Túlparti Merenguő

Ahogy telnek a percek és az órák, ahogy közeledik a nap, úgy veszi át fokozatosan a józan gondolkodás helyét az érzelmem és a szenvedély, és ez megy már hetek óta, de a Brighton meccs lefújása óta biztosan. Talán ezzel, és csak ezzel tudnék védekezni akkor, amikor felmerül a kérdés, hogy miért a kiváló Madridi Merenguésnek jutott eszébe előbb megkeresni minket egy közös poszt ötletével, és nem fordítva. Annyira egyértelmű, annyira nyilvánvaló, csak a szemünket nem szúrta ki. Mentve a menthetőt azért jól kikérdezzük őket mi is úgy, ahogy ők minket.

Miben különbözik az idei Real a tavalyitól vagy tavalyelőttitől?

Jose: Két nyilvánvaló különbség van a két Real között. Az első a minőség mennyiségének csökkenése a padon (Morata, James, Pepe és még Danilo is ide sorolható). A másik pedig a történelmi BL-címvédés utáni jóllakottság. Igazából mi ezt a “motivációhiányt” a tavalyi évre vártuk a csapattól, hiszen a fociban ez a megszokott: nagy győzelem – gyors lejtmenet. Ehhez képest történt, ami történt. Aztán az idei szezon első szakaszában úgy láttuk, hogy megkaptuk azt a Realt, amit tavalyra prognosztizáltunk. Nézhetetlen meccsek szép számmal, meglepő és arcpirító vereségek a BL-ben és spanyolföldön egyaránt. Viszont tavaszra a bajnokságot és balszerencsés módon a CdR-t elengedve a csapat újra összeállt – mentálisan. Mert játékban azért voltak-vannak ordító hiányosságok. Viszont az egyéni kvalitások, a csapatmorál és az egyéni küzdőszellem sokszor működött tavasszal. Az idei Real gyengébb, mint a tavalyi, de a játékosok egyéni tudása továbbra is elérhető, valamint a keret tagjai nyilván fosnak Zidane killer-mellkas-fejesétől.

norma_va: A nyilvánvaló különbség természetesen a keret mélységében és minőségében található. A tavalyi kétkupás szezonunk kulcsa volt, hogy a padról Morata, Isco, James döntögette el azokat a mérkőzéseket, amelyeket a BBC vagy Ramos éppen nem tudott. Mégis, a játékunkban való változás nem a keret összetételétől függ elsősorban. Tavaly a rettentően ügyesen felfutatott BBC – amit mára már inkább feledni kíván sok-sok madridista – fegyvertára korlátozódott arra, hogy a lesvonalon állva vakarászták töküket, miközben a csapat többi tagjai valahogy igyekeztek a labdát felvinni az oldalvonal mellett, hátha onnan fejbe találják a középen ácsorgó bamba bója egyikét. Azért az beszédes adat, hogy ha jól rémlik (tudnom kellene, mert jómagam bányásztam ki anno az adatot), mindössze 1, maximum 2 angol csapat ívelt többet a PL-ben, mint a Real a La Ligában. Nos, hál’ istennek ezt a srácok szépen elfelejtették, bár továbbra is igaz az, hogy a támadásaik nagy részét a szélről középre belőtt labdák képzik. Azonban Isco szerepeltetése a kezdőben sokkal több játéklehetőséget is biztosít a csapatnak. Bár kevés a begyakorolt figura támadásnál, sz’al annyira nem nehéz középen megfogni a Realt, hiába a minőségbéli ’aztakurva’, ha falba ütköznek, rögtön megy is a passz a szélre.

Raulitás: A játékoskeret minőségének csökkenése, és az ebből adódó elcseszett rotáció miatt nincs olyan mély és formában lévő padja a csapatnak, mint tavaly volt. Persze a gálakezdő mellé a kispadról tud érkezni Bale, Asensio, Lucas, Kovacic vagy épp Nacho, akik közül többen a legtöbb BL-csapat kezdőjében ott lennének. De a bajnoki címhez és a BL-győzelemhez ennyi játékos kevés volt, főleg, ha bekalkuláljuk CR őszi betlijét, és Benzema szokásos teljesítményét. Ezek miatt nem tudott működni Zidane hipsztereket megszégyenítő minimalista hozzáállása a kisebb csapatok ellen. Ezen felül a nagyobb meccsek közül többön is eltaktikázta magát (kicsit a Juve elleni visszavágón, bár ott baromi peches is volt a csapat), különösen a Bayern elleni meccsek alkalmával.

ReAlantos: Tavalyelőtt, a tavaszi BL-kezdés előtt vette át Zidane a csapatot, aki akkor egy óriási mentális lökést adott a gárdának. Ott még próbáltuk arra fogni a taktika hiányát, hogy újonc edző, nem ismeri még tökéletesen a csapattagok kvalitásait, és inkább a jelenlétével próbálja segíteni a srácokat. Ekkor még megkérdőjelezhetetlen volt a BBC (Bale-Benzema-CR) kezdőbeli tagsága.
Eljött a tavalyi év, és vele az eddigi talán legjobb szezonunk. Nem azért, mert dupláztunk, hanem mert annyira brutálisan domináns volt a csapat. A fontos meccseket szinte kivétel nélkül behúzta, rengetegszer került elő az ún. “mentally strong” kifejezés, amely a hajrában megszerzett pontokban materializálódott, és mindig volt olyan ember a cserepadon is, akire lehetett számítani.
Én már a tavalyi döntő előtt kijelentettem, hogy bizony vissza fogjuk sírni azt a keretet. Minden posztra volt a kezdőn kívül még legalább egy klasszis ember. Idén talán ez hiányzott a csapatból, talán ezen úszott el a bajnokság. Elment a Danilo, Pepe, James, Morata négyes, akik azért, valljuk be, a legtöbb csapatba beférnének. Ők a feszültségcsökkentés jeligével távoztak, és ez olyan jól sikerült, hogy néha a leghalványabb ingert sem véltük felfedezni senkin a csapatból. A fiatalítás egyelőre befürdött, mert a nagy ígéretek alig kaptak lehetőséget (kivétel talán Asensio, de ő már tavaly is ott volt a húsosfazék közelében).

A kérdésre válaszolva, az idei Real abban különbözik a tavalyelőttitől, hogy nincs meg az a nagy lendület, amit Zidane-tól kapott a gárda akkor. A tavalyitól pedig abban, hogy nincs az a brutális mértékű merítési lehetőség, ami akkor rendelkezésre állt. Viszont tavalyhoz képest az is különbség, hogy ez az egyetlen sportszakmailag is értékes trófea, amit megszerezhet a királyi gárda ebben a szezonban, így rendkívül felértékelődik a győzelem.

Sultan: Idősebb lett a gárda, fáradékonyabb, és kiszámíthatatlanabb – de nem a jó értelemben. Azt a fajta a minőséget, mellyel egy top csapat ellen nyerni lehet, már tavalyhoz képest sokkal ritkábban tudja hozni a csapat. Csak reméljük, hogy a BL-döntő egy ilyen kivételes nap lesz!

Zizou: Idén a hullámvölgyben a völgy mélyebbre sikeredett, mint azt korábban bárki gondolta. Nehezebb is volt kikecmeregni belőle. Amikor az egyéni teljesítmény a béka segge alatt van, akkor kellene a rendszerre, taktikára hagyatkozni, de ennek hiányában nyűglődés van. Ez volt idén. Zidane már az elejétől az egyéni teljesítményre, villanásokra alapozott, mivel felismerte a játékosok minőségét. Így nem fektet túl nagy hangsúlyt a szervezettségre, a taktikára. Másrészt tavasszal sem volt akkora a javulás, mint előző idényben. Tavaly hatalmas fegyvertény volt, hogy Zidane a kulcsmeccsekre összerántotta csapatot, és roppant magas koncentráltság párosult a remek egyéni teljesítményekkel. Idén ez is jóval haloványabb.


Mi lehet az a kulcspont, ahol megnyerhetitek, és ahol elveszíthetitek a döntőt?

Jose: A Ti vesztes meccseitekből kell okulnunk: oda kell adnunk nektek a labdát. Klopp alatt a Pool jobban szereti és tudja az üres területet használni, mint a labdatartást. A mi keretünk komplexebb – ezért a mérkőzésen Zidane-tól várok több változtatást, ha megköveteli a helyzet. A Ti csapatotok viszont hatékonyabb. Ezért is fontos, hogy ne akarjunk dominálni. Csak irányítsuk a meccset, de “labda nélkül”. Tartsuk kontroll alatt az ellenfelet úgy, hogy két védelmi vonallal biztosítsuk be magunkat. Futni mi is tudunk: Lucas, Asensio, Bale, de még CR és Benzema sem lassú. Meg kell nyerni a meccset a Ti játékotokkal magunknak. A másik, ami a meccset hozhatja az a többnyire lenézett, de igenis fontos rutin, ami a BL-re és a döntőkre érvényes. A mi keretünkben kevés olyan játékos lesz, akit korlátoz majd a BL-döntő hangulata. Lehet viszont, hogy nálatok lesz ilyen player.

norma_va: Mindkét kérdésre az a válaszom, hogy a bal oldalt. Azaz Marcelo oldala lehet a kulcs a Real újabb történelemírásában, illetve a szopóálarcot is ott kezdheti el felcsatolni Klopp Szalah segítségével. Ha kicsit tágabban értelmezem a kérdést, akkor úgy gondolom, hogy annak az edzőnek a csapata fogja megnyerni a döntőt, amely kellőképpen hajlandó (és tud is) igazodni az ellenfélhez, illetve a döntő körülményeihez, miközben hű tud maradni a saját játékstílusához is. Zidane a pragmatikus edző, felismeri általában, hogy mit kell játszania ahhoz, hogy legyűrje a soron következő csapatot a cél érdekében. Rá kell vennie a Poolt arra, hogy kezdeményezzenek ők, hogy legyen náluk a labda. Ha a Real belemegy egy futkározó játékba, akkor felállástól függetlenül fogja faszra húzni Szalah-val kezdve az egész Liverpool támadósora a fehérek védelmét. Summa summarum: a Real fegyvere a Pool ellen az lehet, ha feladja a labdabirtoklást, nem támad le magasan, mint az augusztusi spanyol Szuperkupa döntőin, hanem kivár. Kivár, és nyomást helyez Hendersonékra a középpályán, illetve TAA-ra a szélen.

Raulitás: Leginkább Zidane és Cristiano. Ezen a két emberen kívül idén a koncentráció és a motiváció hiánya volt a leginkább problémás, de ezekkel nem kéne gondnak lenni egy BL-döntőn. Ha Zidane olyan szinten elszexuálja a taktikát, mint a Bayern ellen, akkor nem igazán lesz ebből tizenharmadik. De ha rá tud érezni annyira Klopp játékára, mint tavaly és idén Allegriére, akkor komoly esélyeink lehetnek. A másik Ronaldo, aki olyan, mint egy szenilis öregember, ha dugni akar: vagy elfelejti bevenni a viagrát, és totál használhatatlan, vagy sokat vesz be és úgy túlpörög, hogy mindenhova céloz, csak oda nem ahova kéne. És van az ideális állapot, amikor bevesz egyet, és még mindig az egyik legjobb lövő a városban.

Ahol megnyerhetjük, nos. Első a rutin. A Pool történetének második legjobb AA monogramú jobbekkje (Arbeloa <3) [ <3 – a szerk.], Robertson, Karius mind nem túl rutinos játékosok, de a keret többi tagja közül se sokan jártak még ezen a szinten. A mi oldalunkon ellenben a gálakezdő minden tagja már a második-negyedik BL-döntőjére készül kezdőként, ami a különbséget is jelentheti egy kiélezett meccsen. A második nyerő pont a királyiaknál a középpálya lehet. A Kroos, Modric, Isco, Casemiro négyesből minimum hármat (bár Casemirónak biztos feküdne a PL stílusa) valószínűleg minden Pool-drukker elfogadna bármelyik jelenlegi középpályás helyett. Nem ügyetlen játékos Milner, Henderson, vagy Wijnaldum (Ox. se, csak ő sérült), de egyikük sem világklasszis. (Itt jegyzem meg, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy Klopp mit hoz ki Keitából. Szerintem nagyot fog ütni nálatok.)

ReAlantos: Ennél a kérdésnél nem (sem) tervezem feltalálni a spanyolviaszt. Olyan aspektus, amin javunkra dőlhet el a találkozó, véleményem szerint kettő van (van persze millió és egy, de ezt a kettőt érzem dominánsnak). Az első: a csapat mentális állapota. Ez talán az elmúlt 2-3-4 év legkiegyensúlyozottabban meglévő skillje a Realnak. A srácok elhiszik, hogy tudnak győzni, és ez rengeteg plusz energiát mozgósít, lásd például a Decima Ramos-fejesét. A második egy sokkal inkább kézzelfogható pont: a Kroos-Modric páros. Ha ők jó napot fognak ki, akkor szinte lehetetlen megverni a Realt.

Amin elveszíthetjük, az pedig az évek óta botrányos védekezésünk. Ramos és Varane is rengetegszer tolta Hero-módban csak a szezont tekintve is, de a döntőn elég lehet egy hiba is bármelyiküktől, hogy az elöl ragadó szélsőhátvédeinkről már ne is beszéljek…

Sultan: Van a csapatnak egy BL gombja, amit néhányszor meg lehet nyomni egy szezonban. A lehetséges nyomások száma véges. A kérdés az, mennyit használt el Zidane. A Real mellett a tapasztalat, a rutin, és az egyéni képességek szólnak. A Pool most a gyorsaságot, a lerohanást, a lendületet képviseli, ilyen értelemben két különböző értékhalmaz csap össze. Az első gólnak most különös jelentősége lesz, különösen, ha a Real szerzi azt. Ha a fehérek jutnak előnyhöz, valószínűleg lecsökkenthető, vagy felszámolható az a tér, melyből a levegőt veszi a Pool támadótriója. Ha a vörösök szerzik meg a vezetést, akkor azt gondolom, egy taktikus játékkal behúzhatják a BL-t. Vagy legalábbis ebben az esetben lesz rá a legnagyobb esélyük.

Zizou: A Poolnál rettentő fontos a három középpályás munkája, illetve az egész pressing. Ha ez nem működik megfelelően, vagy az ellenfél át tudja játszani, akkor nagyon sebezhetőek. Így ez mindenképp nyerő faktor lehet, ahogy az egyéni teljesítmények is. Valamint nyugodtan és türelmesen kell játszani. A Pool el fog fáradni, erre kell alapozni és kihasználni.

Ha a Real nem szeretne kikapni, akkor két dolgot kell megtennie. Pontosabban hármat.

  1. Átadni a területet a Poolnak. Drasztikusan csökkenti az angolok lehetőségeit.
  2. Az elfutásokat le kell követni és szigorúan le kell szerelni ezeket a próbálkozásokat.
  3. Nem szabad váratlanul eladni a labdát.


Milyen játékképre, felfogásra, meccsre számítotok?

Jose: Azt várom, hogy a saját védőharmadunkban szerzett labdával elsőre induljunk meg a kaputok felé. Ha nem sikerül végigvinni a kontrát, akkor tartsuk meg a labdát, passzolgassunk nyugodtan. A Ti részetekről az első pillanattól agresszív labdaszerzést várok, keresni fogjátok a labdás játékosaink körül a területek és passzsávok szűkítését és a megszerzett labdából a rendezetlen védelmünkre rárohantok. Számomra az az egyik legérdekesebb kérdés, hogy ha az első gólt mi lőjük, akkor a két csapat hogyan fog reagálni? Ezt nem tudom, de izgalmas a téma. Ha Ti találtok be elsőnek, akkor a meccs képe nem fog változni. Zidane nem szokott hirtelen változtatni, Kloppnak pedig nincs oka változtatni. Nem hiszem, hogy csontzenére kellene számítani. A mi meccseink közül ritka az, amikor minden a bíróról szól (de ha igen, akkor vagy a BL-ben van meccsünk, vagy a Barcával :D ) és Klopp sem arról híres, hogy Cholótól kér segítséget a harcmodor pontos beállítására. Szerintem az elmúlt évek legszebb, de legalábbis legtisztább BL-döntője után fogunk inni. Vagy ezért, vagy azért.

norma_va: Az elején nem hiszem, hogy egymásnak esne a két csapat, ez pedig a Poolnak fog kedvezni. Szerintem ebben az esetben a Real túlságosan belelovalhatja magát az első percekben, és úgy fognak kettőt kapni, hogy Marcelo egyszer sem ér vissza védekezni. Ez inkább a rémálmom, mintsem az elképzelésem a forgatókönyvről. Egy dologban biztos vagyok, mégpedig abban, hogy mindkét csapat fog gólt lőni. Úgy gondolom, lesznek olyan periódusok a mérkőzés során, ahol a Real támad le és szorítja be a Poolt Karius elé (hmhm, azt azért jó lesz nézni, bocs). Viszont abban is biztos vagyok, hogy az angolok is oda fogják szögezni a kapu elé a madridiakat (ezt már azért nem annyira). A Real nem tud eredményt tartani. Kontrákkal meg már messze nem annyira veszélyesek, mint mondjuk 5-6 éve, tehát azért ettől sem kell feltétlen összefosni a piros gatyát. Úgy érzem, hogy a Poolnak több esélye van kiegyenlíteni egy gólos hátrányból, mint a Realnak fordított esetben. Sokakkal ellentétben nem várok túl nagy tűzijátékot, maximum 3-4 gólon fognak osztozni a csapatok és nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amelynél a mérkőzés jelentős része unalomba fulladna. Zárásként annyit azért hozzáfűznék a gondolataimhoz, hogy bár szar érzés lenne elbukni egy döntőt, a Liverpool győzelmének fogok tudni örülni. Nem aznap este, és másnap is nehézkes lesz, de Klopp csapatainak mindig szurkolok.

Raulitás: Gyors, de időnként lassú meccsre számítok, ahol nem a francia csapat fog dominálni. Kiegyenlített küzdelem után egyértelmű győztest várok. Vagy nem. Csak könyörgöm, a bíró ne egy inkompetens barom legyen.

ReAlantos: Mindkét csapat gyors, viszonylag kevés passzal operáló játékot űz általában, tehát kevésbé a labda birtoklására törekednek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem fognak egymásnak esni, és rögtön az első percekben szétszakítani a pályát. Én taktikusabb játékot várok, amely mindkét csapat erősségeit ki fogja hozni. Azaz a Poolnál a Mané-Szalah páros szaladgál majd el a védők mögé Firminóval támogatva, a Realnál pedig többnyire Kroos és Modric dajkálja majd a bogyót. Bár az eddigiek alapján talán sok gólra van kilátás, szerintem 3-nál nem fog többet lőni a két csapat összesen. Remélem, a Real neve mellett lesz a több a lefújáskor.;)

Sultan: Azt gondolom, a taktikai egymásnak feszülés miatt, nehezen megítélhető a játék várható képe. Nem zárom ki, hogy sokan meglepődünk majd. Azt pontosan tudjuk, hogy mit játszott a két gárda abban a sorozatban, míg idáig eljutott, de ezt az edzők is tudják, és megpróbálják majd kifogni a szelet egymás vitorlájából. Előzetesen mindenki egy nagyon élvezetes, gyors döntőt vár a csapatok eddigi teljesítménye alapján, aztán lehet, hogy a taktika megöli majd a show-t. Biztosra vehető, hogy egyik csapat sem meri majd felvállalni a “csak mi rúgjunk eggyel többet, más nem számít” taktikát, az edzők a védelmeket próbálják majd rendbe tenni, még az is lehet, hogy sokkal lassabb meccs lesz, mint az általános várakozás.

Zizou: Intenzív első 20 percet várok. Már ami a Poolt illeti, ugyanis nagy pörgést vizionálok a részükről. Fölényben lesznek, de bízom benne, hogy a hibákat a habfehér együttes fogja kihasználni. Jó lenne azt látni, amit a Manchester United bemutatott, mivel akkor Klopp alapos bajban lesz, amire nem nagyon lesz ellenszere. Ideges angolokat, nyugodt spanyolokat várok. Ja, és kiváló formaidőzítést Zidane-tól.

Who are ya, úgy amúgy?

A Madridi Merengués története 2014-ben kezdődött, amikor az ősblog bezárta kapuit. Az addigi szerzők nagy része már nem tudta vállalni a szerkesztéssel járó plusz munkát, így egy új csapat kezdett el kibontakozni, főként az addigi kommentelőkből.

Így került a szerkesztők közé norma_va, Sultan és Zizou, majd nem sokkal később Jose is. A korábbi tagok időnként be-besegítettek, de egyre inkább ez a négy úriember alkotta a kemény magot. Ők pedig végül tavaly nyáron döntöttek úgy, hogy vérfrissítésre, de még inkább létszámnövelésre van szükség, hogy a heti rendszerességgel jelentkező feladatokat minél profibban el tudják látni.

Ekkor szerkesztői posztra írtak ki pályázatot, melyen Raulitás és ReAlantos is megfelelt, így felvételt nyertek a brigádba. Ily módon alakult tehát ki a jelenlegi csapat.

Erényünknek tartjuk a sokszínűséget: inkább reál- és inkább humán beállítottságú is van köztünk, de persze mindenki Real-beállítottságú. Hatan hat irányban gondolkodunk, de ez is segíti a közös munkát. Van, aki már a Vidi elleni ’85-ös döntőt is követte közülünk, és van, aki már az első galaktikus éra után csatlakozott be igazán.

A hatból négyen ott voltunk a tavalyi döntő vetítésén a Tüskecsarnokban (én, ReAlantos akkor még mezei kommentelőként), és kevés nagyszerűbb érzés van annál, mint amikor a frissen megismert példaképekkel és kommentelőtársakkal egymás nyakába ugrotok egy-egy gólnál. Abból pedig várhatóan mindkét oldalon lesz azért… :D

Rövid bemutatásunkat így egy tanáccsal zárnám, aminek nem feltétele a Real-szimpátia: ha tehetitek, menjetek el egy közös meccsnézésre, mert rengeteg olyan impulzus érhet titeket, amit máshol nem tapasztalhattok meg!

Szombatig jó készülődést, színvonalas posztokat kívánunk nektek (nincs kétségünk, hogy az utóbbiak megvoltak és meglesznek)! Ja, és persze konstruktív vitát a kommentmezőben, bár amennyire látom, azzal nincs probléma amúgy sem. ;)

Részünkről azért továbbra is „Hala Madrid”!


Jól mondja a kolléga (akinek és akiknek nagyon köszönjük a válaszokat), menjetek meccsnézésre, mert tökéletes buli. Előtte pedig nyugodtan olvasgassátok, vagy legalábbis ne feledjétek a felvezető posztokat.

Ez a klub elesik, feláll és visszaüt