Drop it

Két gól, két gólpassz a képen. Kétszer két gól és két gólpassz. Dupla dupladupla. És ez elvileg még a labdarúgás nevű sport.

De hogy valójában micsoda, arról halvány fogalmam sincs. Pedig egészen focimeccsnek indult ez az egész, az első 20-25 percben tényleg foci volt az amit a pályán láttunk. Két jó csapat kóstolgatta egymást, lövés itt, lövés ott, elbalfaszkodott helyzetek és védések (Ox sérülés, és utána 5 perces roadshow a hordágyon a pálya körül), de minden a helyén. Tempó van, nagy hanyagság nincs, teljesen jól indult a meccs. Aztán jött valami egészen más.

Lehet csak túl fiatal vagyok hozzá, vagy csak nagyon elkapott a flow, de olyat, mint a 30. és a 70. perc között volt, olyat még életemben nem láttam. Ilyen nyers, de mégis a tökéletességig csiszolt, egyszerre tüzes és hidegfejű játékot talán tényleg soha. Persze biztosan volt ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló, a Jupp-féle Bayern is kábé így alázta porba Pep Barcelonáját 5 éve (úristen, már öt?), és már az is a tiltott gyümölcs édes íze volt minden direkt focit szerető embernek, de ez most nekem mégis más, mégis új volt. Egészen egyszerűen azért, mert most a saját csapatom hajtotta végre ugyanazt.

És ezt már a City ellen is ugyanígy leírhattam volna – főleg az első meccsen, még ha ott kevesebb varázslat is volt, mint tegnap -, és ez az igazán szédítő.

Persze ez a csillogás nem a semmiből jön. Mint minden csodához (más nézőpontból katasztrófához), így ehhez is egy különleges konstellációnak kell összeállnia, amiben a nézőpont mindkét oldalán meg kell lennie a kiváltó okoknak.

A jelen esetben kell az, hogy valaki vagy valakik valamihez értsenek, és kell az is, hogy valaki elbasszon valamit. Ha kicsit értesz valamihez, és valaki kicsit baszik el valamit, akkor is lehet csodát tenni. Nem világrengetőt, de a Celtic is verte 2-1-re hazai pályán a Barcelonát 90 perc alatt 166 passzal. Ez is lehetséges.

De ahhoz, hogy a tegnapi 40 mámoros perchez hasonlót összehozz (vagy ha már példaként feljött a Bayern-Barca 7-0, akkor ahhoz), ahhoz kell egyik oldalról a minőség, és a másik oldalról pedig egy komoly elbaszás.

De lehet nagyon is érteni hozzá. And cousin, business is A-boomin’!

Egyiküket se lenne értelme már kiemelni, úgyis mindenkit tudja, látja, érzi, hogy mi ez az egész, de most mégis megteszem egy kicsit

Kezdve mindjárt Manéval, aki egy kicsit kilóg a sorból már a szezon szintjén is, és tegnap is kilógott, de ez az egész kilógás leginkább csak azért van, mert a Fab4-ból Fab3 lett a szezon közben (Cou számai már nem korrigálják az átlagot), és mert Szalah már nem csak a szurkolói objektivitást, de a téridő kontinuumát is elferdíti már a jobbon. Egyéként Mané nagyjából ugyanolyan szezont fut, mint tavaly, kábé ugyanannyi gól és gólpassz a bajnokságban, ráadásul a gyengébbik oldalán. Csak most egyszerűen más lett a mérce.

Szalahhal most nem is foglalkoznék különösebben ebben a kiemelésben, úgysincs értelme a teljesítményével foglalkozni. Foglalkozik vele az egész világ. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amennyire dekoncentrált volt sokszor a WBA ellen, és amennyire nem ment az ő által megteremtett szinten neki a játék szombaton, most annyira odavágott szegény Romának.

És akkor természetesen ott van Firmino még a háttérben, aki két méter magasan, mégis a radar alatt tud pörgőrúgni. Firmino egészen elképesztő előkészítő és labdamegtartó munkát végzett most a Roma ellen is, Szalahhal abszolút egy lapon említhető szinten játszott. Hiába húzta fel többek között ellene is a Roma a három belső védőjét, ha Szalahra és Manéra is figyelni akartak – és illik -, akkor ezzel az egésszel akaratlanul is Bobbynak teremtettek több helyet. Pedig még csak szüksége sincs rá feltétlenül.

Az eredeti gondolatmenetre visszatérve, szóval igen, megvolt a minőség nálunk. De ahhoz, hogy egy ennyire klasszikus meccs kerekedjen a kedd estéből, kellett egy főbűn a Romától is, ezt pedig Di Francesco szállította.

Egyáltalán nem látom, hogy mi volt a megfontolás akkor, amikor a háromvédős rendszert rajzolta fel a táblára a bajnokságban általában használt 4-3-3-uk helyett. Amikor ezt először megláttam, akkor még örültem is, hogy áh, nem 3-5-2 ez, hanem sima 5-3-2, ami Kolarovot és Florenzit majd visszafogja támadásban, de még ez sem volt igaz. Di Francesco két lábbal beleállt a saját hülyeségébe, 3-5-2, semmi busz, magas védelmi vonal, és neszebazdmeg. Ha a Barcelona ellen ez volt a csodafegyver, akkor miért ne használjuk még egyszer. Mondjuk ezért ne.

Viszonylag jól kivehető a kis ábrán is, hogy Szalahot nem Kolarov fogja nagy átlagban, hanem inkább a belső védő Jesus, ez pedig már önmagában is egy egyenlőtlen küzdelem, hát ha még a közelbe jön Firmino is, hogy kialakuljon egy 2-2-es játék. All the bests. Sniff.

A 67. percben aztán Jesus lehozásával a Roma vissza is állt a megszokott 4-3-3-as rendszerére, és bár kapott egy gyors szögletgólt (mi pedig a 75. percben lehoztuk Mot), de stabilizálta a rendszerét, és ott abban a pillanatban véget is ért az aranyélet. Pep az előző körben 45 percnyi előnyt adott a rossz taktikájával, Di Francesco 70-et. Ezeket a hibákat/bűnöket pedig maximálisan meg is büntettük. 3-0, 5-0.

De ‘bokor, mi ez a hurráhangulat? Rohadtul nem 5-0 lett a vége.

És valóban nem. Az inga a végére visszalendült, ki is purcantottuk egy kicsit magunkat, le is cseréltük a fő rettegésfaktort, és a Roma is észbe kapott. Ez együttesen elegendő elegy volt arra, hogy Lovren hibáját két tökéletes érintéssel (maga a passz és a lövés) büntetni lehessen, illetve az utolsó 20 perces balfaszkodást úgyszintén. Ez pedig 5-2, és semelyik irányban sem érdemtelenül. A bűnök egyszerűen csak elnyerték a büntetésüket, beállt az egyensúly a rendszerben. Két jó csapat találkozott, elég jók ahhoz, hogy képesek voltak méltóképpen büntetni a hibákat.

Ez pedig a végére igazságot szült. Ami történt, az jól történt úgy, ahogy. Az 5-2 egy keserédes, de csodálatos eredmény, jelentős előny, és mégis intő jel. Nem csak azért, mert a Roma innen egyszer már megcsinálta az előző körben, hanem azért is, mert visszahúz a földre, beláttatja még a kétségtelenül meglévő határainkat.

Ha majd ezeken a határokon képes lesz túlnőni a Roma jövő szerdán, akkor basszameg, meg is érdemlik a BL-döntőt, és akkor majd mi is megérdemeljük a bukást.

Ha azonban nem… és nagy ez a ha, és nagy ez a nem. De ha nem…

akkor szól majd még a Drop it.