Statisztikai megközelítésben: Mi az, hogy jó védelem?

Ma nem volt kedvem dolgozni, így született meg ez a poszt. Alapvetően én a Houllier, Rafa érán nevelkedtem, mint Liverpool szurkoló, hiszen 1998-óta vagyok a csapattal, így nem kellene ismeretlennek lennie a jó védelmeknek, hiszen mind két Managerünk alatt inkább a jó védelem elég kevés kapott gól jellemezte a csapatot. Viszont a sok meccs nézés és a foci megértése nekem a Fonattal jött el, ami a BR, Klopp érában csúcsosodott ki mikor is a csapat inkább a jó támadásáról, mint a jó védekezéséről ismerszik meg. Az éves statisztikai értékelő megírása kapcsán merült fel bennem, hogy meg kellene határozni annak érdekében, hogy az idei védekezést tudjam jól értékelni, hogy mi is az, hogy jó védekezés? A tovább után az eredmény.

A létező legegyszerűbb / legbutább statisztikai elemzést választottam. A kapott gólokkal, meccsenként kapott gólokkal közelítem meg a kérdéskört. Az első megközelítésben az került kiválasztásra, hogy mi Liverpoolként a top4 BL indulás jegyében mozgunk ezért a Top5 bajnokság Top4 csapatának kapott góljai alapján alakítottam ki a védelmek értékelését. Azon a feltételezés mentén kiindulva, hogy a BL-ben induló csapatok jó csapatok. Az egyszerűség kedvéért azokból a bajnokságokból is 4 csapatot nézek ahonnan csak 3 csapat indulhat a BL-ben. Az időtáv kapcsán, hogy elég nagy legyen először az elmúlt 4 szezont néztem, de hamar kiderült, hogy jobban adja magát és nagyobb a minta, ha a BL 32 csapatosra emelése, azaz a mai Top bajnokságok BL indulási szabályai óta nézzük a kapott gólokat, így lett 19 szezon és 380 db egyedi érték, ami már kellően nagy minta. Mivel mind a spanyol, mind a német, mind az olasz bajnokság indíthatott már ebben az időszakban 3, illetve 4 csapatot is a BL-ben, így szerencsésnek bizonyult a PL szemléletű top4-es vágási pont.

Igazából akár az elmúlt 10 akár az elmúlt 19 szezont nézem a Top5 bajnokság Top4 csapata 0,96 kapott góllal átlagol. Azaz a nagy átlag kicsivel kevesebb, mint 1 gólt nyel meccsenként. Persze bajnokságonként van eltérés, hiszen olaszok mellet az angol csapatok a legkevesebb a német csapatok meg a legtöbb gólt kapják átlagban. Az elmúlt 10 szezont nézve szebben kijön, hogy a bajnokok átlag kevesebb gólt kapnak, sőt a pozíciók között is jobban kijön a különbség. Az látszik, hogy az elmúlt 10 évben a bajnokságaikat abszolút uraló (Juventus, Bayern) és új top pénzes csapatok (PSG) előre törésével nőtt a különbség kapott gólokban a bajnokok és a többiek között. A Wenger kupás csapatok kapott gólszáma is elsősorban a spanyoloknak köszönhetően nőtt az elmúlt 10 évben a teljes 19 szezonos mintához képest. A teljes adatbázis.

Azt már tudjuk, hogy az átlag BL aspiráns csapat 0,96 gólt kap átlagban meccsenként, ami ki is hozza, hogy az 1 kapott gól körüli csapatok védekezése átlagosnak mondható, így például az idén is sokat szidott védekezésünk a PL-ban átlagosnak mondható, hiszen pont 1 gól per meccsnyit nyeltünk, ha pontosak akarunk lenni, akkor az átlagosnál kicsit rosszabb volt az idei védekezésünk.

Az alapvető célom a magam dolgának objektívnak tekinthető megkönnyítése a célom ma. Az elit, jó, rossz védekezés megállapítására. Ehhez 0,1 kapott gólonként megnéztem az elmúlt 19 szezonban szereplő 380 csapat 0,1 kapott gólonként milyen %-os megoszlásban szerepelt. Van két kiugró csapat, akik nem kaptak még csak 0,5 gólt sem. A kapott gólok tekintetében elit védelmek végül úgy jöttek ki, hogy 0,7 gólnál 10% csak kicsit több csapat kapott kevesebbet, így ezt tekintem az elit védelmek sarokkövének. 0,8 kapott gólnál kevesebbet összességében nagyjából a csapatok 25% kapott, így ez lett a nagyon jó kategória határa. 0,9 kapott gólnál még mindig kevesebb, mint a csapatok 40%-a kapott gólt, így ez lett a jó kategória. Az átlagos a 0,9-1,09 kapott gól közötti kategória lett. A rossz védekezés amely a jó BL aspiráns vagy BL induló csapatok több mint 25%-át tartalmazza lett.

A két kapott gólokat tekintve legelitebb csapat Mourinho első Chelseas bajnoki címe és a tavaly előtti Atletico Madrid. Az elit védekezések listáján a legtöbbször szereplő csapat a Juventus 8 szerepléssel. A második a Bayern Munchen a maga 7 szereplésével. A dobogó utolsó fokára a Chelsea fér fel 5 szerepléssel, amely 5 szereplés gyakorlatilag mind a Mourinho által összerakott a 2000-es évek második felének csapatával jött össze. Az edzők közül a lista vezető ebben az időszakban Guardiola, aki nem feltétlen az elit védekezéssel van asszociálva (mondjuk a 2 Barcás szereplése a nagyobb érdem, hiszen a Barca előtte sosem kapott elit kevés gólt és utána is csak egyszer Luis Enriquével jött össze míg a Bayernnél a 3-ból 3 elit védelem szép, de előtt 2szer Heynckessel is és utána Ancelottival is megvolt ugyan ez a Bayernnek), de bizony a hatalmas labdabirtoklós stílusa neki kihozza az elit védelmeket is. Utána 4-4 szerepléssel Mourinho (ebből az egyik csak tört szezon, hiszen Granttal szerepelt többet a csapat), Allegri (Milannal és a Juvéval) és Ancelotti (az egyetlen, aki 3 csapatnál is elit védelmet hozott össze) következik. Érdemes még megemlíteni Cholot, aki az Atletical hozza a nagyon nem szép, de eredményes és kevés kapott gólos fociját most már évek óta stabilan.

Az elit védelmek listáján mink is szerepelünk egyszer, hiszen a 2005-06-os Liverpool Rafával a fedélzeten 0,66 kapott gólos átlaggal bizony felfért a listára. Rafát érdemes nálunk kiemelni, hiszen a 6 szezonjából 4 alkalommal vagy elit vagy nagyon jó szintre hozta a csapat védekezését csak az első bemelegítő és az utolsó csődszeles széteső szezonjában nem. Mondjuk érdemes megjegyezni, hogy a Rafa-Mourinho féle eredeti top4-es időszak volt az egyetlen, mikor a top PL csapatok igazán kevés gólt kaptak ez az egyetlen időszak mikor Fergusonnak is sikerült igazán alacsony szinten tartania a kapott gól számot (érdekelne ki volt ekkor a segédje). Ezen időszakon kívül csak Wenger veretlenjeinek sikerült elit szinten kevés gólt kapni. Amit ezzel mondani akarok, hogy igen Rafával volt az utolsó időszakunk mikor jó volt a csapat védekezése, de ez egyben egy PL korszak is volt, ami nem kisebbíti Rafa érdemeit, de érdemes megjegyezni. Érdekesség, hogy Houllier hozta össze a Hyyppia-Henchoz védelmet és alapvetően a védekezéséről volt híres csapata, de neki is csak kétszer sikerült legalább a nagyon jó szintet hoznia.

Egyébként egyszer a Dortmunddal Kloopnak is összejött az elit védelem.

Mondjuk, a mai fejemmel nem hiszem, hogy a Kloppi izgalmas támadó játékot becserélném a nagy kedvencemnek Rafának a stabil védekezésére.