Kitekintő

Ma a West Ham csapatát fogadjuk. A mérkőzéssel magával nem nagyon akarok foglalkozni, hiszen kis milliószor meg lett már énekelve milyen a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok ellen meccselni.

Számomra sokkal izgalmasabb az, hogy most éppen egészen jól állunk a tabellán. A tabella alapján és a szezon trendjeit figyelembe véve a 2-5 hely között bármi lehet a szoros versenyben. Azt tudjuk, hogy nekünk igazából bármilyen eredmény jó lesz a tabellán, ha a gép nem az 5. helyet dobja végül. A nagy kérdés innentől kezdve az, hogy milyen kilátásaink vannak a tapírfaszméter jó végén végezni az elég sokmérkőzéses szezonunkban. Azt hiszem, egészen nyugodtan számolhatunk úgy, hogy a Porton túllép a csapat a BL kieséses szakaszban, így jutunk el oda, hogy minimum 53 meccs lesz ebben a szezonban a BL szereplés függvényében. Az 53 meccs az PL top csapatoknak egy egészen átlagos szám, amivel azt akarom mondani, hogy még nem vészesen sok, de biza nem is kevés. Azt gondolom egy ideális világban egy Liverpoolnak valahol az 55 meccses terhelés környékére kell tudnia kalibrálnia a kapacitásait. Ez eddig egészen jól megy, hiszen jelenleg pontban 2 PPG-n áll a csapat a szezonban, ami mint tudjuk a PL TOP4 küszöb érték, tehát eddig minden szép és jó.

Ma a bizakodásra okot adó tényezőket, trendeket akarom össze szedni, hogy mik mutatnak abba az irányba, hogy a tapírfasz jó végén végezhetünk.

  • Egyrészt a hazai kupákból sikerült kellően hamar kiesni az összesen játszott 3 meccs kellőképpen szimpatikusan alacsony szám.
  • A BL-ből 3 vagy esetleg több meccs van vissza, de ez a szezon eddigi részéhez képest már nem akkora nagy igénybe vétel, ha minden jól megy nem lesz már túl sok heti 2 meccses hetünk.
  • A hazai kupákból főleg a FA kupából való korai kiesés előnyeit most februárban élvezhetjük, hiszen összesen 4 meccsünk volt/lesz ebben a hónapban. Most éppen 10 nap is akad a BL meccs után a pihenésre felkészülésre. A december-januári rohanás után biztosan jót tesz egy lightos hónap a csapatnak a szezon hajrá szempontjából.
  • A csapat folyamatos fejlődést mutat eddig Klopp alatt, hiszen az első szezonban 1,65, majd 1,96, míg idén már 2 a PPG mutató.
  • A bajnoki tabella szempontjából a „rest of the league” elleni, avagy Ikarusz törős meccsek a fontosak (Top6 ellen 10 meccs a többi ellen 28 meccs -> nem nehéz kiszorozni hol szerezhető több pont) ebben pedig sokkal szebb és látványosabb a fejlődés Kloppék alatt. 1,66 PPG, 1,92 PPG, 2,21 PPG szezonról szezonra látszik a fejlődés. Az előrelépés tagadhatatlan, így Kloppék az egyik legnagyobb félelmet cáfolják velük szemben, ha az idei teljesítményt tudják tartósan hozni, akkor azt gondolom hosszú távon sikeres lesz a Klopp éra.
  • A másik nagy félelem Klopékkal szemben, hogy az őrült ünnepi szezonhoz hogyan tudnak alkalmazkodni. Nos, idén kifejezetten jól sikerült téli pörgés. Főleg a tavalyi mélyrepüléshez képest.

Alapvetően nem szeretem a havi bontású megoszlások, mert semmi érdemi nem változik csak attól, mert a naptár szerint már másik hónapot írunk, viszont arra szerintem nem rossz, hogy amolyan görgő átlag jelleggel a forma ingadozásokat kicsit kiegyenlítettebben tudjuk nézegetni.

A szezont kirobbanó formában kezdte a csapat. Ami viszont örömhír, hogy az Angliában sorsdöntő november-január időszakban kifejezetten jól szerepelt a csapat, hiszen a legjobb PPG számok erre az időszakra esnek. Azt gondolom ez kulcs fontosságú lesz a szezon egészére nézve.

A védelmünket ismerjük nem túl hatékony, hiszen ellenfeleink piszok kevés lövésből szereznek nem kevésnek számító gól mennyiséget. Ez már évek óta így van, de azért isten igazából sok gólt a szeptemberben kaptunk, valamint az augusztusi és januári kapott gól mennyiségre nem lehetünk büszkék, de alapvetően november-december, de még októberben is rendben volt a kapott gól mennyiség.

A támadósor az, ami idén repíti a csapatot. Az elmúlt évek Liverpooljai alapján ez mondjuk nem túl meglepő. Azt gondolom Salah, Firmino, Coutinho idén nagyon tolja/tolta. Coutinho kiesése – aki idén az egyik legjobbunk volt – teszi kicsit bizonytalanná a jövőbe tekintést, de azt gondolom, hogy távozása óta Mané – akinek addig kifejezetten csendes idője volt – előrelépése megnyugtató ebből a szempontból, de szükség lenne még Lallanára is.

Azt gondolom egész szezonban a Tottenhamet és a Cityt leszámítva dominálni szoktuk az ellenfeleinket ez meg is látszik a meccsenkénti lövés mutatókon. A támadósoron a szeptemberi mélypont látszik nagyon. Coutinho távozása eddig nem okoz egyértelmű visszaesést – mondjuk januárban nem szereztünk túl sok gólt, de február a Porto feldarabolásával már egészen jól fog mutatni. Nagyon remélem így is marad.

A szezon hátra levő részére vonatkozóan azt gondolom, ha nem produkál a csapat egy egészen meglepő BL menetelés, akkor nem kell azzal kalkulálni, hogy a szezon vége túl sűrű lesz meccsterhelést tekintve. Azt is gondolom, hogy amit Coutinho távozásával vesztett a támadó sor azt a védelem VvD érkezésével megnyerte, így elvileg, ha a támadósor teljesítménye visszaesik – amire egyértelmű jelek eddig nem mutatnak – azt elvileg a védelemnek tudnia kell majd ellensúlyozni. Azt is gondolom, bár ezt inkább csak remélem, hogy az idei gödröt letudtuk szeptemberben és októberben, így a szezon hátra levő részét tudjuk 2 PPG környékén hozni és akkor nem lesz gond a tapírfasszal. Ehhez Kloppék Angliához való egyre jobb alkalmazkodása minimum nagyon is bizakodóvá tesz.