Hegymenet

– Az út maga a Kő. A kiindulópont is a Kő. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján. Minden lépésed maga a cél.

A férfi gyanakodva tekintett rá. Megváltozott a hangja, amikor megszólalt:

– Hát mégis van cél?
Paracelsus felnevetett.

– Rágalmazóim szerint, kiknek számánál csak az ostobaságuk nagyobb, nincsen cél, ezért csalónak neveznek. Nincs igazuk, ám nem lehetetlen, hogy álmodozó vagyok. Tudom, hogy „van” Út.

Többedszerre rajzolom már fel Borgestől a Paracelsus rózsáját (fordítója Scholz László), de egészen egyszerűen mindig aktuálissá válik. Így vagy úgy, de mindig itt van.

Most éppen túl vagyunk az utam ezen szakaszán más eszközöket használok” fázisnál, most masszívan a kikövezett úton állunk. Előttünk a hegy, a lelkünkben a mélyvörös lendület, a fejünkben pedig egy kis félelem.

https://twitter.com/Koloholic/status/983632129190965248

És akkor előttünk a hegy, a fejünkben pedig a mélyvörös lendület.

Végül pedig már csak előttünk a mélyvörös lendület.

És a lábunk alatt még mindig az út. Az az út, amiért sokat harcoltunk, ami egyszerre volt cél és eszköz, és amin most a következő lépcsőt megtéve olyan pontra juthatunk, amiről még csak nem is álmodtunk.

És persze, félünk, akkor is félünk, ha nekünk áll a zászló, ha mi vagyunk az esélyesek. 3-0 ide, egyetlen lőtt góllal sok mindennek vége lehet. Pihentebbek is vagyunk, morálisan kevésbé lettünk a hétvégén kibillentve, és még csak nem is az oroszlán barlangjába megyünk, de félünk. Mert mindig félünk.

Pedig ez itt már a jutalomjáték. Ez a szakasz az optimista cél volt (avagy a realista, nézőpont kérdése), innen minden más csak ráadás már, és pontosan így is kell felfognunk mind a mai City-meccset, mind az elkövetkezőket ha lesznek. Ez már a jutalom.

Aki ennek ellenére, vagy épp emiatt nagyon pörögne már, és nagyon nem bírja már átcsatornázni a napi feszültségét, az nézzen kicsit unalmas BL-es promóanyagot, egy elég jó videós elemzést a odavágóról, vagy a 31+6 idei BL-gólunkat, de egyet semmiképp se felejtsen el a ma estére. Történjék bármi, nekünk, mezei szurkolóknak a célunkat már megvalósította a csapat. Itt vagyunk, itt lehetünk, és akár még ennél is tovább maradhatunk. Ez pedig maga a paradicsom, mert nekünk az út a cél.