Rúdugróléc visszavág

Jó volt az az egy pont az anfieldi pokolból. A három azért jobb lett volna, a matekot én is ismerem, de csak egy Stoke elleni döntetlen volt az egyetlen botlásuk a mancsoknak, egyébként radíroztak mindenkit. Ja, hogy csak kiscsapatokat? Haver, nekünk legyen mondva, seggemet a földhöz verném, ha a Klopp kori Liverpoolra rá lehetne legyinteni, hogy persze, a kicsiket könnyű verni, az nem számít. A játék bíztató, az eredmény nem, na ez már az igazi kloppi csapat leírása, kérdés, hogy folytatódik-e a sorminta a csoport (várható) pofozógépe, az albán Vlagyivosztok ellen.

Igazi hab lenne a tortán ez a BL csoportkör, de még mindig ott tartunk, hogy saját lábszáraink közére meredünk némán, mert csak sikerült már kétszer tökönlőni saját magunkat, lassan jó lenne kilépni ebből a narratívából. Sevilla? Sok helyzet, alig lőttek a spanyolok kapura, mégis beszoptuk. Oké, eurépa örökös bajnokai, félig kiherélve, közepesen erősítve, hunyorítva elfér az a döntetlen. Úgysem lehet tudni, hogy máshol ki lesz a csoport első / második, jó lenne megnyerni, dehát jöhet második kalapból akármilyen olajos úthenger. Moszkva? Na az volt a nyélszopó, lövések talicskával, ziccerek, kifejezetten szarok voltak ezek nyomorult bosnyákok, hozni kellett volna. De legalább játék van, onnan nem nagy lépés, hogy átszakadjon a gát és szórjunk egy 5-öst.

Na azóta pl. ‘Castle ellen már a támadójáték se volt egy kifejezett atomvillanás, megnyerhettük volna azt is, de az már messze nem volt egy jó, 10 szereplős helyzet-bukkake. A MU nyilván másik kategória, mert ott vénnyel jött meccs előtt a zabszem, de most megint ott vagyunk, hogy hozni kéne a kötelezőt. Egy hajtós, fárasztó meccs után, koncentráció raktárak lemerülve, utazni is kell valamilyen moldáv vidékre, faszunkra nem hiányzik ez az egész, na. Mégis, most teljesen mi vagyunk az esélyesek, ezért meghalt Andersen, mese nincs, 3 pontot hozni kell. Akkor is, ha esik, akkor is, ha hülye a bíró és lefúj minden kis szart faultnak, akkor is, ha éppen Bobby rosszul aludt.

Ellenfelünk idén egy „szokásos” bajnoki cím közeli formát hoz a kiváló szerbhorvát bajnokságban, BL-ben sima 3-ast kaptak a borbélyoktól, amúgy ők is simán x-eltek egyet a Moszkával. Hiába, amikor utoljára találkozunk csehszlovák csapattal, akkor még nálunk volt szerelmem Balotelli, aki azóta is nagy elánnal gurítja az okos gólokat a bal felső sarokba. Több szót nem érdemelnek, biztos finom náluk a csevap, amúgy pont ugyan az a macedón boxzsák ez a csapat, mint amiket ezeknek a közepesen értelmetlen csoportoknak a végére szoktak akasztani, hogyhát lássanak egy kicsit világot.

A helyzetünk annyiban nem egyszerű, hogy Mané kiesésével sebesség oldalon elég deficitesek lettünk, másrészt viszont új hiányzóval nem kell számolnunk. Így én bízom egy kezdőben, ahol

Ikarus ráérez végre, hogy webshop stockfotónak modellt állásból is lehet karriert csinálni, de mi jobban örülnénk, ha védésekből építene várat

Trent AA támadásba továbbra is baszatja az atomot, cserébe védekezésben is visszaér végre és nem csinálgatják meg annyiszor, mint takkerlányt egy svájci trippen

Matip marad Matip és próbál nem agyérgörcsöt kapni a védekezésünktől

Klavan ha mást mostanában nem is tud hozni, legalább jól elbeszélget a litvánokkal egy szögletnél

Robertson még messzebb löki a leszakadó jéghegyen álló Milnert a kezdőnktől

Canci le se veszi a fotózáshoz felvett Boss öltönyt és nyújt egy vastag, szőrös kezet, amire rámehet a CSK szalag

Gini visszatér a bújócskából és ha csak 80%-át rakja le, mint amit a MU ellen, akkor…

Cou megpróbálja végre nem csak a 30-ról leadott föld-levegő rakétákkal legitimálni saját magát

Ox meghálálja a bizalmat és többet mutat, mint a szélen elfutás és ész nélkül beadás

Studge testvérem nem csak szenved a poszt-traumatikus kezdőcsatár szindrómában, hanem azt csinálja, amihez ért: gólt lő

Salah pedig pontosan azt csinálja és úgy, ahogy eddig, csak az esetek többségében inkább passzol.

Ha ez megvan, vagy legalább a fele, akkor baj nem lesz, leverjük a polákokat, ahogy azt tanítják.

Hülyék Svéd-norvég viszonylatban kevésbé jártas olvasóim miatt megjegyezném, hogy bár tisztában vagyok napjaink geopolitikai és földrajzi status quojával, annyira elképesztően mélyről jövően leszarom, hogy ellenfelünk szlovák vagy bolgár, hogy dafke nem vagyok hajlandó nevükön nevezni őket. Meg a faszomnak kellett a jugókat bontani, hogy ennyi mindent meg kelljen jegyezni az egyszerű medve agyammal.