a fiatal és 30% az idősebb igazolás. De ennek megértéséhez érdemes megnézni a max. 20 évesek arányát, ami Kennyék alatt 18%, BRék alatt 24%, míg Kloppékkal csak 12% (csak Grujic és Solanke). Azaz Kloppékkal lényegesen drágább és kicsit idősebb igazolásaink vannak, mint az eddigi FSG érában megszokott.

Azt gondolom az a tény, hogy kicsit idősebb (azaz játékának statisztikai trendjeit jobban mutató, nagyobb elemszámú mintával rendelkező és nem csak 1-2 kiugró szezonos) és lényegesen drágább játékosokat hozunk a fő oka annak, hogy jobban beválnak az igazolások. Számomra ez különösen érdekes/vicces, mert korábban sem Kloppra sem a Liverpoolra nem volt jellemző, hogy a drága igazolások különösen magas arányban beváltak volna. Ezért is érdemes megnézni, hogy milyen okok húzód(hat)nak meg a háttérben.

Azt gondolom, hogy nagyon sok tényező összjátékáról van szó, mint általában az életben.

Azt gondolom az egyik fő ok Edwards és a statisztikai elemző csapat, akik alaposan felmérik az érkezőket. Mivel kicsit idősebb játékosokról van szó, így kellően nagy mintákon tudnak dolgozni, hogy az anomáliákat és a kiugró szezonokat, kiugró nagy formákat ki tudják szűrni és sokkal reálisabb képet adni az adott játékos valós képességeiről.

Edwardsék munkáját nagyban segíti, hogy Kloppnak és csapatának nagyon világos képe van arról, hogy milyen stílusban akarnak focizni és ehhez nagyon világos, hogy milyen statisztikai, fizikai tulajdonságokkal és kaliberrel rendelkező játékosokra van szükség. Ez a fajta világos egyértelmű igény teszi lehetővé, hogy meg lehessen találni az igénynek megfelelő játékost.

A fizikai tulajdonságok tekintetében elég egyértelmű, hogy a játékos keresés legfontosabb eleme a sebesség, mind abban az értelemben, hogy nagy legyen a végsebesség, mind abban az értelemben, hogy jó legyen a kezdő sebesség, avagy jó legyen a játékosok gyorsulása. Ez nagyjából mindenkire igaz a leigazoltak tekintetében a két kivétel Grujic és Solanke, mert még Klavan is gyorsabb, mint Touré, akinek a helyére érkezett 4. Számú opciónak. Ez általában azzal jár, hogy alacsonyabb játékosokat igazolunk, hiszen sem Mané, sem Salah, sem Keita, sem Shaqiri, sem Wijnaldum, sem Robertson nem éppen égimeszelő. Azonban például a CB posztra ez nem igaz, hiszen Matip, VvD kifejezetten magas és Klavan sem éppen alacsony a poszthoz mérten, de ennek ellenére azt gondolom, nem tartoznak a poszt lassú játékosaihoz, egyik esetében sincsen meg a para, hogy a magas védelmi vonal mellett versenyfutások alkalmával para lenne. Fabinho is kifejezetten magas játékos (ő azért izgi, mert ennek ellenére kifejezetten gyorsnak számít a fullback múltja okán) azonban ő sem lóg ki a sebesség tekintetében főleg a gyorsulása tűnik sokkal jobbnak Canhoz képest.

Az advanced statisztikákban mérhető játék elemek közül a gegenpressing pozitívság a fő válogató erő. Erre remek példa Ox és Keita is annak ígérkezik. Emellett a támadásokhoz való hozzájárulás még a fontos.

A másik fontos tényező az, hogy drágábban igazolunk. Ennek sok oka van szerintem.

  • Az egyik ok, hogy a két bohóc utáni majdnem csődből idő volt kilábalni és felépíteni egy jól működő bevétel termelő gépezetet.
  • Egy másik ok, hogy a BR-TC együttműködés nem éppen világos igazolási filozófiája szerette a sokoldalú, sokmindenben jó játékosokat. Ennek okán igazoltak sok olyan játékost, akikről azt gondolom, hogy használható volt többé-kevésbé Kloppnak is pl.: Moreno, Clyne, Joe Gomez, Lovren, Milner, Lallana, Can, Firmino, Coutinho. No meg Hendónk aki elég vicces módon még arra lett hozva, hogy meccsenként kismillió lasztit íveljen Carrol fejére, erre meg pressingelős védekező középpályásként Klopp egyik legfontosabb játékosa. Azaz kapott Klopp egy fél kezdőnyi számára is hasznos játékost, így nem kellett teljes rebootot csinálnia.
  • Klopp hosszú távra kapta meg a bizalmat a maga 6,5 éves szerződésével. Pont azzal bízták meg, hogy 3-4 év alatt építsen egy ütőképes csapatot, amiben a legjobb, így nem kell sietnie. Nem kell egyszerre túl sokat igazolnia.
  • Kloppék a megkapott türelem miatt maguk is tudnak türelmesek, lenni, és ha valakit nagyon akarnak, tudnak, és hajlandóak várni lásd VvD és Keita.

Ezen okok mind-mind oda vezetnek, ami a legnagyobb különbség a korábbi korszakokhoz képest, hogy a legfőbb változás, hogy egyszerre lényegesen kevesebb játékost igazolunk. Kennyék a teljes szezonjukban 9 játékost hoztak. BRék a 3 teljes szezonjukban 7-8-10 és az utolsó nyarukon 8 játékost hoztak, míg Kloppék 6 (ebből egy Manninger) majd 5 és idén eddig 3 (de nem valószínű, hogy 5 érkezőnél több lesz). Ezzel, hogy egyszerre kevesebbet akarnak, és kevesebb játékos érkezik, tudnak egy-egy érkezőre többet költeni, hiszen túl nagy változás nincs az elkölthető pénzben. Korábban is volt Suárez, Sterling eladás most ugye a Coutinho eladás, ami megdobta az elköthető pénzt.

Azt gondolom, hogy a kulcs, hogy miért sikeresebbek Kloppék igazolási az, hogy egyszerre kevesebb játékost hoznak. Minden eköré épül. Kevesebb játékost egyszerűbb beépíteni, könnyebb alaposan scoutolni, könnyebb többet fizetni érte.