Körkérdés – DoF játék 2018 edition

A Fekír deal orvosi utáni bukója miatt ismét aktuálissá vállt a kedvenc nyári játékunk melynek keretében a törzskommentelőink Michael Edwards cipőjébe léphetnek és bemutathatják milyen nyári változtatásokat eszközölnének a keretben. Az idei nyárra 60 millió + az eladott játékosokból álló budgetet kaptak versenyzőink. Egyrészt ennyi biztosan van a kasszában. Másrészt ennyiből nem vagy csak nagyon nehezen jön ki két klasszis igazolás, így megnézhetjük, hogy ki melyik ujjába harap bele. (A korábbi verziók 1, 2, 3)

Ddodi

Let’s play a game…

Na szóval 60M font, azaz durván 68M ojró a keret. Régebben (najó, most is) töménytelen mennyiséget managereztem, a kedvencem a cm 01/02, abban még igazán jó volt minden (kivéve persze az ellenfél noname, de élete meccsét védő kapusát, és a 20/1 kapuralövési arány utáni 0:1-et, de ki számolja ezt már…). Szóval a lényeg a lényeg, sokat böngésztem az akkori piacot, megvoltak a kedvenceim, tudtam kit kell és kit nem kell leigazolni. Igazi csodálatos DoF voltam, manager, stb. egyben, szóval nagy király voltam.

Ezzel szemben, be kell valljam, nem sok közöm van a mostani játékospiachoz, csomó olyan név esett be itt mostanában, akiről még csak nem is hallottam. Tudom, az én hibám, de a Liverpoolon kívül nem sok időm marad más meccseket nézni, böngészni ilyeneket pláne.

Na de ha már bevállaltam, gondoltam megpróbálkozom vele mégis.

Átváltottam a fontot, mert a transfermarkton euroban számol, amit nem tudom, hogy hol kell átállítani, így egyszerűbb is lesz nekem, majd a végén max visszaváltom.

Kezdjük is a játékot.

Ott rögtön, hogy én idén nem vennék első kapust. Nálam Karius nem esett ki a pixisből, én adok neki még egy évet, már csak azért is, mert ahogy nézem, olvasom, kapust csak baromi drágán tudnánk venni, amire kb. az egész összeg elmenne. Keresnék egy olcsó kapust padra, Butland pl. szerintem frankó lenne, backup-nak tökéletes. Ha tényleg Kariust akarja Klopp (és eddig akarta), akkor nem első kapus kell. Szóval -15M, mert a Stoke meg akar szabadulni mindenkitől, és csomagban Shaqiri-vel akciós. Mivel eladjuk Mignoletet a kazah sztyeppére 10M-ért, így -5M, azaz 63M a ballance. A védelem szerintem rendben van. A középpálya szépen megerősödött, ide se sok mindenki kell, bár egy kreatív csóri azért még nem ártana. Szóval akkor Shaqiri jön a Stoke-ból (ő amúgy középpályás? Vagy támadó?). Ide is besorolom mindenestre. -18M, azaz 45M a szitu most. Shaqiri egy barom, de valamiért azt érzem, hogy backup-nak tökkkéletesen beválna nálunk, már csak a Klopp-hatás miatt is.

Ha a Fekir deal tényleg teljesen off, márpedig játék szempontjából eltekintek tőle, akkor is még egy középpályást hoznék, hiszen Shaqiri nem feltétlen középpályásnak való.

A választásom az Ajaxos Hakim Ziyech-re esik. Kicsit manageresen először csak az írásokat néztem meg róla, videót ott se láttam senkiről (igaz mindenkit leigazoltam 2-3x, mire rájöttem, hogy szar…), de ezek alapján szerintem ez kell ide: bal lábas, támadó szellemű középpályás, aki (és csaltam) a videók alapján jó csapatember, de backup-nak szánom egyelőre, szokja csak a placcot. Kell a finesz, meg a lendület csereként, én tutira adnám a csókát. Az Ajaxból úgyse akkora kockázat igazolni, mint a zanzibári megye 3-ból…

Na ezzel én így középpályára megvolnék, a marokkói ára 30M, szóval 15M a helyzet. Na de, itt most eladjuk a ballasztot, Grujic mehet isten hírével, 5M-ért elszórjuk a csampóba (Stoke?), akkor maradtunk 20Millióval.

Támadósor: Sturridge (bár vérzik a szívem) off, mondjuk 12-ért el lehet sózni Olaszországba lábat törni: akkor állunk 32 millión. Solanke mehet kölcsönbe, Origi vissza. Beszélik itt-ott ezt a Martins gyereket. Nálam nagyobb rizikónak tűnik (és drágább is), mint Ziyech, még akkor is, ha a hírek szerint a Sporting bajban van. Persze, ha ingyen van, no risk, de ezt most nem fogom fel így. Ezért alternatívát javasolnék.

A futballtörténelem legje, a legeslegzseniálisabb. Bár a csapatjátéka nem az igazi, de vérbeli prolific striker, az, akinek előrebaszod a labdát, és bevágja akkor is, ha te látod, akkor is, ha csak olvasod.

Hősünk a Championship Manager történetének leghíresebb – a valóságban nem sok karriert befutó (tán mert nem fedeztem fel?) – csatára, a belorusz Maxim Tsigalko.

Tudom-tudom, kedves fonat-társak, nem vérbeli befejező csatárt keresünk, de kerüljön bármibe is, ez a csávó tud valamit, vagy nem? Nézd csak:

Engem megvett. Sokszor. Mindig. Sosem csalódtam. Az ára fals, mai áron számolva legyen mondjuk 10M. Meg is volnánk, 32-10=22M, a 60-ból tehát költöttem is, el is adtam. Jött Butland, Shaqiri, Ziyech és a belorusz isten. A mérleg pozitív, Henry örül, mi is. Szerintem jó ablakot zártunk, aztán decemberben meglátjuk.

Elnézést, kicsit elvicceltem a dolgot, de gondoltam kicsit rendhagyóvá teszem, mert őszintén szólva, a fent említett valós három igazolási opción kívül senki értelmeset nem tudok bedobni a kalapba, majd mások megteszik helyettem.

Tsigalko for president.

Robbie_Fowler

Fifa 18 by Vörös Fonat. Mehetnek a tétek, ígérgetések pozícióra, játéklehetőségre, próbálkozni, hogy minél drágábban vigyék el a feleslegeseket, stb.

Kezdeném is örök mániámmal, kattanásommal. KAPUSEDZŐT BÁRMI ÁRON! Igen számomra megkérdőjelezhetetlen, hogy a zsinórban 3 Golden Gloves-t nyerő Reina, Valero távozása után már egyet se nyert. Megkopott, eljárt felette az idő, új kapus, stb. Azért idén csak Ő lett a Seria A legtöbb gólnélküli meccsét lehozó kapusa. A Chelsea kisebb káoszát (marad-e Abra, ha marad, akkor mennyi pénzt toll a Chelseabe, távozik Courtois, ki jön helyette, mi lesz Conteval) kihasználva elhoznám a francia kapusedző „zsenit” Christophe Lollichon-t. Aki többet akar tudni róla vagy érdekli, a kapusedző kérdéskör az olvassa el a már párszor reklámozott nagyon jó írást. Evvel le is tettem a voksom, az egyik legfontosabb kérdésnél a NEM-re. Miszerint „kell-e új kapus”? Szerintem inkább egy olyan kapusedző kell, aki érti mi kell a PL-ben a FOLYAMATOS jó teljesítményhez. Szerintem csodát tudna művelni Kariusszal (BL döntőig jó volt? Legyünk méltóak a csapat „himnuszához”!) és Warddal (Gulácsival biztos, de ugye Bogdán van nálunk vele tuti nem). De ha azt mondaná, hogy igazoljunk egy 17 éves nagy reményekkel kecsegtető fiatalt (ahogy tette a Chelseanél mikor Courtois-t leigazolták) az is olcsóbb lenne, mint bármelyik most keringő több 10 milliós kapusnak az odadobása, a ki- és leírhatatlan nevű holland kapusedzőnknek. Minyon eladási listára kerül egy 20ast talán kapunk érte.

Mielőtt a többiekre rátérnék egy fontos gondolat, amit ha jól emlékszem a fb-os live-ba is érintett a Jakuzzi bölcs társasága. Klopp filozófiája, ami nem csak a gegenpresszing, hanem a játékosai, a fiatalok melletti kiállás Normal One módban. Nem örülnék, ha változtatna a fiatalok beépítésén. Szerintem Robo és TAA idei szezonja mutatja, mennyire lehet egy fiatallal végig tolni szinte egy szezont. Persze kell a rotáció, de ha egy hozzájuk hasonlóan tehetséges fiatal lenne még a poszton, akkor elégé megtorpanhatna ez a fejlődés. Én bizony azt mondom, megfordult a helyzet nem Clyne és Moreno mögé kell backup, hanem eléjük upgrade és ezek meg is vannak. Ráadásul Fabinho is tud jobb bekket játszani, tehát ott már igen csak megvagyunk. A védelem közepe érdekes. Szerintem Lovren-VVD páros idén jobban fog teljesíteni, pedig ez a tavasz se volt szar. Matip jó lesz-e rotációnak? Szerintem igen, Gomez pedig lehet 4. CB. Így sajnálatomra Klavan mehet (én tényleg megkedveltem a majdnem Ragnar-t) olyan nagy pénzt nem kapunk érte (2 milla max).

A formációnk a 4-3-3 és a 4-2-3-1 variálásával lesz megoldva. Ami magában hordoz már egy rotációt, hisz vagy csatár van fent egy középpályás helyett vagy fordítva. Fekir ügylet bedőléséig meg voltam győződve, hogy Bobby megy fel csatárba mögötte egy pokolian gyors 3as Mané-Fekir-Salah. De ugye az a fránya térd. Most két út van Klopp előtt szerintem. Az első hogy a támadó mögötti 3ba hoz, valakit Lemar, Martial (ne felejtsük debütáló meccsén milyen gólt rúgott nekünk :D és harmadik lehetne az „elbasztad Mou” igazolásoknak) vagy Bobby marad Manéval és Salah-val egy sorba és előre jön egy presszinget is komolyan vevő csatár, Solanke elé. De azért a fiatal angolnak is kell esély, mert ebbe a formációban az utolsó bajnoki meccsünkön igazán hasznosan játszott. Van ritmusa a játékának, azért mégis csak gólkirály lett az u20as vb-n és legértékesebb játékos.  Igazi gyémánt szerintem Solanke és ugye Brewster, nem kellene nagyon betenni eléjük, legyen elérhető cél először csak a kupa kezdő IX, de több is, ha bizonyítanak. Brewster pont a több játéklehetőség miatt akarna a Bundásba igazolni. A középpályán szerintem egy Hendo/Keita-Fabinho/Ox variálást fogunk legtöbbször látni (ha veszünk csatárt és a 4-2-3-1-be toljuk). Lallana erősen padra szorulhat, de nem hiszem, hogy elhagyná a Liverpoolt. A sérülése előtt nagyon is jó volt ő a középpályán, presszing is megvolt és azok a kreatív ELŐRE passzok, amik nagyon hiányoztak a kiesése alatt. De sok játék ideje nem lesz, hogy formába lendüljön és lehet, augusztus végén mégis úgy dönt a klub, hogy egy fiatalabbnak és olcsóbbnak lesz helye a padunkon. Adamet pedig eladjuk, 30 éves, szigeten belül nem számítok nagy pénzre érte, hisz fizetési igényei nem lesznek sokkal olcsóbbak. 13 millió font kb.

Ezt a kb. 95 millát egy mostani fiatal tehetségre Werner, Martial, Lemar, Asensio-ból egyet, felőlem jöhet ingyen az a szélső, akit emlegetnek, egy nagyon fiatal kapus tehetséget (ha nincs az akadémián megfelelő) és a KAPUSEDZŐRE költeném.

Szerintem finomhangolás kell, meg Klopplelkület.

YNWA

Konig74

A cél nálam 3 kapus, 9 védő, 7 középpályás és 7 támadó lenne, minél jobb minőségben persze. Először azzal szeretném kezdeni, hogy kivel számolok ehhez jövőre a mostani keretből:

  • GK: Karius, Ward
  • CB: VVD, Lovren, Matip, Gomez, Klavan
  • FB: Robertson, Moreno, AA, Clyne
  • DM: Fabinho, Hendo
  • CM: Keita, Wijnaldum, Milner
  • AM: Ox
  • LW/RW: Salah, Mané, Wilson
  • CF: Firmino, Ings

Ebből következik a távozók sora. Kölcsönben marad Grujic, kell a lábába 2500-3000 perc még idén, jövőre meg jöhet Milner helyett, ha jól sikerül a szezonja. Megy Solanke is tanulni, neki is kellenek a percek. Eladjuk Sturridge-ot, Origit, Markovicot, Mignolet és (könnyek között) Lallanát is, transfermarkt szerint értük összesen körülbelül 60 milliót kapunk, így 120 milliós büdzsével számolok.

4-5 érkezőre van még szükségünk, amivel összesen 6-7 érkezőnk lenne a nyáron, ez vállalható még. Kell 1 kapus, 1 vagy 2 AM (Ox sérülésének mértéke még nem teljesen világos számunkra) és 2 winger.

Kapusnak elhoznám Alissont 60 millióért is, ha Klopp meg tudja győzni. Ha nem jönne össze, akkor nem tudom, kijöhetne vetélytársnak. Esetleg Trapp? Jöhetne Gelson Martins (RW) és Bruno Fernandes (AM) is a Sportingból a balhé miatt ingyen. Előbbi többször volt már szóba hozva velünk, utóbbi pedig nem csak az idei Lallanánál hoz jobb számokat (eleve egy köcsög vagyok, hogy ezt megnéztem), de a tavalyinál is a legtöbb mutatóban.

És akkor itt 2 forgatókönyvre ágaztatnám a továbbiakat Fekir szerint. Nem gondolnám, hogy ilyen hosszú, hónapokig való üldözés után 1 nap alatt lemondtunk róla. A háttérben szerintem most az megy (és remélem is), hogy rengeteg külső fél bevonásával (orvosok, matematikusok) próbálják felmérni és számszerűsíteni a térde okozta kockázatot. Ha ez sikerül, akkor látok rá esélyt, hogy még érkezhet egy olyan szerződéssel, ahol a fix vételár egy része átkerül játszott meccsszám alapú bónuszokba, illetve a személyes feltételeken is változtatunk: kisebb vagy sérülés esetén kisebb fizetés, esetleg 3 vagy 4 az eredetileg tervezett 4 vagy 5 éves szerződés helyett.

Mit jelentene ez a két klubnak? Ha egy olyan trajektória realizálódik, hogy egészséges marad (természetesen akkor is ennek szurkolok, ha marad szerencsétlen a Lyonban), akkor szinte semmit, gyakorlatilag visszakapjuk az eredeti dealt. Ha viszont egy olyan trajektória realizálódik, amikor megsérül komolyan, akkor ugyan mi szívnánk, de kevesebbet, mint az eredeti deal szerint, a Lyon is szív, de kevesebbet, mintha az ő játékosuk maradt volna.

Fekir eset

Ebben az esetben úgy számolok, hogy el tudjuk hozni úgy, hogy a fix rész 40, a maradék 20-ból jöhet Shaqiri 12-ért és 8-ért egy meglepetés a TC-től a jövőre gondolva. Robertsonnak nincs testvére?

Nincs Fekir eset

Ha a kockázat elkerülés nyer Fekirnél, akkor hoznék max 60-ért egy magasabb kategóriás winger tehetséget. Goncalo Guedesnek (PSG) 1 év van még a szerződéséből, Pulisicnek és Sessegnonnak is 2, Brandtnek és Draxlernek (PSG) 3, hogy dobjak pár nevet is a levegőbe. Ráadásul a PSG-nek elvileg muszáj is eladnia az FFP miatt. Bár ezt azért hiszem, ha látom.

ClayMatthews52

Túl sok mindent nem kell ezen a nyáron már csinálni, a keret magja kezd nagyon összeállni, Kloppnál ez extrán fontos, pár darab még hiányzik a kirakósból, ők is inkább a mélyítést szolgálnák, azt pedig láttuk, hogy nagyon kell. 60 millió font+eladások állnak rendelkezésünkre, ebben pedig (gondolom) már benne van Naby Keita és Fabinho, úgyhogy velük már nem számolok.

Akiket eladnék/távozik:

Flanno, Can ment ingyé, Bogdán valszeg szintén ingyen, Mignolet-ért egy tízest bezsebelünk, Ward nálam nagy kérdés, nem vagyok benne biztos, hogy még egy szezont lehúzna harmadik számúként. A védelem egyelőre tökéletes, ahogy van, mélységben és minőségben is jól megvagyunk, itt semmit nem változtatnék. A középpályán Canon kívül Markovity tuti távozó, viszont az érte kiadott kb. 20 milliót sosem fogjuk visszakapni, számomra érthetetlen módon le lett építve, sokkal többet láttam benne az elején. Mostanra viszont ott tartunk, hogy örüljünk, ha pénzt kapunk érte, egy 5 milliót azért remélem le tudunk akasztani. Ox ugye kiesett kb. a szezon felére, így Lallanának adnék még egy fél szezont, télen az ő ügyét újravizsgálnám, mert alapvetően nálam a kora és sérülései miatt kifelé áll a szénája, akkor viszont egy kiesés elől menekülő csapatra rá lehet sózni extra pénzért. Így a kezdő rotációba van hat és fél ember (Ox), ami azt jelenti nálam, hogy Grujitytól Woodburnön át minden ifista mehet kölcsönbe, egyet tartsunk meg, aki a kupák során néha bekerülhet. A támadóknál Sturridge-ért 20 milliót be tudunk kasszírozni, Ings még egy évet kaphat, mivel ő a támadóhármas bármelyikén tud játszani – ha egészséges – a nagy kérdés itt az, hogy Origi vagy Solanke maradjon. Origi megmutatta már, hogy csereként tud impact lenni, Solanke nem, viszont Origi megmutatta, hogy kölcsönben elsőszámú csatárként szart sem ért, Solanke meg még nem, így Solankét adnám kölcsönbe, Origi maradjon cserének, ráadásul ő is kitehető akár a szélre. Szívem szerint mindkettejüket eladnám, de csendes ablakot várok ezek után, illetve nem is szeretném túlzottan felforgatni a csapatot.

Akiket vennék:

Két óriási dilemmám van, az egyik a kapuskérdés, a másik pedig egy hagyományos center. Vonzódom a magas, gyors támadókhoz, akik mind fejjel, mind lábbal képesek eredményesek lenni, de erről még le kell mondanom. Az eladások után úgy állunk, hogy van még körülbelül 90 millió fontunk költeni, értelemszerűen ebből két top játékos nem igazán jön ki, viszont az elsőszámú rotációba két ember mindenképp kell, egy kapus és egy támadó. Én a kapuson spórolnék, mivel a támadótrió mellé-mögé mindenképpen kell egy olyan kaliber, aki bármikor kezdőként bevethető. Egyszerűen azok a kapusok, akik lényeges javulást jelentenének Kariushoz képest, azok pont ebben a 70+ milliós kategóriában mozognak, amit jelenleg még nem engedhetünk meg magunknak (és valószínűleg a presztízsünk sem nagyon van meg hozzá). Ugyanígy elfelejteném a középcsapatok jobb mutatókat hozó portásait is, mert ezt láttuk már többször, hogy nem válnak be nálunk (szerintem főleg a védési stílus miatt; egy Mignolet, Pope, Butland, Bogdán stb. lassú, lábon bizonytalan stílusa nem illik a mi játékunkba, ami egy kapustól is sok, gyors irányváltást követel meg – lásd a kapusos posztot). Két nevet dobnék be, Alban Lafont és Thomas Strakosha, mindkettő mozdítható lenne kb. 20, max 25 millió fontért. Bevallom, mentális téren nem nagyon bízom az afrikai-európai (az afrikai-amerikai pc őrület után szabadon) kapusokban, ide az albán fanatizmus kell, játékstílusra pedig egy az egyben Karius, a szezon során leboxolhatják, hogy ki lesz a bajnoki, ki a kupakapus. A támadósorba mindenképp dobbantani kell egyet, Fekir az első vb meccsen nem annyira győzött meg, de érte tuti futunk még egy kört. Ha kockázatos a lába, akkor én inkább a Federico Chiesa – Christian Pulisic kettős közül mennék rá valamelyikre, illetve a Sportingos Gelson Martinsra muszáj lenne lecsapni az ottani balhé miatt. Fekir/Chiesa/Pulisic minimum az 50-60 millió körüli áron mozog még az Edwards bűvészkedéssel is, Martinsnál meg attól függ, hogy felbontja-e a szerződését. A két fő érkező (nálam Strakosha és Pulisic, ő az amerikai brandépítés miatt is fontos lehet) mellett pedig belefér, hogy aprópénzből a kisebb lyukakat végszükség esetén betömködjük, de nálam a lényegi kérdések ezzel le vannak zárva. A támadóposztokra akár Wilsont és Brewstert is megtartanám, fontos lenne elkezdeni őket beépíteni idén.