Mintha már láttam volna valahol

Az újévet egy Burnley elleni idegenbeli túrával kezdjük. A csapatbuszra felpattanva azonban jónéhány olyan arcot látunk, akik marha ismerősek már valahonnan, korábbról. Ezzel buékol Szücsi és Gringow!

Javier Mascherano

Mascherano a gépészmérnök, aki a főiskola harmadik féléve előtti nyáron kitalált egy innovatív kompakt béka emelőt, elmesélte a szemeszter nyitó sörözésen, majd azt követően csendben végignézte, amint a kollégiumi szobatársa szabadalmaztatja és multimilliomos lesz belőle. Évek múltán erőszakba torkollott szeparatista tüntetés szervezés miatt állították elő.

Yossi Benayoun

Benayoun a kémia-matematika szakos középiskolai tanár, akit egy kiskorú tanítványával folytatott viszony felfedését követően kitiltottak a közoktatásból. Később felmentették, mivel az utólagos vizsgálat szerint a kapcsolat időszakában már betöltötte a 16. életévét a lány. Yossi viszont azóta sem tért vissza az országba, az utolsó pletykák szerint egy oregoni vidámparkban dolgozik.

Christian Poulsen

Poulsen a skandináv glam metál szcéna egykori sikercsapatának a gitárosa, aki a második albumot kísérő tagcseréket követően rossz ütemérzékkel kivárta, amíg a dán jogvédők jogerősen bizonyítani tudták az első kislemeztől datálható többszintű plagizálásokat. Később kokainfüggősége miatt elvonóra vonult, a terápia alatt pedig egyedüli aláíró maradt abban a produkciós cégben, amire a perköltségeket ráterhelték.

Charlie Adam

Adam az agglomerációbeli vágóhíd éjjeli őre, aki mögött a gyártelepen éjjelről-éjjelre alvilági szereplők fordulnak meg és olykor komoly zajt is csapnak, de ő nem nagyon tudja, mi van.

Mohamed Salah

Salah az Üllői út elején lévő török étterem mindenese, aki megkér arra, hogy egy giroszért cserébe hadd parkoltassa a hagymát és a zöldségeket egy éjjelre a pincédben. A második ilyen kérésnél az eurót is elkezdi jól váltani. Igaz elsőre német márkát kínál.

Gini Wijnaldum

Wijnaldum az alsónadrág fotómodell a nagyvárosok főterein lévő legnagyobb épülethálókon, akinek a mosolya elhomályosítja a környék összes lámpáját, villanyát és csillagát. Akár meztelen is lehetne a képen, azt se venné észre senki, mert nem lehet elsütni a tekintetet A Mosolyról. Naponta koccanásos balesetek százait okozza világszerte. Próbálnának másra figyelni az emberek, de nem lehet.

Jay Spearing

Magaluf scouse helytartója, illetve Liverpool elsőszámú utazási ügynöke. Utazási irodáját anyai nagyapjától kapta fiatalon, kárpótlásul, hogy édesanyja a terhesség alatt sem jelentkezett alkoholelvonóra. Így nem csoda, hogy a suli után ez lett az élete. Hamar megtalálta a piaci és egyéb réseket, ahol az egység sugarú angol tramplikat csábítja a mediterrán szerelem ígéretével. Két laki életét egyedül mája sínyli meg, mert a csoportos tárlatvezetések során mindig hálás karokba, combokba omlik.

Raul Meireles

Raul egész fiatalon a taxizást választotta hivatásául. A kezdeti lelkesedés és szabadság után azonban szembesült az éjszakai nagyváros mocskával és hiába várta, az esőt nem tisztította meg azt. Szerencséjére azonban meglátta a fényt még az aranylövés előtt és a fiatal korú prostituált aki utoljára szállt be az autójába lett a mentsvára. Azóta a város leghipszterebb kertésze lett, saját virág üzeltében a szőlő bonsai csak egy a különlegességek közül, amire a csőnaci és a szakáll mellett felfigyel a betévedő.

Roberto Firmino

Bobby rendőr karrierje példásan indult Miami külvárosában, hamar felfigyeltek tehetségére felettesei, majd titkos akcióba szervezték. Öt év alatt épült be az alvilágba, elnyerve a legbelső körök bizalmát is. Szerepe teljesen beszippantotta, ő lett a legnagyobb drogbáró a keleti parton, miután leszámolt egykori kapcsolattartó kollégáival.

John Arne Riise

Pizzafutár, rossztanuló, vízszerelő, ingatlanos, medencetisztító, ügyvéd, kertész, orvos és autószerelő. A háromlábú norvég, aki az amerikai pornóipart leigázta, majd a férfi pornószínész hiány okozta válságot meglovagolva Japánba helyezte át hadiszállását. Így az első autofellációra képes színész lett a szigetországban.

Steven George Gerrard

Gerrard az ingatlanos, aki temetésre is vajszínű ingben, szürke zakóban és slim fit farmerben jár, a friss özvegyeknek pedig kockázatos vidéki társasház befektetéseket ajánl a toron saját maga mellett.

Dühöngés itt