Vörös és pincsi

Édes az élet vele. Nem olyan, mint a kajszibarackos túrógombóc, amit életedben először kóstolsz -, mert már sok-sok éve érzed nyelved hegyén az ízt -, inkább, mint a házi tiramisu, amit majd 3 éve ugyanúgy ki tudunk keverni egy szimpla kedd estén is. Édes. Azzal a hátsó gondolattal ott az ízlelőim mögötti receptoroknál, hogy valami máshogy édesebb is jöhetne. Itt volt a nyár, és semmi izgalmasat nem csináltunk. Bezzeg tavaly, kitartva egész karácsonyig. Szexi volt abban a mezben, még ha csak heti 1-2-szer is.

Aztán elromlott valami, főleg a kedvünkben. Egymásra sem bagózás, átkok egymásra kiabálása, tudod, hogy van ez. Neked is ugyanilyen vörös a csajod. A nyár is egy szar volt eddig, egy értelmes együttlét/program nem jött még össze. Mintha elfelejtettük volna, hogyan kell ezt tervezni. Ötlet szinten van valami last minute út az utolsó két hétre az augusztusból. De az is annyira bizonytalan. Félő, hogy a sok szék közé ülés esete lesz. Most épp a kutyánkon megy a vita. Hogy adjuk oda addig az újdonsült totónyertes nagybátyjának, meg aztán hagyjuk is ott végleg. Mert úgy szebb lesz a gyepünk. Baszod, csajszi, komolyan, attól van élet ebben a kurva házban, hogy ugat a kis Fityisz. Bármikor lehet vele jókat labdázni, pajkos kis pincsi. Csak valahogy mintha hirtelen rájött volna a kanász időszak, és itt a Rómain csak ilyen utcamix szukákat talál. Nem tom, lehet, tényleg jobb lenne neki annál a meláknál. Ott biztos több a csillogó szőrű szőnyegcirkáló. Bár a világ marhája leszek, ha ebbe belemegyek.

Na mindegy, szóval érted, last minute meg a tököm meg a Fityisz. Meg tegnapelőtt esti _ramazuri vele, tudod. Mire számítok egy ilyen időszakban? Fejfájás, fáradt, ki tudja még milyen nyavalya? És nem. Semmi. Csak természetes mozdulatok. Más, mint egy éve, tény, és kicsit belefásulhatnék, hogy épp olyan, mint tavasszal. De nem. Ez kicsit lassabb. Kicsit átgondoltabb. Kicsit többet van az ő térfelén a labda. Nem is hülyeség. Nem az a hirtelen fúh de izgalmas, de valahogy mégis megnyugtató és izgató. Szétesett még pár póz, de ebből akár lehet is valami. Talán nem csak egy rövidebb időszakra. Érdekes érzés, és alig várom a folytatást. Piszkosul várom.

Elrontjuk a nyár végén? Hát benne van. Vágod, milyen az én vörös csajom, tiszta tűz, még ha az sokszor a legmélyebb mérget is hozza elő belőlem. Lehet, hogy összeveszünk, lehet, hogy pont azon a fránya pincsin. De nem érdekel, mert most kicsit újra kinyílt a libidócsap. És én is markolom. Próbálom még forgatni.

Vörös a mezem. Vörös a csajom. És ezért imádom.