Mariborozás

 

Még ez volt a jobbik eset, hogy időben beütöttük a busznak az ablakát, így nem arról kell most nyekegnem, hogy mi van a kötelező pontokkal, meg sok helyzettel, meg kapufával, meg az élettel. Mint minden ilyen meccs, ez is egy gólig tartott, utána már csak az volt a kérdés, hogy mennyit fogunk mókázni a csehszlovák debrecennel.

Több szót nagyon nem is érdemel. Mármint annyiban azért de, hogy valahol jót tesz a lelkemnek, hogy láttam a csapatomat hozni a kötelezőt. Innentől kelleni fog még egy sima Sevilla verés idegenben, aztán a Moszkva ellen hazai pályán már tényleg mehet fel a mikiegér kezdő. És mivel ez a meccs bonyolultságában kb. pont tatyirádió szellemi színvonalát hozta, és sem bírom megállni, hogy ne csavarjak egyet az összefoglaló talapzatán, és ne vegyem kézbe a pontosztás fáradt formátumát, ami más blogokon azért eléggé dívni szokott. Ami egyébként általam a legsittesebbnek tartott megemlékezési forma a meccsről, de az effort / fontosság skálán valahol mégis most ez tűnik a legjobb megoldásnak. Pontok nélkül, nyilván.

Ikarus: Igazán menő BL csapat külön BL kapust tart, germanoid Brad Pittünknek viszont csak arra kellett figyelnie, hogy ne essen ki a wax a hajából meccs alatt. Egy érdemleges beadásba sikerült beleütnie reflexből, nyilván jó is lett volna kapásra, azon kívül meg sok dolga nem volt. Ja de, fantasztikus férfiembernek kellett kinéznie, azt meg a meccs fontos szakaszaiban is tudta hozni.

Trent: Támadásban baszó, meg rá – szöges ellentétben mondjuk Matippal és Grujic-tyal – sikerült felzsírégetni pár kiló izmot, így egyelőre egész vállalható fullback alternatívának tűnik. Védekezésbeli vakramászkálása nem nagyon domborodott ki, rántott egy jó gólpasszt is, jár a keksz.

Matip: Elegánsan botsáskázta végig a meccset középen, passzolni tud, legjobb CB-nk. Akkor vesszük majd csak észre igazán, hogy mekkora kincs ő most, ha megsérül (merthát előbb-utóbb meg fog) és összeáll majd a félelmetes Lovren – Karak tengely.

Karak: Ilyen meccsekre tökéletes, szerethető kihipózott Tourénk, életének fő problémája is hasonló: Egy normális világban ő lenne a negyedik számú CB az ilyen lófasz meccsekre, az élet viszont a második pozícióba emelte, ami szerintem pont annyira hiányzott neki, mint a pöcse végére egy köröm. Az élet alatt Kloppot értem, nyilván.

Muréna: TT bal lábbal, jó beadás, jó előrejáték, védekezni meg tudott a románok ellen, amennyit kellett.

Hendó, Gini: Fontos szerepük van a játékban, hiszen diktálják a játék tempóját és fazont szabnak a csapat előrejátékának. Magyarul: Lófaszt nem csináltak, de azt hatékonyan, és eltoszogatták mindig addig a labdát, amíg valaki végre úgy nem gondolta, hogy kezdeni kéne vele valamit.

Milner: Dani eljinxelte a tizijét, amúgy egész jókat esett, meg volt egy albán helyi erő, aki proper módon fel is baszta az égig, na az a csoki lesz az új legjobb barátom. Igazi kőműves játékot hozott, bár nekem hiányzott belőle egy-két vaskosabb kartecsni lendítés.

Can: Az ember. A legenda. A szobor. A tökéletes férfi. Fociról továbbra is mindent tud, baszó szerelések, okos becsúszások, testömeggel töketlen törtetők terrorizálása, támadásban mutatta a fukkot, mindezt zsigeri eleganciával és hibátlan hajszerkezettel. Életem, hősöm, szellemállatom, és sajnos ő lesz a második lieblingem, akit ilyen rövid időn belül elveszítek. A jövő Liverpooljának gerince lehetett volna, elmegy inkább igazi kupákat nyerni wenger- és buzikupák helyett. Jövőre a Nice mellé a Juve streameket is hergelhetem majd, miközben nem lelek gyógyírt szomorú szívem fájdalmára. :’(

Szerk: Ja igen, és még Milner szarul lekészített labdáját is letámasztottta fához. Örömóda basszgitáron. 

Homokinéger Mané: Ja, hagy ki helyzeteket, viszont olyan ütemben futja be a labdákat, hogy vele még Hendó is decens passzolónak néz ki. Megszerezte a győztes gólt, amúgy agilis volt, tolta, mint a lopott biciklit, csak azért nem a meccs embere, merthát Canci. De mivel Canci amúgy is más ligában játszik, ezért lehet mégis ő a meccs legjobbja, Ibra után szabadon: nem érdemes halakat összehasonlítani a nagy fehér cápával.

Ox: Csak azért rúgott két szögletet, hogy észrevegyük, hogy a pályán van. Na azokat is szarul, így vékony lesz ez tesó. Morenónak bejött, hogy Cou pajtikája, ugyan ez Studge-al lehet, hogy kevés lesz.

Studge: Pont arra jók ezek a gólok, hogy fent lehessen tartani a dilemmát nyáron, hogy eladjuk-e a gecibe West Hambe, vagy tartsuk-e még a padon / kórházban 150k-ért.

Bobby: Tökéletes Bobby minőség, labdatartás, mozgások, kiharcolt tizi baszó csellel, hozta, amit tud és amiért szeretjük. Gól elmaradt, de amíg ilyen hozzáadott értéke van a csapatjátékhoz, én azt speciel le is szarom. A csatár mértékegysége a góllövés? Ja, a Föld lapos, a gyereket meg a gólya hozza. Fejünket kiszedni a seggünkből leszünk szívesek, köszönöm.

Mel: Látszott rajta az elején a megilletődöttség egy idegenben lejátszott meccsen, de aztán okos és időnként tetszetősen nonpc beszólásokkal a második félidőre már megtalálta a helyét a felállásban. Várunk máskor is <3

Jó volt ez esti matinénak, tán csöves kismackóink elhiszik végre, hogy focizni is tudnak. Apró hátrány, hogy a PL nem 19 CSZKA Kosevicéből vagy kik a faszomok voltak ezekből áll, szóval még lehet nem kezdeném el letenni a pezsgőgyár alapkövét az Anfield mellett.