Welcome Oxlade-Chamberlain

A vegyes megítélésű nyári ablakunk utolsó érkezője, Oxlade-Chamberlain, azt hiszem, nem igényelne túl sok bemutatást, hiszen riválisunknál az Arsenal csapatánál nőtt fel gyakorlatilag a szemünk előtt az elmúlt hat év során. Ha rémlik még valakinek, anno is akartuk volna, de akkor nem hozzánk jött, most viszont rutinosabban sikerült behúzni. Nézzük is, mit érdemes róla tudni.

Azzal kezdeném, hogy elsőre nem sexy, de nagyon is jó igazolás az OX. Olyan, aki két Klopp alatt megfigyelhető trendbe remekül illeszkedik, ezért a felmerülő félelmek ellenére is kifejezetten pozitívan állok érkezéséhez.

A csávó az új generációs modernizált angol szélsők prototípusa. Volt már ilyen játékosunk Sterling személyében és Ibe esetében volt reményünk, ami végül is nem jött be. Erről a típusról azt érdemes tudni, hogy gyors, erős, jól cselez, éppen ezért 1 vs. 1ben gyakorlatilag bármelyik védőt képes megverni. Képes csillogtatni a klasszikus angol szélső erényeket, azaz elfutni a szélen majd középre kanyarítani a lasztit valami behemót fejére. Azonban mivel a modernizált verzióról van szó ezért képes modernebb elemekre is, így tükörszélsőként maga gólveszélyt teremteni, valamint kivenni szerepét a védekezésből. Ox ezen felül nagyon nagy pozíciós változatosságot mutat, hiszen nagy mániája, hogy CM szeretne lenni és az Arsenalnál használták is a középpálya közepén, meg is állja ott a helyét, amolyan gyors inwerted winger jelleggel. A minálunk tolt 433ban alapvetőn a jobb és baloldali támadó, valamint a 8as poszt ahol várható, hogy meg fog fordulni. Mondjuk a keretünk igényei alapján az előbbi kettő lesz a gyakoribb – nem nálunk és nem idén fogja tudni kiélni a CM vágyait. Viszont egyértelműen hiányposztra érkezett villám szélső támadóként.

Azt szerintem nem nagyon kell bizonygatni, hogy piszok gyors és jól cselez, ha valaha látta valaki focizni, az tudja.

A védekezésével érdemes foglalkozni, mivel az én fejemben sem úgy él a srác, mint aki egy jó kőművesként ebben kiemelkedő lenne. Pedig a statisztikai lapja per90 alapon nagyon is jó számokat hoz, mind interception mind sikeres szerelés szempontjából. Figyelembe véve, hogy a Wenger foci nem éppen a pressingről híres, azért ez bizony biztatónak hangzik. Az biztos, hogy idő lesz, mire megtanulja jól a Kloppi-Buvaci, nem éppen a legegyszerűbb gegenpressing focit, de úgy néz ki, az alap képességei megvannak hozzá.

A srác kapcsán negatívumként szokták emlegetni, hogy a végterméke, azaz gólok és a gólpasszok tekintetében nem kiemelkedő. Ehhez két észrevételem lenne. Az egyik, hogy ezeket a megállapításokat általában a játszott meccsek és az összes gól + gólpassz megnézése alapján szokták tenni, hiszen az Arsenalban játszott 198 meccsén elért 20 gól és 32 gólpassz (transfermarkt adatai alapján) első ránézésre tényleg nem impresszív. Azonban ezek a megfigyelések nem veszik figyelembe, hogy 18 évesen kezdett az Arsenalban focizni, így az nem csoda, hogy eleinte csereként jeleskedett. Az már egy érdekesebb kérdés, hogy később már felnőttként miért nem tudott betölteni stabilabb kezdő szerepet. A megállapításom alapvetően az, hogy esetében (is) a per90 mutató több relevanciával bír.

Nyilván így sem lesz egy gólszerző masina. Továbbra is az látszik, hogy inkább az előkészítésekben jeleskedett, de összességében az ingadozások ellenére is láthatóan bőven képes per90 2 meccsként 1 gólpassz vagy gól teljesítményre, ami koránt sem rossz, sőt inkább a jó kategória alsó határát súrolja. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy nálunk más szerepben fog focizni, hiszen a Wengeri 4231-hez képest a Kloppi 433-ban a szélső helyett szélső támadót fog játszani. Azaz előrébb és a pályán kicsit beljebb, a kapuhoz közelebb fog szerepelni, ami miatt azt várom, hogy Klopp alatt gólerősebb (gólt és gólpasszt is ide értve) lesz, mint Wenger alatt volt.

Az egyetlen komoly félelmem vele kapcsolatban a sérülékenysége. Tudom, nem a transfermarkt sérülés története a világ legpontosabbja, de ettől még arra jó, hogy lássuk, bizony sérülékeny a srác és jogos a félelem, hogy Sturridge és Ings játszótársa lesz a rehabon Ox. No meg az is tényszerű, hogy per90 alapon sosem játszott 30 meccsnél többet egy szezonban – egyrészt a sérülései, másrészt a rotációs játékos szerepe miatt.

Az áron egy 24 éves angol HG játékos esetében a jelenlegi piacon nem szabad fennakadni. A csávót arra igazoltuk, hogy olyan szerepet töltsön be nálunk, mint tette az Arsenalnál. Alapvetően Mané és Salah első számú tehermentesítő rotációs játékosának érkezett, bármennyit is mutasson az árcédula. Várhatóan gólerősségben az afrikai duóhoz képest visszaesés lesz mikor játszik, de alapvetően az a szépség benne, hogy egyébként sebességben, stílusban olyan, mint ők, és egy rotációs játékossal szemben az az elvárás, hogy minimális minőség romlással tudjon szerepelni az adott poszton. Márpedig Oxot szerintem mind a jobb-, mind a baloldali szélső támadó poszton nyugodt szívvel lehet szerepeltetni akár Mané akár Salah pihentető cseréjeként, akár rotációban helyettük a kezdőben akár az ő sérülésük esetén. Szerintem a keretmélység -, ami kiemelten fontos a BL-lel terhelt heti két meccses szezonunkban – szempontjából tökéletes igazolás. Az meg két szempontból is melegséggel tölti el a szívemet, hogy úgy jött, ahogy. Egyrészt mivel két riválisunk – Arsenal, Chelsea – orra elől hoztuk el, így valahol ezzel őket gyengítettük, miközben a hiányposztra igazoltunk. A másik, hogy a hírek – már ha azoknak lehet hinni – szerint az Arsenal és a Chelsea is magasabb fizetést adott volna neki, de ő Klopp keze alatt akart játszani, így a Kloppeffect bizonyítékának tekinthető. Egyébként Firmino pihentetése esetén a villámgyors Ox-Salah-Mané támadó hármas együttes szerepeltetése is elég szexin hangzik.

Összességében azt gondolom, hogy jót igazoltunk, mivel nagy hiányunk volt a gyors szélső támadó poszt keret mélységében. A srác fizikai és játékstílus szempontjából rendelkezik a Kloppi skillekkel. A keret összesített SEBESSÉGÉHEZ nagyban hozzájárul.